Ha mindig egy meccsre akartok fókuszálni, akkor ezt a vasárnapot nektek találták ki: Steelers-Ravens 19 órától, Bills-Chiefs 22:25-től, majd Chargers-Bengals éjszaka. Persze ezeken kívül is lesznek azért érdekes meccsek.
19 órás sáv
Baltimore Ravens @ Pittsburgh Steelers (+3,5)
Aki ebben a párharcban underdog, az hozza a spreadet. A Harbaugh vs. Tomlin csatákban ha valaki 3+ pontos underdog volt, akkor 18-2-3-as spreaddel szembeni mérleget tudott felmutatni, szóval nagyon jó esély van arra, hogy a Steelers maximum 3 ponttal kap ki ezen a meccsen. Amúgy is otthon vannak, Tomlin hazai underdogként 19-6-3 a spreaddel szemben. Ha matchupokat nézünk, akkor a Steelers ugyan szeret futni, de az itt nem igazán fog működni, így a Wilson-Pickens mély passzokra kell hagyatkozniuk, ami összességében elég volatilis, de a Ravens nagyon gyenge passzvédekezése ellen működnie kellene. A labda túloldalán nem ilyen egyértelmű a helyzet, hiszen Lamarék a földön és a levegőben is nagyon jók, a Steelersnek viszont nincs ilyen kimondott gyengesége, szóval ez egy nagyon érdekes párharc lesz. A spread tippem nem kérdés, simán győztesként pedig leginkább azért húzom a Ravenst, mert rosszabb mérleggel állnak és nem gondolom rosszabbnak őket.
Spread tipp: Steelers +3,5
Green Bay Packers @ Chicago Bears (+5)
A Hail Mary teljesen megtörte a Bearst. Ott volt három tök jó meccsük egymás után (a támadósornak is!), azóta pedig katasztrófa az egész. Eberflus elvesztette az öltözőt, az állását pedig egy koordinátor-kirúgással igyekszik menteni. Mármint ne értsetek félre, ez így nem mehetett tovább és valamit tenni kellett, de azért az nagy kérdés, hogy ez a váltás megoldja-e a problémákat. Lehet, hogy létezik egy ideiglenes koordinátor fellendülés is, nem akarom teljesen kizárni, de nem is tudok beállni mögéjük látva az eddigi teljesítményt rendszerestül, támadófalastul, elkapóstul és irányítóstul. Mindeközben a Packers bye weekről érkezik, a futójátékuk meg jól működhet a chicagóiak ellen. Már hetek óta hozom ezt a fun factet, de továbbra is igaz, hogy a Bears még nem tudott elsőként vezetést szerezni idén, és nem valószínű, hogy most jön el ez a pont, ugyanis a Packers eddig 9-ből 7-szer elsőként szerzett pontokat idén.
Spread tipp: Packers -5
Las Vegas Raiders @ Miami Dolphins (-7)
És ha már kirúgott támadókoordinátorok, hogy a főedző próbálja menteni az állását… ugyanez a helyzet Las Vegasban is, ahol annyi pozitívum, hogy volt egy bye weekjük implementálni új dolgokat. Persze bennük sem hiszek a történelmien gyenge futójátékkal és Gardner Minshew-val, akit kéthetente leültetnek a padra. Idegenben ráadásul az 5. legkevesebb TD-t szerzi idén a Raiders, és fekete szerkóban kiállítja majd őket a Miami a tűző napra, ami nem lesz kellemes érzés. A Dolphins még nem hozta idén a spreadet hazai pályán, de szerintem most megszakad ez a sorozat.
Spread tipp: Dolphins -7
Indianapolis Colts @ New York Jets (-3,5)
A Coltsnál ismét meggondolták magukat és most Anthony Richardsont teszik vissza a kezdőbe. Ha eredetileg is ez lett volna a terv, hogy akár a fáradásos cserekérése miatt, akár a játéka miatt leültetik kicsit, mert szüksége van rá, akkor az szerintem rendben is lett volna. Azt gondolom nem ez volt a terv, ami meg elég nagy szervezeti gondokat sejtet. Mindenesetre a fiatal QB visszatérésével fellendülhet a futójáték, ami a Jets ellen épp kapóra jöhet. A New York-iak nem igazán tudom, hogy mit csinálnak jelenleg jól, szóval szívesen tippelek ellenük, még ha bármikor ki is jöhet belőlük egy nagyon jó nap – csak hát eddig ez volt jelentős kisebbségben. Az azért érdekes, hogy hazai pályán a védelem sokkal jobb: kevesebb mint feleannyi pontot engednek, mint idegenben, és így az ő hazai meccseiken van a legkevesebb pont (30,8).
Spread tipp: Colts +3,5
Los Angeles Rams @ New England Patriots (+4,5)
Aggasztó volt a Rams játéka a Dolphins ellen, és még nem tudom mekkora következtetéseket tudok levonni belőle. Lehet simán ez egy “olyan” nap volt Staffordtól, előfordul évente párszor. De lehet, hogy mégsem olyan jó ez a támadósor, mint gondoltuk. A Patriots győzelmét viszont biztosan inkább a borzasztó Bearsnek tudom be, és eddig bármikor elhittük egy győzelem után, hogy a következő héten nyerhetnek, akkor csalódást okoztak. Szóval inkább nem reagálom túl a múlt hetet és a Ramsre teszek.
Spread tipp: Rams -4,5
Cleveland Browns @ New Orleans Saints (pick’em)
Szép volt, jó volt az ideiglenes főedző fellendülés, de ideje visszatérni a földre. A Falcons jobban teljesített a Saintsnél azon a meccsen, csak hát kihagytak három mezőnygólt. És ami nagyon fontos, az atlantaiak nem tudnak nyomást gyakorolni senkire, így Derek Carr kényelmesen dobálhatott. Na itt nem ez lesz a helyzet, Myles Garrették szétszedik a támadófalat és a cornerek le tudják védekezni MVS-éket, így szerintem a Browns bye weekről érkezve behúzza ezt a meccset Jameis Winston bosszúmeccsén.
Spread tipp: Browns win
Minnesota Vikings @ Tennessee Titans (+6)
Két irányító, aki Wilson-boltot nyithatna, annyiszor adja el a labdát. Egész konkrétan a Titans a 3., a Vikings az 5. legtöbb eladott labdával bír idén, szóval számítsunk most is pár turnoverre (főleg hogy a Vikings defense vezeti ebben a ligát). Érdekesség, hogy a Titans 1,48 pontot átlagolt támadásonként (28.), a Vikings védelme pedig pontosan ennyit enged drive-onként (2.). Soknak tűnik ez a spread, a Minnesota nem biztos, hogy kiérdemelte, azonban a hazaiak 1-8-as spreaddel szembeni mérleget tudnak felmutatni idén.
Spread tipp: Vikings -6
Jacksonville Jaguars @ Detroit Lions (-14)
Nem időznék túl sokat ezen a meccsen – így járnak a csapatok, ha 14 pontnyi különbséget lát köztük Vegas. Egyébként a Lions 1995 óta nem volt ekkora favorit. Sima hazai.
Spread tipp: Lions -14
22 órás sáv
Kansas City Chiefs @ Buffalo Bills (-2)
Mondom már pár hete, hogy a Chiefs ki fog kapni, akár többször egymás után, de az utóbbi két fordulóban éppen megúszták a dolgot hosszabbítással és utolsó pillanatos kihagyott mezőnygóllal. Szóval azt gondolom, eljött ennek az ideje, ráadásul az alapszakaszban a Bills 3-1-es mérleget tud felmutatni Mahomes ellen (a rájátszásban meg 0-3-at). Én biztosan a Billsre rakok, még ha a hosszú távon jövedelmező gondolkodás azt is mondatná velünk, hogy Mahomesra tegyünk underdogként, ugyanis 12-1-1 a mérlege a spreaddel szemben ilyen helyzetben, és 13-ból 10 meccset meg is nyert.
Spread tipp: Bills -2
Seattle Seahawks @ San Francisco 49ers (-6,5)
A 49ersnek két gondja van idén: a red zone hatékonyságuk és a borzasztó speciális egységük (31.-ek DVOA alapján utóbbiban). Folyton lábon rúgják magukat és ezért nem tűnnek olyan dominánsnak, mint vártuk. Talán a Seahawks ellen összejön egy újabb sima győzelem, ugyanis az utóbbi 6 egymás elleni meccset megnyerték, ráadásul átlag 14,5 ponttal. Gondolhatnánk, hogy már nem Pete Carroll a főedző és akkor más a leányzó fekvése, de idén idegenben 12 ponttal diadalmaskodtak (videónkat a helyszínről itt megnézhetitek). A Hawks mondjuk bye weekről jön, ráadásul nagyon kell nekik a siker a playoff-remények életben tartására, szóval magabiztos azért nem vagyok a nagy különbségű győzelemben.
Spread tipp: 49ers -6,5
Atlanta Falcons @ Denver Broncos (-2)
Mindkét csapat vereségből érkezik, a Falcons bosszantóból, a Broncos inkább lélekölőből, ez alapján a vendégek lehetnek talán jobb mentális állapotban. Azonban a matchupok szerintem a Broncosnak kedveznek. Egyrészt a Falcons nem tud nyomást generálni, így Bo Nix nyugodtan maradhat a zsebben, úgy pedig egész jól tolja. Másrészt a denveriek nagyon sok blitzet alkalmaznak, rengeteg nyomást generálnak és sok sacket érnek el. Egy ilyen jó pass rush szerintem problémákat fog okozni a szobor Kirk Cousinsnak, aki ráadásul Drake Londonra sem támaszkodhat, mert Patrick Surtain leveszi majd a pályáról. A Broncos a legjobb sack különbséggel rendelkezik, a Falcons a 4. legrosszabbal, és ha sackelik Cousinst, akkor támadásonként a 9. legjobb támadósorból a 20. legjobbá esnek vissza.
Spread tipp: Broncos -2
Sunday Night Football
Cincinnati Bengals @ Los Angeles Chargers (-2)
A Bengals idén mindig hozta a spreadet idegenben, azonban a Chargers nem bukott még a spreaddel szemben otthon (egy pushuk van). A Bengals meccsein van a 3. legtöbb pont, a Chargerséin meg a legkevesebb. Így legyen okos az ember, hogy mi várható. Tényleg két nagyon különböző csapat, az egyetlen közös talán pont csak az, hogy elit irányítóik vannak. Nagy teszt lesz ez a Chargers védelmének, mert alig találkoztak komolyan vehető támadósorokkal, úgyhogy kíváncsi vagyok erre a párharcra. A Bengalsnak sokkal fontosabb ez a meccs, hiszen már csak egy vereség fér bele a szezon végéig, ha rájátszásba akarnak menni. Emiatt végül rájuk teszek, még ha az eddig mutatott játék és a matchupok alapján a Chargerst is gondolnám előnyben.
Spread tipp: Bengals +2
Monday Night Football
Houston Texans @ Dallas Cowboys (+7)
A Cowboys az utóbbi hat hazai meccsén egy ponton mindig égett legalább 20 ponttal. Idén 0-4 a spreaddel szembeni mérlegük otthon és -94 a pontkülönbségük. A Texans támadósorának vannak problémái, de egy nagyon gyenge védelemmel játszanak, miközben az ő defense-ük darabjaira fogja szedni Cooper Rush-t. Amúgy a houstoniak pontkülönbségse az első félidőkben +57, ami a negyedik legjobb, szóval szerintem gyorsan elhúznak és simán nyernek (mondjuk a második félidőkben meg a liga legrosszabbjai, szóval lehet ott visszajön a Dallas).
Spread tipp: Texans -7
Magabiztosabb spread tippek
Pokolian szarul megy idén a tippelés. Továbbra is fogadjatok ellenem, mert az nagyon jövedelmező!
- Browns win
- Steelers +3,5
- Rams -4,5
Magabiztos tippek múlt héten: 2-5
Magabiztos tippek a szezonban: 17-29-1
Spread tippek múlt héten: 7-7
Spread tippek a szezonban: 66-80-6
Szerkesztőségi tippverseny állása
- renningan 101-51
- Höri 99-53
- Patrik 99-53
- Támogatók 97-55
- balentin 96-56
- kronikk 96-56
- alatriste 94-58
- jarred 94-58
- atreus 92-60
- katonadani 91-61
- chester 87-65
Legfrissebb cikkeink
- Playoff Ranking #15
- A héten újra Aidan O’Connell kezdhet a Raidersben
- Visszakapja legjobb tight endjét a Rams
- Nem valószínű, hogy idén még látjuk Derek Carrt a pályán
- A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Átalakul a jövő heti menetrend, megvan milyen meccsek lesznek szombaton
- Hosszabbított legjobb védőjével a Cardinals
- Will Levis is megy a padra
- A Browns lecseréli Jameis Winstont
- Legjobb HC jelöltek 2025-re
- BREAKING: Kirk Cousins megy a padra!
- Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
- Diontae Johnson megint nem fog pályára lépni a Ravensnél
- A Bengals pass rushere elkapott TD-t szerzett, majd kidőlt a szezonra
- Geno Smith térde jól néz ki, talán nem kell meccset kihagynia
Legutóbbi hozzászólások
- Gabi21 on BREAKING: Kirk Cousins megy a padra!
- Ragi on Legjobb HC jelöltek 2025-re
- fcb979 on Playoff Ranking #15
- atis123juve on Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
- bjeela on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- katonadani on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- makosteszta on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Kopi3.14 on Legjobb HC jelöltek 2025-re