Furcsa sport az NFL, mert három mérkőzés már a szezon csaknem 20%-a, ugyanakkor még mindig nagyon kicsi a minta amit a sorsolás, jelenlegi forma és a szerencse is torzíthat. Viszont ha egy csapat három győzelemmel kezd, akkor aligha lehet csak ezen tényezőkre mutogatni, mert ezek bizony jó csapatok. A kérdés csak az, hogy mennyire. Valódi végső esélyesekről van szó vagy csak ál-harcosokról?
Minnesota Vikings
Minden héten beszéltünk már idén a Vikingsról, de nem hiába. Lenyűgöző, csodálatos, amit az edzői stáb csinál. Kezdjük ezúttal a védőkkel, mert egészen félelmetes, amit Brian Flores legénysége művel.
Brock Purdy után C.J. Stroud is kellemetleneket fog álmodni. A két fiatal irányító az elmúlt évben a legjobban teljesítő hét irányítóban volt mind nyomás alatt, mind blitz ellen. Nos, Purdy életének negyedik, Stroud életének második legrosszabb meccsét hozta le EPA/play szerint a Vikings ellen az idei évben.
Flores három szembetűnő dolgot csinál idén. Egyrészt az egyik legnagyobb arányban blitzel. A snapek közel felében megy extra ember siettetni az irányítót, csak a Broncos használ nagyobb százalékban blitzelőt három hét után. Szimulált nyomásokat használ, azaz öt vagy akár hat embert is felállít a line of scrimmage-re, majd innen a snap után mindig más lép vissza coverage-be. És végül elrejti és rotálja a coverage sémáit. Senki nem mutatott több single high formációt snap előtt majd változtatott Cover 2 vagy Cover 4 felállásba a labda elindítása után a Vikingsnál.
Ennek a három tényezőnek az egyidejű használata és folyamatos variálása pedig teljesen elbizonytalanítja az irányítókat, akiknek már sok ennyi információ. Ráadásul teljesen kézzelfogható, hogy a QB-k fejébe mászik. Ugyanis a Texans ellen az első félidőben a snapek több mint felében blitzelt, aminek következtében Stroud az idő 38,1%-ában nyomás alatt volt. A második félidőben aztán már csak 18,8%-ban blitzelt, de addigra annyira ott maradt Stroudban és az offensive line-ban a bizonytalanság, hogy a kevesebb blitz ellenére is nagyobb arányba értek célba a nyomások.
Legfrissebb cikkeink
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
Billsnél szerintem 2020 óta nem voltak ennyire jók a vibe-ok. 22-es idény volt hasonló az 5-1es kezdéssel de ott tényleg annyiból állt az offense hogy Allen szuperhősködött, a mostani teljesen más. A faszi full chill, nem tudom hogy mostanra jutott oda fejben hogy nem kell mindent megoldania, vagy tényleg felszabadult hogy nem kell meccsenként ezerszer Diggs felé dobni (bills játékosok minden héten beszólnak neki lol) , de jó nézni. Ráadásul még van hova fejlődni is, TE játék eddig kb nem is volt, ha Kincaid is beindul mocsok jó lesz az O.
Védelem részéről meg jár a dicséret McD-nek meg Babichnak is. Remélhetőleg több ember nem fog kidőlni mert azt valszeg már tényleg nem bírnák megoldani, de eddig ügyesen pótolják a kezdő LB duót meg Taront is.
Első kiemelést szvsz nem várok, Cards ellen látszott hogy még mindig benne van a balfaszkodás a csapatban, biztos vagyok benne hogy lesz 3-4 WTF meccs ahol ez előjön. Az Allen MVP cím már fogósabb, a narratíva most megvan azzal hogy mindenki visszaesést várt tőlük, ellenben biztosan lesz neki is 2-3 WTF meccse 2-3 inttel amire az ő esetében nagyon ugranak az emberek.
SB-t egyáltalán nem várok, 99% hogy összefutnak a Chiefssel és valami idióta módon fognak kiesni :D
A Steleers D kérdése, ez továbbra is az egyéni skilleken múló teljesítmény, vagy van végre rendszer is mögötte, s nem lesz olyan, mint eddig is, kiesik TJ és összeomlik az egész. Ezt mintha nem fejtetted volna ki.