A Raiders tavaly berobbanó pass rushere, Malcolm Koonce már a szezon elején IR-re került, de akkor még úgy volt, hogy akár vissza is térhet onnan. Most viszont Tashan Reed beszámolója szerint belátták, hogy komolyabb a gond és meg kell műteni a védőt, így az egész szezont ki fogja hagyni.
A 2021-ben harmadik körös játékosnak tavaly nagyon jó éve volt 8 sackkel és 3 kierőszakolt fumble-lel, Maxx Crosby túloldalán hatékony második számú pass rusherré lépett elő. Idén még jobb szezont vártak tőle és várt magától is, azonban ez sajnos nem jött össze. Külön sajnálatos a számára, hogy tavasszal lejár a szerződése, ez a sérülés pedig biztos nem emel az értékén.
A csütörtök esti rangadón megsérült a jobb oldali tackle Morgan Moses térde, így a Jets falemberére pár hét kihagyás vár. Jó hír, hogy várhatóan nem kell műteni, így nem hosszútávú a sérülés. Mosest idén a Ravenstől szerezték meg hátsó körös draftpickekért, de szerencséjükre volt vésztervük, ugyanis az első körben draftolták Olu Fashanut, aki így átveszi majd ideiglenesen Moses helyét.
Legfrissebb cikkeink
- Hétfőn visszatér Tee Higgins
- Hosszabbított futójával a Ravens
- A Raiders egész évre elvesztette pass rusherét, megsérült a Jets tackle-je
- Sok a nagynevű hiányzó a héten
- Erősen kérdőjelessé vált Justin Herbert hétvégi játéka
- FK! Preview #3
- Szombati beszámoló #2 – College foci 2024
- Joe Burrow: Nincs ok a pánikra, máskor is kezdtünk már 0-2-vel
- Justin Jefferson: Biztosan nem hagyom ki a Texans elleni meccset
- Spygate – tények és tévhitek a Patriots kémbotrányáról
- Elit társasághoz csatlakozhat JK Dobbins és Jordan Mason
- Robert Kraft már 5 éve eldöntötte, hogy Jerod Mayo lesz Belichick utóda
- A 49ersre is lecsapott a sérülésbogár
- A Jets kiütütte a Patriotsot
- Dan Campbell eladta a házát a dühös rajongók miatt
Legutóbbi hozzászólások
- Fetyke on Jordan Love reméli, hogy már most vasárnap játszhat
- Newla on A Jets kiütütte a Patriotsot
- Csakeztne on A Jets kiütütte a Patriotsot
- Heisenberg on Jordan Love reméli, hogy már most vasárnap játszhat
- Csabesz20 on Jövőre Eli Manning és Luke Kuechly is Hall of Famer lehet
- Fetyke on A Panthers nem akarja elcserélni Youngot
- Fetyke on Jordan Love reméli, hogy már most vasárnap játszhat
- katonadani on Klasszikus Jets-Patriots rangadóval kezdődik a 3. forduló