Több nagy meglepetés is volt a második fordulóban, ugyanis a két legnagyobb favorit (Lions, Ravens) kikapott, illetve a Vikings is megverte a jóval esélyesebb 49erst. A Seahawks és a Patriots csak hosszabbításban bírt el egymással, míg Aaron Rodgers megszerezte első (rendes) győzelmét a Jetsben.
Tampa Bay Buccaneers @ Detroit Lions 20-16
Bosszút ált a Buccaneers a Lionsön a rájátszásbeli vereségért. Mondjuk túl nehéz dolga nem volt Baker Mayfieldéknek, a hazaiak mindent megtettek azért, hogy veszítsenek. Jared Goff, a liga harmadik legjobban fizetett irányítója már az első játékából interceptiont dobott (bár ez nem az ő hibája volt), és egy Jameson Williamsnek kiosztott rakétán kívül az egész meccsen nem volt extra teljesítménye. Sőt rendre rossz döntéseket hozott (rövid passzok harmadik downokra vagy épp amikor meg kellett volna állítani az órát), a meccset pedig végül két INT-vel (a második az övé volt, illetve lehetett volna még vagy kettő ezen kívül is) és 61,7-es passer ratinggel zárta.
Jared Goff opens up the drive with an INT 😬 pic.twitter.com/glsLML08xK
— NFL Retweet (@NFLRT) September 15, 2024
De nem volt jó a playhívás, illetve Dan Campbell sem teljesített jól. A Lions egyszer puntolt az ellenfél térfelén, a negyedik negyedes playcallinggal kínozni lehetne (INT, punt, turnover on downs, turnover on downs), illetve az első félidőben sikerült elszórakozni egy mezőnygól lehetőséget azzal, hogy túl korán küldte fel a pályára az egységet (eleve nem lett volna idő felérni 3-4 másodperc alatt, és mivel Goff megpróbált spike-olni, így sárga zászló lett a vége, a játékvezetők pedig lepörgették az órát). Pedig a védelem maga volt a tökély, Aidan Hutchinson és Brian Branch is pazar volt, a defense pedig a mérkőzés végén háromszor adta vissza a labdát. Ezerszer megnyerhette volna a meccset a csapat, mégis megérdemelten kapott ki.
IDP players stand up!
Aiden Hutchinson has 5️⃣ sacks!
— PlayerProfiler (@rotounderworld) September 15, 2024
A Bucs részéről mindenképp ki kell emelni Baker Mayfieldet, aki brutális nyomás alatt játszott, de gyakorlatilag minden lehetőségével élt. A levegőben és a földön is hozzátette a magáét, nagy meneküléseket és futásokat mutatott be (neki volt csapaton belül a legtöbb futott yardja, és szép touchdownt is futott). Kedvenc célpontja Chris Godwin volt, aki 117 yardot szerzett, ami bő 60 százaléka volt Mayfield passzolt yardjainak. Illetve a védelem is nagyot ment a körülményekhez képest, szinte teljesen csere secondaryvel állták a sarat, sőt még a védőfalból Vita Vea is kiesett idő közben. A 2-0-s kezdés elég jól mutat a nevük mellett.
San Francisco 49ers @ Minnesota Vikings 17-23
Nem csak a Lions szaladt bele egy pofonba az NFC legjobb csapatai közül. A 49ers toronymagas esélyesként várta a találkozót Christian McCaffrey nélkül is, ehhez képest a csapat elit támadósorának első négy támadása így nézett ki: 3&out, 3&out (blokkolt punntal a végén), turnover on downs, turnover on downs. A Vikings védőfala szétkapta a 49ers támadófalát, Brock Purdyn hatalmas volt a nyomás, amit nem is tudott kezelni. A hazai csapat 10-0-ra vezetett már a második negyed végén egy óriási Jefferson elkapással, és csak azért nem lett kiütés, mert Sam Darnold a 49ers 21 yardosánál első és 10-re eladta a labdát, ami után már TD-t szerzett a vendég gárda. Erre még válaszolt a Vikings egy FG-vel, így 13-7-es előnnyel mehetett pihenőre a hazai csapat.
JUSTIN JEFFERSON 97 YARD TUDDY!!!!!!!!! pic.twitter.com/0PJs9mheCK
— NFL (@NFL) September 15, 2024
A második félidőben is dominált a Vikings védelme: punt, interception, fumble volt a harmadik negyed mérlege. Ráadásul a pick a 49ers 10 yardosánál volt, ami után azonnal 20-7-re nőtt az előny. Sőt, Brock Purdy fumble-je után a Vikings a mérkőzést is lezárhatta volna, de ahogy az első félidőben, úgy most sem sikerült, Fred Warner ugyanis kiverte Aaron Jones kezéből a labdát két yarddal az end zone előtt, így TD helyett a 49ers jöhetett. A labdaszerzésből TD-t is szerzett a 49ers, a védelem viszont nem tudott ismét fellépni: a Vikings elégetett 6:46-ot az órából és egy mezőnygóllal lezárta a mérkőzést.
