Connect with us

Minden ami NFL

MVP és további díjfigyelő a szezon felénél

Kilenc forduló még mindig nem sok, de a szezon felén túl vagyunk, így pedig érdemes újra megnézni kik is teljesítenek eddig a legjobban a ligában, kik kapnák az év végi díjakat, ha most érne véget az alapszakasz.

MVP: Lamar Jackson, QB (Ravens)

Ahogy öt forduló után, úgy kilenc után is Jackson vezet. Méghozzá talán még nagyobb fölénnyel mint tette azt négy fordulóval ezelőtt. A Baltimore offense történelmi magasságokban jár, a valaha volt harmadik legjobb offense DVOA szerint az első kilenc meccs után és ez főleg Jacksonnak köszönhető. Ő teremtette a legtöbb értéket csapatának, total EPA száma 101, ami messze a legjobb, de első sikerességi rátában is például. Mindezt úgy, hogy bár továbbra is ő a legjobb QB a földön 505 futott yardjával (futók között is a 17. lenne), de a zseben belül is cafatokra szed bármilyen védelmet. A második legtöbb yard és touchdown mellett sok magas értékű játéka van, cserébe az egyik legkevesebb labdaeladást ígérő átadása és air yardokban is az elsők között van. Legyen szó rövid játékról, mély labdáról, ütempasszról vagy improvizálásról, az ő helye a legjobbak között van. Ezt alátámasztja, hogy Josh Allen után ellene a legnehezebb a nyomásokat sackre váltani, pedig több mint 3 másodpercig tartogatja a labdát átlagosan.

Dobogósok: Josh Allen, QB (Bills), Jayden Daniels, QB (Commanders)

Talán a másik két dobogóshoz sem férhet kétség. Josh Allen továbbra is egy Alien. Minden fejlett mutatóban szorosan Jackson mellett vagy mögött van és idén úgy van sok nehéz, magas értékű játéka, hogy leszorította a labdaeladások számát. Ugyan az előző két fordulóban egyaránt dobott interceptiont, ezeket továbbra is rengeteg nagy játékkal kompenzálja. 19 ilyen megmozdulása a legtöbb, de százalékosan is neki van a legtöbb a kezdők között. Mahomeshoz hasonlóan átalakította ő is a játékát és a nagy bombák mellett már szisztematikusan is képes hiba nélkül haladni. A földön talán kicsit haloványabb mint a korábbi években, de a gravitáció amit hordoz maga körül még mindig képes önmagában védelmeket összezavarni, levinni pedig továbbra sem lehet (lásd fentebbi nyomás/sack mutató).

Az újonc Daniels szintén nem akar lemaradni mögöttük, sőt EPA/play alapon ő a legjobb a ligában, ami hatalmas szó, de például a várhatón felüli pontossága is harmadik. Jackson után ő szerezte a legtöbb yardot a földön és Hurts után a második legtöbb first downt is csapatának. Nem tudom fenn lehet-e rookie-ként tartani ezt egész évben, de egyre inkább úgy tűnik, hogy egy új csodát látunk születőben, amit minimum egy MVP dobogóval honorálok egészen addig, amíg a győzelmek is jönnek.

A cikk még nem ért véget. Hogy tovább olvass, fizess elő vagy jelentkezz be!

Havi előfizetésÉves előfizetés
ÉVES ELŐFIZETÉSSEL OLCSÓBB!
Előfizető
havonta
egy évre
HUF249024 900
Prémium cikkek
Reklámmentes böngészés
Discord hozzáférés
Havi flag foci
Egyéb időszakos események (mock draft, dynasty liga)
ElőfizetekElőfizetek
Reklámmentes
havonta
egy évre
HUF349034 900
Prémium cikkek
Reklámmentes böngészés
Discord hozzáférés
Havi flag foci
Egyéb időszakos események (mock draft, dynasty liga)
ElőfizetekElőfizetek
Támogató
havonta
egy évre
HUF499049 900
Prémium cikkek
Reklámmentes böngészés
Discord hozzáférés
Havi flag foci
Egyéb időszakos események (mock draft, dynasty liga)
ElőfizetekElőfizetek

Click to comment
5 1 vote
Article Rating
Subscribe
Notify of
0 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x