Connect with us

Draft

A jövő sztárjai – Cam Ward

A 2024-es NFL drafton hat irányító kelt el az első körben, a csapatok pillanatok alatt elkapkodták az ígéretesebb quarterback prospecteket. Az idei irányító class azonban messze elmarad a tavalyi felhozatal tehetségszintjétől, az első körös mock draftokban általában kettő, de maximum három prospect nevével lehet gyakran találkozni. Közülük is kiemelkedik a Miami irányítója, Cam Ward.

Ward a Texas állambeli West Columbiában született 2002 májusában. Középiskolás korában a foci mellett a kosárlabdát és a baseballt is kipróbálta, utóbbi hatása érződik is dobómozdulatán. Gimnáziumi focicsapata egy ősrégi, rengeteg futásra alapuló szisztémát (T-alakzat) használt, így Ward nagyon kevés passzkísérletet ereszthetett el gimis éveiben. Ennek köszönhetően meglehetősen alacsony volt iránta az érdeklődés a toborzási folyamat során, egyedül az FCS-ben szereplő Incarnate Word ajánlott neki ösztöndíjat.

Ward már freshman évében berobbant a köztudatba, a legtöbb passzolt touchdownt szerezte az egyetemi másodosztályban, aminek köszönhetően megkapta a legjobb újoncnak járó Jerry Rice-díjat. A fiatal karmester második évben is remekelt, így 2022-ben a transzfer portál segítségével az élvonalba igazolt, ahol a Washington State Cougars színeiben két teljes szezont húzott le. A 2023-as idényt követően már kacérkodott a profivá válás gondolatával, azonban meggondolta magát, kihasználta a COVID szabályok miatti plusz egy évét, és Miamiba tette át a székhelyét.

Mint utólag kiderült, helyesen döntött. Ward az ország legjobb irányító teljesítményét tette le az asztalra a mögöttünk hagyott idényben, első csapatos All-Americannek, valamint az ország legjobb irányítójának is megválasztották. Csapatával azonban a legnagyobb sikerek elkerülték, az utolsó pillanatig harcban volt a Hurricanes a rájátszásért, de végül a védelem gyengélkedésének köszönhetően nem jutottak be a playoffba.

Erősségek

Playmaker mentalitás, kivételes improvizációs készségek, atletikusság

Balázs egy korábbi cikkében Caleb Williams szódával felöntött változataként aposztrofálta Wardot. Ezzel a párhuzammal pedig rögvest el tudjuk helyezni magunkban Ward játékstílusát: gunslinger mentalitással játszik, nem riad vissza a kockázatos dobásoktól és nem remeg meg nyomás alatt sem. Magabiztossága átragad a társaira, igazi vezéregyéniség, aki az előző szezonban több alkalommal is vesztes helyzetből billentette csapata javára a mérleg nyelvét. Ward képes a legnehezebb pillanatokban a tudása legjavát nyújtani, ő nem az a típus, aki összezsugorodik, ha neki kell az élre állnia.

A cikk még nem ért véget. Hogy tovább olvass, fizess elő vagy jelentkezz be!

Havi előfizetésÉves előfizetés
ÉVES ELŐFIZETÉSSEL OLCSÓBB!
Előfizető
havonta
egy évre
HUF249024 900
Prémium cikkek
Reklámmentes böngészés
Discord hozzáférés
Havi flag foci
Egyéb időszakos események (mock draft, dynasty liga)
ElőfizetekElőfizetek
Reklámmentes
havonta
egy évre
HUF349034 900
Prémium cikkek
Reklámmentes böngészés
Discord hozzáférés
Havi flag foci
Egyéb időszakos események (mock draft, dynasty liga)
ElőfizetekElőfizetek
Támogató
havonta
egy évre
HUF499049 900
Prémium cikkek
Reklámmentes böngészés
Discord hozzáférés
Havi flag foci
Egyéb időszakos események (mock draft, dynasty liga)
ElőfizetekElőfizetek

Click to comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
0 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x