Connect with us

Hír

BREAKING: A Patriots kirúgta Jerod Mayót!

A Patriots beállította Joe Miltont irányítani és még így is megverte a Bills cserecsapatát az utolsó körben, ezzel elbukta az 1/1-es cetlit. Ezután gyakorlatilag egy órával már le is hozta Adam Schefter, hogy a csapat menesztette a főedző Jerod Mayót! Azóta a Patriots is megerősítette a hírt egy közlemény formájában.

Ebből nagyon úgy tűnik, hogy már egy ideje eldöntötték ezt a lépést. Olyan szempontból meglepő, hogy tavaly úgy nevezték ki Mayót, mint Bill Belichick örökösét, meg sem hallgattak más jelölteket. Ehhez képest egy 4-13-as mérleggel zárult év elég volt, hogy leírja magát a vezetőségnél. Tegyük hozzá, hogy egyáltalán nem végzett jó munkát, a védelem szétesett, a game management borzasztó volt, emellett rosszul kezelte a játékosokat és a médiát is. Igazából nehéz lenne rámutatni bármire is, amit jól csinált volna. Ebből a szempontból pedig egyáltalán nem meglepő a lépés.

A Patriots főedzői állása egyébként akár még kívánatos is lehet, hiszen van egy nagyon jónak tűnő újonc irányítójuk Drake Maye személyében, és ugyan sok más nincs a rosteren, de 130 milliónyi cap space áll a rendelkezésükre, illetve az 1/4-es draftcetli.

A kirúgás után azonnal meg is indultak a pletykák, hogy korábbi játékosukat, Mike Vrabelt nézhették ki a csapat élére.

1 Comment
5 2 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
1 Comment
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Csakeztne
Csakeztne
2025-01-06 02:02

Egyből ittam egy pohár bort! Nagyon szeretnék egy fiatal kreatív O oldalról érkező HC-t,. Vrabel nyilván legenda és edzőként is bizonyítottan vannak kvalitásai, úgyhogy csak jobb lehet. Remélem nem az öreg Kraft nevezi ki, az új edzőt, hanem a fia.Ismét lehet bizakodni.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

1
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x