Ahogy tegnap is írtuk, Tennessee Titans megegyezett Derrick Henryvel a folytatásról, a futó egy 4 éves, 50 millió dolláros szerződést kapott. A mai NFL-ben soha nem jó egy futóba ölni a szűkös forrásokat – erre Devonta Freeman, Todd Gurley és David Johnson remek példa –, de a Titans dicséretére legyen mondva, nagyon korrekt szerződést sikerült elfogadtatni Henryvel.
A tavalyi szezon legtöbb futott yardját szerző játékosa állítólag rekordfizetést szeretett volna, ehhez képest mindössze évi 12,5 milliós fizetést kapott, ami az 5. legmagasabb a ligában. Az 50 millió dollárból 25,5 millió garantált, ami nagyjából megfelel annak, mintha a Titans egymás után kétszer tagelte volna (2,9 millióval több).
A PFT infói szerint Henry 12 millió dollárt kapott meg aláírási bónuszként (ez a könyvelésben évi 3 millió dollárt jelent), továbbá az idei (3 millió dollár) és a jövő évi alapfizetése (10,5 millió dollár) teljesen garantált még. Más garantált része nincs a szerződésnek, vagyis Henry a második szezonja után már 9 millió dollárt spórolva elküldhető, a harmadik idénye után pedig már 12,5 milliót lehet felszabadítani az elküldésével.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Nyolc trade ajánlatot utasított vissza a Ravens az első körben
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
- Nem rossz, de nem is extra – Buccaneers draftértékelő
- JJ Watt: Ha a Texans hív, akkor visszatérek
- Kinek mennyi esélye van a Super Bowlra? Így látják a fogadóirodák
- Beköltözik Aaron Rodgershez a Jets újonc elkapója
- A gazdag csak még gazdagabb lett – Chiefs draftértékelő
- Ez bizony egy komplett keret – Browns draftértékelő
- A Commanders csak a világ minden kincséért mondott volna le Jayden Danielsről
- Odell Beckham szinte már fizet azért, hogy játszhasson
- Ki lesz az Év Védő Újonca? Így látják a fogadóirodák
- A Bills leigazolta Chase Claypoolt és két védőt
- A Saints nem igyekszik elcserélni Marshon Lattimore-t
Legutóbbi hozzászólások