Connect with us

Minden ami NFL

Top10 rookie öt forduló után

Eltelt öt hét és az újonc játékosok nem feltétlenül villognak annyira, mint a korábbi években. Ez főleg azért látványos, mert a class teteje gyengélkedik leginkább. Mindezek ellenére most is vannak jó teljesítmények. A legjobb tízet össze is szedtük nektek, haladjunk fordított sorrendben.

  1. James Robinson, Jacksonville Jaguars, RB

A lista utolsó helyére egy draftolatlan játékos, a Jaguars fiatal futója került. Robinsont nem éneklik meg a hősköltemények, mert nem olyan rookie szezont fut, mint a közelmúlt sztárfutói, ellenben érte nem kellett magas picket adni, hogy egy franchise kezdő futójának tűnjön. Yardjainak közel 70%-át kontakt után szerzi, tehát nem lehet megvádolni azzal, hogy mindössze a támadófal adta lehetőségeiből élne, ellenben zsebreteszi, amit az O-line elé tesz. Nem ő viszi a hátán a támadásokat, de korrekt teljesítményt nyújt és sokkal többet látunk tőle, mint a class magasan várt prospectjeitől.

  1. Laviska Shenault, Jacksonville Jaguars, WR

A lista következő helyén rögtön Robinson csapattársa, a mindenes Laviska áll, aki körülbelül azt hozza, amit vártunk tőle. Ő sem robbantotta ránk a házat, ellenben futásoknál és elkapásoknál is stabil, kreatív pontja a csapatnak. Kilenc futásából közel hat yardos átlagot hozott ki, de vezeti a csapatot elkapott yardokban is. Sokkal több van a játékában, de a Jaguars támadóséma nem az ő játékstílusának fekszik a legjobban, így nézzük el neki, hogy nem láttuk még tudása legjavát.

[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]

  1. Tristan Wirfs, Tampa Bay Buccaneers, OT

Wirfs szerepléséről már jóval többet hallani, de ez nem meglepetés, ha egy olyan legenda jobb oldalát véded, mint Brady. Wirfs egy újonc franchise bal oldali tackle-höz képest nem is teljesít rosszul, sőt vannak kifejezetten nagy meccsei (emlékezzünk például a Bosa elleni teljesítményre), de még nem mindig stabil. Passzblokkolásbnan például ő az egyik gyenge pont, rajta keresztül érkezett a legtöbb nyomás Bradyre, de így is meggyőző, amit egyelőre látunk tőle.

  1. Chase Claypool, Pittsburgh Steelers, WR

A múlt heti produkció után meglepő lehet, hogy Claypool ”csak” 7., de ne felejtsük el, hogy még csak 156 támadósnapet töltött a pályán, így nem feltétlenül láttuk, hogy stabilan mire lehet képes. Persze a 261 yard, az elkapott 4 TD és az elkapásonkénti több mint 20 yardos átlag magáért beszél, biztosan látjuk még magasabban is egy ilyen listán.

  1. Damien Lewis, Seattle Seahawks, OG

A Seattle Seahawks támadófala sokkal jobban teljesít, mint az elmúlt években bármikor. Ebben hatalmas szerepe van a playhívásoknak és az MVP formában játszó Russell Wilsonnak is, de maguk a támadófal tagok is kitesznek magukért. Az újonc Lewis az egyik legmegbízhatóbb pont amikor egészséges, a kezdők közül egyenesen ő engedte a legkevesebb nyomást az ellenfeleknek és futáshoz is kifogástalanul blokkol.

  1. Michael Onwenu, New England Patriots, OG

A Patriots támadófalembere csupán a hatodik körben kelt el, de a támadófaljátékosok közül ő játszott eddig a legmegbízhatóbban. Smapszáma miatt őt sem tudom feljebb sorolni, mert a támadósnapek közel felében volt csak a pályán, de amikor ott volt, akkor közel makulátlan teljesítményt nyújtott. Nem szabad feledni, hogy rengeteget profitál a Patriots futásorientált rendszeréből, valamint hogy ebben a szisztémában soha nincs nagy felelősség az egyénen, de ettől függetlenül a mindössze két nyomásengedés példás az egész ligát is tekintve, nem csak az újoncokat.

  1. Antoine Winfield Jr., Tampa Bay Buccaneers, S

A lista első és egyetlen védőjátékosa Winfield, aki nem csak neve miatt, de teljesítményéből adódóan is kiérdemelte, hogy megjegyezzük magunknak. Nem az a tipikus svájci bicska, akikből sok van a mai NFL-ben, de egy sokoldalú safety, aki egyelőre kevés gyengeséget mutat. Ha kell sietteti az irányitót, ha kell hátralép coverage-be, de igazán akkor szembetűnő, ha megérkezik a boxba futás ellen. Ellenállhatatlan sebességgel és kiváló ütemben száll alá és többnyire magabiztosan is szerel. Nem utolsó sorban azért van ennyire elől, mert a többiekkel ellentétben ő full time kezdő az első perctől kezdve.

  1. Justin Jefferson, Minnesota Vikings, WR

Jefferson helyzete érdekes, mert a Texans elleni berobbanásig körülbelül észrevehetetlen volt. Ellenben azóta esszenciális része a támadósornak és társa Thielennek. Olyannyira, hogy jelenleg yardokban vezeti is a csapatát, de elkapás utáni yardokban például az egész ligában csak két játékos jobb nála. Elkapásai nagy része első kísérletet eredményez és 76%-os pontossággal dobál rá Cousins.

  1. Justin Herbert, Los Angeles Chargers, QB

Herbertről nem hogy nem gondoltuk, hogy ilyen magasan lesz egy ilyen listán, de szkeptikusak voltunk azzal kapcsolatban is, hogy játszani fog-e az idény ezen tájékán. Ő azonban jött, látott és ha győzni nem is tudott, de mindenképpen letette a névjegyét. Pont a játék azon elemeiben brillírozik, amitől a legjobban féltettük. Nyomás alatt, és hosszú labdáknál egyszerűen mintha egy másik embert látnánk, mint akit scoutoltak, de magabiztossága és a dobótechnikája is inkább veteránokat idéz. Sokat kell még fejlődnie és meg kell tanulnia győzelemre vezetni csapatát, de egy ilyen fontos poszton ennyire lesajnálva kezdeni nem könnyű, ő pedig megbirkózott vele, így jár a dobogó.

  1. Joe Burrow, Cincinnati Bengals, QB

A Ravens elleni mérkőzés van az emlékezetünkben, így túlzónak tűnhet Burrow első pozíciója, de ne feledjük el, hogy az idény első mérkőzésétől kezdve egy 1/1-es csapat arca és irányítója, ami nem kis kihívás. Egy ordítóan gyenge támadófal mögött, az életéért küzdve festi egy franchise irányító képét, aki ugyan képes rookie hibákra, de képes nyerni is. Nem hoz olyan űrszámokat, mint az egyetemi utolsó évében, de ezt nem is vártuk tőle, ellenben végre el lehet hinni a Bengalsról, hogy megindulnak felfelé és ezt miatta kaptuk meg.

Honorable mention: CeeDee Lamb, Chase Young, Mekhi Becton

[/ppp_patron_only]

15 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
15 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Vicgeordie
Vicgeordie
2020-10-16 12:39

Onwenuban az a zseniális, hogy sérülések miatt kis túlzással minden meccsen más poszton játszik (volt már RG, LG, RT és hatodik falember is) és így ilyen stabil a teljesítménye

astroid
astroid
2020-10-16 14:13

A PFF alapján jelenleg Kevin Dotson a legjobb a pass block-ban a ligában. Ha tudja tartani ezt a teljesítményt akkor bőven TOP10 rookie lehet. Igaz ez alap elvárás a 135. helyen kiválasztott játékostól :-)

Leonidasz007
Leonidasz007
Reply to  astroid
2020-10-16 14:46

Pass blockban valóban jó, cserébe futásnál förmedvény. Valamint az a 72 snap kevés passblockban (overall 123) hogy beférrjen

astroid
astroid
Reply to  Leonidasz007
2020-10-16 16:16

Csak reménykedek, hogy jó legyen futásban is. Az a vicces hogy college-ban pont futás blokkolásban volt hasznos, a draft profilban is ezt emelték ki + pass-ban gyenge :-)

Zakar Gergely
Zakar Gergely
2020-10-16 21:28

Patrick Queen? ….

Vicgeordie
Vicgeordie
Reply to  Zakar Gergely
2020-10-16 22:46

Róla annyit mondott Buday Zoli a Bengals meccs alatt, hogy pass rushban nagyon jó, minden másban tragikus (főleg pass coverage-ben)

katonadani
Reply to  Zakar Gergely
2020-10-17 10:12

Bengals ellen zseniális volt, de előtte nagyon nem. A PFF így értékelte eddig:comment image

Ádám Váradi
Ádám Váradi
2020-10-17 10:06

Miert nem engedi hogy elolvassam? Elofizeto vagyok:)

katonadani
Reply to  Ádám Váradi
2020-10-17 10:12

más előfizetős cikket enged? nem látom a hibát itt a cikkben, szóval elsőre azt mondanám, hogy valahol a te oldaladon lehet a hiba, de próbáljuk megoldani közösen :)

Ádám Váradi
Ádám Váradi
Reply to  katonadani
2020-10-17 10:12

Nem sajnos nem engedi, pedig a patreon azt írja, hogy október 1.-jen levontak a 3$ a számlámról.

katonadani
Reply to  Ádám Váradi
2020-10-17 10:12

igen patreonon rendben van a dolog. Jól vagy bejelentkezve az oldalra? Ez szokott még probléma lenni

Ádám Váradi
Ádám Váradi
Reply to  katonadani
2020-10-17 10:15

Megprobaltam patreonon ki-,és be jelentkezni, is itt hiába jelentkezek be az oldalon. Ugyanúgy azt írja hogy jelentkezzek be

katonadani
Reply to  Ádám Váradi
2020-10-17 10:26

bejelentkezésnél log in with patreon gombbal csinálod?

Ádám Váradi
Ádám Váradi
Reply to  katonadani
2020-10-17 10:26

Patreonon jól írja , csak itt az oldalon írja rosszul

katonadani
Reply to  Ádám Váradi
2020-10-17 10:26

na várj, írj emailt lécci screenshotokkal és akkor megfejtjük :D

15
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x