Aaron Jones FUMBLES at the ONE YARD LINE. 😱😱😱
He didn’t even get hit, just lost the ball before scoring. 😬 pic.twitter.com/H1NRDMqQD2
— NFC North News (@NFCNorthNewss) September 15, 2024
Las Vegas Raiders @ Baltimore Ravens 26-23
Igazi brusztolós, old school meccset játszott egymással a két a csapat. Az első félidőben 12 támadást vezettek a felek, de mindössze 15 pont született. A Raiders védelme nagyon jól ölte a Ravens egyelőre identitást kereső támadójátékát, úgy tűnik a fél támadófal lecserélése nagyobb kihívást jelent Lamar Jacksonéknak, mint azt várták. Ráadásul Justin Tucker megint kihagyott egy 50+ yardos mezőnygólt, miközben mindenki más szinte már rutinból értékesíti őket és a végén ez sokat számított.
#Raiders quarterback Gardner Minshew in the win over Baltimore:
30/38
276 yards
1 touchdownOut-dueled and outplayed the MVP
pic.twitter.com/ItUrvtILnP— Know Nonsense (@KnowNonsense_) September 15, 2024
A második félidőben már jöttek a TD-k, a Ravens rögtön az első támadásából megtörte a jeget. Ekkor 16-6 volt az állás és látva, hogy a védelem mennyire dominálja az ellenfelet (a Raiders következő támadása turnover on downsszal ért véget) úgy tűnt, hogy el is dőlt a mérkőzés. Ezen sem változtatott, hogy a következő támadásban Jackson eladta a labdát, mert Alexander Mattison futott TD-jére Derrick Henry válaszolt egy futott TD-vel, így 12 perccel a mérkőzés vége előtt megint 10 pont volt a Ravens előnye.
2024 season.
Lamar Jackson: 1 int
Josh Allen: 0 intspic.twitter.com/wYzGlg6Nfy— K L (@BuffaloKL) September 15, 2024
Ezt követően viszont teljesen szétesett a hazai csapat. A Raiders Gardner Minshew-val folyamatosan tudott haladni és a következő három támadásából pontot szerezve (FG, TD, FG) átvette a vezetést. Eközben a Ravens csak két 3&outra volt képes, még az időt sem tudta pörgetni, illetve a mérkőzés vége előtt 27 másodperccel már nem tudott mezőnygól-távolságba kerülni, így óriási meglepetésre 0-2-vel kezdte az idényt.
Seattle Seahawks @ New England Patriots 23-20 (h.u.)
Erősen kezdtek a csapatok, két punt után két nagyon szép TD-drive-ot láthattunk, majd a második negyed végéig még négy pontszerző akció született, amelynek a végén 17-13-as vendég vezetéssel mehettek pihenni a csapatok. A Patriots főleg a futójátékra épített (ahogy azt várni lehetett), a Seahawks pedig összességében nem nagyon tudott mit kezdeni a hazaiak beton védelmével, egy megingást leszámítva (ami egy 56 yardos DK Metcalf TD-vel végződött) nagyon jól teljesített a Pats defense.
DK Metcalf WIDE OPEN for a 56-yard TD!
📺: #SEAvsNE on FOX
📱: https://t.co/waVpO909ge pic.twitter.com/nLjzMeiUub— NFL (@NFL) September 15, 2024
A második félidőben aztán még feljebb kapcsolt a Patriots védelme. Az első seattle-i támadás turnover on downsszal ért véget, majd az ezt követő három támadásból összesen 18 yardot engedett a defense. Eközben Jacoby Brissették beerőszakoltak egy TD-t, így 9 perccel a meccs vége előtt már a Patriots vezetett 20-17-re. A következő drive is jól sikerült, de a mezőnygól-kísérletet blokkolta a Seahawks, majd még az egyenlítésre is futotta, így jöhetett a hosszabbítás.
BLOCKED BY J LOVE! pic.twitter.com/ej3rNNUFG6
— Seattle Seahawks (@Seahawks) September 15, 2024
A Patriots kezdett, de csak egy gyors 3&out lett a támadás eredménye. A Seahawks viszont élt a lehetőséggel, nyolc játékból megtettek 71 yardot, majd egy mezőnygóllal 2-0-ra javították a mérlegüket Geno Smithék.
New York Jets @ Tennessee Titans 24-17
A Jetsnek nagyon kellett a győzelem a 49ers elleni megalázó vereség után, de aligha lettek bizakodóbbak a szurkolók a Titans elleni meccs után. A támadósor rendkívül darabos és ad hoc, Nathaniel Hackettnél továbbra sincs pocsékabb támadókoordinátor, Aaron Rodgers pedig vagy nagyon öreg már, vagy még túlságosan rozsdás (esetleg mindkettő?). A Jets az első három támadásából mindössze 15 yardot haladt, és bár a második félidő végén sikerült összehozni egy épkézláb drive-ot, 10-7-re így is a Titans vezetett.
