A Packers egyik, ha nem a legfontosabb szabadügynöke idén Corey Linsley lesz, aki tavaly első csapatos All-Pro lett. Ennek ellenére nem úgy tűnik, hogy a Packers nagyon ragaszkodna a júliusban 30. születésnapját ünneplő falemberhez.
“Nem zárunk ki semmit, pláne nem a Packerst, de a jelenlegi helyzet nagyon furcsa. Minden jel arra mutat, hogy 2021-ben valahol máshol fogok játszani”
– mondta Linsley a SiriusXM NFL Radio vendégeként.
A 2015-ben ötödik körös játékos mindössze 4 nyomást engedett tavaly, ami a legkevesebb volt a posztján, illetve Matt LaFleur alatt fejlődött futásblokkolásban is. Jelenleg a legjobban kereső center Ryan Kelly, aki 12,4 millió dolláros szerződést kapott a Coltsszal, de rajta kívül még kilenc center keres legalább 10 milliót.
Linsley még nem számít öregnek, az évi 10 millió dollár szinte garantált a számára, de jó esélye van a rekorddöntésre is.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- A Patriots támadófalemberének közel halálos kimenetelű maláriája volt tavaly
- A sorsfordítás elmaradt – Bills draftértékelő
- Tipikus saintses draft, egy kis csavarral – Saints draftértékelő
- Most bántalmazás miatt nyomoznak Rashee Rice kapcsán
- A Titans igazolta le Tyler Boydot, a legjobb elérhető elkapót
- Jövő héten jön a 2024-es szezon menetrendje!
- A Patriots elkezdte keresni az új general managerét
- A Vikings elbénázhatta a kompenzációs pickek taktikáját – sokba kerülhet a hiba
- Így nézhetnek ki a jövő évi kompenzációs pickek – a Dolphins jár a legjobban
- A Raiders erősíti a támadósorát, visszavonult Duke Johnson
- Nem azért rossz, amiért gondolod – Falcons draftértékelő
- Nyolc trade ajánlatot utasított vissza a Ravens az első körben
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások