A meglepetésre veretlenek csatáját a Steelers nyerte meg, a Ravens majdnem megint leadott egy agyonnyert meccset, a Lions nehezen zárta le a mérkőzését, a Colts-Bears pedig elég kaotikusra sikeredett.
Baltimore Ravens @ Dallas Cowboys 28-25
Ha valaki a harmadik negyed elején elment aludni, akkor most reggel felkelve nehezen hiszi el, hogy végül csak 3 pont lett a különbség. Az első 35 percben ugyanis kis túlzással felmosta a padlót a Cowboysszal a Ravens. A Hollók ugyanis gyorsan elkezdték szétfutni a dallasiakat, a taktika pedig működött: előbb Lamar Jackson, majd Derrick Henry volt eredményes. A félidő előtt még Rashod Bateman is feliratkozott a pontszerzők listájára, miközben a Cowboysnak csak két mezőnygólra futotta. Ebben nagy szerepe volt egyébként az újonc corner Nate Wigginsnek, aki a gólvonal előtt kiütötte CeeDee Lamb kezéből a labdát, turnovert kiharcolva.
Oh my. Derrick Henry with a MASSIVE stiff-arm on Caelan Carson. pic.twitter.com/s8rfjE54ST
— Ari Meirov (@MySportsUpdate) September 22, 2024
A harmadik negyed elején még tovább növelte előnyét a Ravens, ismét Henry volt eredményes és már 28-6 állt az eredményjelzőn. Teljesen lefutottnak tűnt a találkozó, a Hollók mindkét oldalon simán ellenfelük fölé kerekedtek. Aztán majdnem sikerült leadniuk a meccset. Pedig még csak nem is az történt, hogy itt a harmadik elején elkezdett zárkózni a Cowboys, hiszen volt még két sikertelen támadásuk, tehát 50 perc után is 28-6 állt az eredményjelzőn. Ekkor Justin Tucker kihagyott egy 46 yardos mezőnygólt, és elindult vissza a meccsbe a Dallas. Touchdown (Prescott), sikeres onside kick, touchdown (Tolbert), Ravens punt, touchdown (Turpin). Maradt még három perc, és ekkor a Ravens feleszmélt és megcsinált két first downt, lefuttatva az órát, de azért így elég meleg lett a pite.
Dak. Turpin. My word.
(via @NFL) pic.twitter.com/63sVuqscKJ
— RJ Ochoa (@rjochoa) September 22, 2024
Összességében a dallasi futás elleni védekezéssel hatalmas problémák vannak továbbra is, ez a legnagyobb tanulság. Ennek sokkal simábbnak kellett volna lennie, de azért dicsérjük meg a Cowboyst, hogy nem adták fel, így azért valamivel jobb szájízzel mehetnek haza. A Ravens 35 percig dominánsan nézett ki, erre mindenképp lehet építeni, csak érdemes lenne ennél több ideig koncentrálni.
(katonadani)
Detroit Lions @ Arizona Cardinals 20-13
A mérkőzés pontosan úgy indult, ahogy vártuk: a támadók dominanciájával. A Lions kétszer egymás után könnyen ment át a Cardinals védelmén a futójátékra építve, de az arizonaiak is összeraktak egy szuper nyitódrive-ot. Itt azt hittük, hogy pontzuhatag lesz, de megálltak a csapatok, és nem segített a sok sérülés sem a mérkőzés menetén. A 2 minute warningig nem is változott az állás, ott viszont kulcsfontosságú dolog történt. Úgy tűnt, hogy 2:01-nél elindította a játékot a Lions, Goff kezéből kiütötték a labdát, és Mack Wilson vissza is hordta azt TD-re. Igen ám, de a bírók úgy ítélték, hogy már megvolt a 2 minute warning, így elvették a védő touchdownt (a visszajátszások alapján helytelenül). Ezt aztán ki is használta a Lions és egy gyönyörű trükkös játékkal elhúztak ellenfelüktől. Még egy gyors mezőnygólja jó volt a Cardinals, de 20-10-es hátránnyal mentek szünetre.
AMON-RA ST. BROWN AND JAHMYR GIBBS HOOK AND LADDER!!!! pic.twitter.com/2jPSHsmMcV
— NFL Fantasy Football (@NFLFantasy) September 22, 2024
A második félidőben pedig mindössze három pont született a Cardinalstól. A hazaiak az egész második félidőben próbálták erőltetni a dolgokat, többször is nekimentek negyedikre, próbáltak valahogy visszazárkózni, de nem sikerült. Ugyanakkor a Lions meg nem tudta lezárni a mérkőzést, nagyon sok hibával játszottak. Mindkét irányító dobott interceptiont, mindkét offense megakadt negyedik és rövidre, sok volt a punt is. Végül a Lions nagy nehezen lezárta a meccset, de ez jóval szenvedősebb volt igazából mindkét oldalon, mint vártuk.
A Lions oldalán amikor futottak, az jó volt. Montgomery és Gibbs 189 yardot szereztek a földön, jó átlaggal is mentek. Azonban amikor passzolni kellett, akkor már akadtak problémák. A túloldalon viszont épp az amúgy jól működő futójáték akadozott, bár ebben szerepe volt a kiváló detroiti futásvédelemnek (Conner 1,9 yardos átlaggal futott, de nem is próbálkoztak sokat ezzel). Simán a levegőben pedig még nem elég jó ez a Cardinals jelen felépítésében, amennyiben a futás veszélye nem áll fenn.
(katonadani)
Chicago Bears @ Indianapolis Colts 16-21
Elég kaotikus mérkőzést játszottak a felek. A kezdeti tapogatózás (kihagyott mezőnygól, négy punt) után Anthony Richardson összehozott egy szép hosszú passzt, majd dobott egy csúnya interceptiont (bár beleütöttek a vonalnál). Ezután Caleb Williams hozott össze egy szép hosszú passzt, majd dobott egy csúnya interceptiont. A Colts ezt kihasználta Jonathan Taylor futott touchdownjával, és a Bears is eljutott a gólvonalig, ott azonban nem tudták bevinni a labdát negyedikre és alulmaradtak. A félidő végi Williams hail mary majdnem összejött, csak pár centi hiányzott, de így 7-0-s hazai vezetéssel mentek szünetre a felek.
JAYLON JONES FIRST CAREER INT AGAINST THE “GENERATIONAL” QB pic.twitter.com/PuLEztA3dP
— Barstool Texas A&M (@BarstoolTexasAM) September 22, 2024
A Bears egy mezőnygóllal zárkózott, majd Caleb dobott még egy interceptiont (megint Jaylon Jonesnak), de ezt meg nem tudta kihasználni a Colts, negyedikre megállították őket. A fordulópont ott jött el, amikor legközelebb a Colts puntra kényszerült, azonban a Bearsnél valaki a neutrális zónában állt fel, így mehetett tovább a támadás, aminek a végén touchdownt tudott elérni az indianapolisi együttes. A Bears itt szépen visszajött, Williams és Rome Odunze összjátékából mindkét újonc megszerezte első profi touchdownját (“össze is vesztek”, ki vigye haza a labdát). Utána egy másik újoncra került a rivaldafény, ugyanis Laiatu Latu sackelte Williamst és kiütötte a kezéből a labdát, amiből aztán Jonathan Taylor újabb futott TD-t ért el. Ezzel úgy tűnt vége, de a Bears még csinált egy touchdownt, utána viszont érthetetlen módon nem rúgtak onside kicket, így a Colts egy first downnal lefuttatta az órát és megnyerte a meccset.
Jonathan Taylor SHEEEEESH 🔥 pic.twitter.com/TyxDoblg4m
— NFL Fantasy Football (@NFLFantasy) September 22, 2024
Mindkét fiatal irányítónak voltak szép megmozdulásai, de azért összességében több hibával játszottak, mint pozitív játékkal. A Bearsnek a futójátéka még mindig nem működik, még a pocsék Colts ellen sem, és igazából ez jelentette a különbséget, hiszen a hazaiak meg relatív jól haladtak a földön a kemény chicagói defense ellen.
(katonadani)
Los Angeles Chargers @ Pittsburgh Steelers 10-20
A Chargersnél tudta vállalni a játékot Justin Herbert és jól is kezdett vele a csapat, az első negyed után 7-0-ra vezettek a vendégek Quentin Johnston újabb TD-jével. Erre a Steelers még tudott reagálni, de a védelmek dominálta meccsen így is a Chargersben volt több kraft és a szünet előtt meg összejött egy mezőnygól, így 10-7-es előnnyel mehettek pihenni Herberték.
.@justnfields ➡️ @CalvinAustinIII for the 55-yard TD 🙌
📲 Stream on NFL+: https://t.co/COxKRnr6Mc pic.twitter.com/2dF7ZEPifv
— Pittsburgh Steelers (@steelers) September 22, 2024
A második félidőre viszont összeomlott a Chargers. Justin Herbert ismét megsérült, de már az addigi játékán is látszott, hogy nem 100 százalékos. A vendég védelem jól tartotta magát az amúgy gyenge Steelers offense ellen, de mindennek van egy határa: a Chargers szó szerint nulla yardot szerzett a második félidőben, így ha lassan és nehezen is, de Justin Fieldsék bedarálták az ellenfelet. Nem a Steelers a legszórakoztatóbb csapat, de amíg ennyire jó a védelem, eldöcög a futójáték és Fields nem csinál sok hülyeséget, addig bőven jöhetnek majd a győzelmek.
(renningan)
Legfrissebb cikkeink
- Íme a wild card kör menetrendje
- A Dolphinsnál és a Coltsnál is mindenki marad a helyén
- Nem tervez GM-cserét a Patriots
- Milliókat lehetett keresni az utolsó fordulóban, de nem mindenkinek sikerrült
- Hatalmasat szakított a Chiefs a L’Jarius Sneed cserével
- Így dőlt el az NFC az utolsó fordulóban
- Így dőlt el az AFC az utolsó fordulóban
- BREAKING: A Patriots kirúgta Jerod Mayót!
- Megkezdődött a bűnbakok gyártása a Brownsnál
- A Jaguarsnak jó eséllyel ki kell rúgnia a GM-ét, ha top edzőt akar
- Sivatagi Rohamkukacok az FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024-es bajnoka!
- A szezon legnagyobb csalódásai
- Autóbalesete volt a Buccaneers kezdő safetyjének
- Kihagyja a rájátszás elejét a Ravens legjobb elkapója
- Egészen elképesztő, amit Lamar Jackson és Derrick Henry csinált idén
Legutóbbi hozzászólások
- Csakeztne on BREAKING: A Patriots kirúgta Jerod Mayót!
- Bhandi on Megvannak a Pro Bowl rosterek és Patrick Mahomes nincs a listán!
- atis123juve on Már senki se veszi el Chase-től a Tripla Koronát
- atis123juve on Már senki se veszi el Chase-től a Tripla Koronát
- Zotya on Touchdown #17 – A Packers problémája, az Év Védője díj kérdése, és Darnold jövője
- Kopi3.14 on Touchdown #17 – A Packers problémája, az Év Védője díj kérdése, és Darnold jövője
- Kopi3.14 on A Ravens behúzta az AFC North-t, a Bengals pedig életben maradt
- Zotya on Touchdown #17 – A Packers problémája, az Év Védője díj kérdése, és Darnold jövője