Rodgers ➡️ Hall
A Beauty of a TD.#JetUp pic.twitter.com/gfTzhB0Dsp
— Ryan Field (@RyanFieldABC) September 15, 2024
A második félidőben aztán összejött még egy TD a csapatnak, Rodgers találta meg egy gyönyörű passzal a futó Breece Hallt. Ezt követően viszont megint három gyors punttal (és egy blokkolt punt utáni mezőnygóllal) véget érő támadása volt a csapatnak. A Titans eközben mindent megtett ismét, hogy veszítsen. Will Levis az első félidőben összehozott egy fumble-t a Jets 10 yardosánál (és atya ég, milyet), majd dobott egy interceptiont, a második játékrészben pedig öt drive is punttal ért véget. Persze a Calvin Ridley-nek dobott 40 yardos TD-je szép volt (bár itt az elkapó villantott igazán nagyot), de összességében nettó emberhátrány volt.
“It’s Will Levis time.” – Will Levis
— Ian Hartitz (@Ihartitz) September 15, 2024
Ezzel együtt a védelem elég jól tartotta magát, így a negyedik negyed végén 24-17-es hátrányban az egyenlítésért támadhatott a Titans. Sikerült is eljutni a Jets 10 yardosáig 1:30-cal a mérkőzés vége előtt, de ott megállt a tudomány. Levisnek volt egy kétyardos scramble-je, egy rossz passza DeAndre Hopkinsnak, majd benyelt egy sacket, 4&14-re pedig nem tudta eljuttatni Tyler Boydhoz a labdát, így sorozatban a második meccsét veszíti el úgy a Titans, hogy vezetett a félidőben.
Legfrissebb cikkeink
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
Legutóbbi hozzászólások
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Ragi on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- atis123juve on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
seahawks: ezek tipikusan azok a győzelmek, amik most annyira nem néznek ki jól, de novemberben amikor elkezdődik a számolgatás, pont nem fog érdekelni senkit, hogy miért 8-4 mondjuk a hawks, és miért nem 7-5.
az is tipik hawks, hogy egy csomó dolog egész jól működik, passz elleni védekezés, tegnap plö a támadófal is, a passzjáték, rúgások, cserében a futás elleni védekezés és a saját futások teljes homály
Kövezzetek meg, de ezt a Pats meccset jó volt nézni.
Oké a támadófalat nem annyira, +1 fővel sem sikerült néha megfogni a védőket. A védelem nem volt elveszve, sőt. A kihagyott FG-ért kár, ezen ugyan elment a meccs, de inkább a támadófal a ludas. Sokszor érnek oda az irányítóra sackelni, vagy úgy siettetni, hogy az kidobja a vakvilágba. Nem véletlenül építenek a futásra.
Patriots: A vereség ellenére látszott a fejlődés a csapaton. Bissett limitált képességeihez jól illeszkedő, de már nem run heavy , hanem kiegyensúlyozottabb terv a támadó oldalon egész sokáig bevált, sajnos a döntő szituban a 4 negyedben és a ráadásban már nem, vissza is váltottak a 2 futás 1 passzra, de ezzel nehéz meccset nyerni, most nem is sikerült. A védelem is jobb teljesítményt nyújtott, sajnos turnover nem jött össze, ami alaghanem meccset eldöntő lett volna, szerintem nem sok ilyen meccs lesz az idényben (hogy nem lesz szerzett TO), de lényegében a 2. félidőben eltüntették a Seattle O-t. Nüanszok döntöttek. Bele tudok ebbe az alakulatba látni egy massszív középcsapatot, még Brissettel is. Aki egy jobb csereirányító. A Seattle is egy középcsapat lesz idén sem több, sem kevesebb, egy közepes kezdő irányítóval, és masszív védelemmel.
Többiek: Az AFC Dél siralmas a Houstonon kívül teljesen reménytelennek tűnnek. Ebből a csoportból az első kiemelés lehet csak a Texans célja.
Jets is elég fájdalmas egyelőre, nem látom a PO–t nekik, ahogy a Miaminak sem. Sima Bills.
A Baltimore talány. Illetve a védelmre nem lehet ráismerni, és az O is akadozik. Messze a várttól az indulás, de hosszú az idény ebben a keretben sokkal több van.Cincin összekapta magát, de ez is kevés volt. Chase már szépen rátalált a primadonna vonalra.Maga a meccs izgalmas volt, de nekem annyira nem tetszett. Valahogy messze nem a gigászok csatája volt, inkább kínlódós,zászló hajigálós, szezon eleji formás meccs. Browns is felejtős. És akkor itt van a Steelers egy TD két meccs alatt, két sima győzelem, és akkor a Pats meccseit kell megnézni helyettünk. Volt még vagy 4 hasonló borzalmas roncsderby ebben a fordulóban, úgyhogy lesz mit válogatni ebbe a rovatba.
Az AFC teljesség kedvéért a Chargers simán hozta a kötelezőt, azért kezd halványan körvonalazódni egy PO lehetősége már idén is. A Carlina ellen bátran lehet fogadni, nem is értettem, hogy felmerülhet valakiben a múlt heti után, hogy ez a csapat akár szoros meccset is játszhat mostanában, szóval nem. A Denver is passz, bottom 5 szint egyelőre, a Raiders olyan Minshew féle gyenge középcsapatnak tűnik, de 1-1 jobb produkció, mint most is, bármikor jöhet.