Connect with us

Prémium cikkek

Ndamukong Suh szerződésmódosítása 18 milliót szabadított fel

Ndamukong Suh a liga egyik legjobb defensive tackle-je, ám a Miami Dolphins szinte irányító fizetést adott neki. 6 év, 114 millió dollár, amiből 60 millió teljesen garantált. Ennek az lett az eredménye, hogy több mint 28 milliót foglalt idén a sapkából, amit csak Drew Brees és Joe Flacco mondhatott el magáról. A Dolphins ezt a szerződést átstrukturálta. Még nincsenek hivatalos részletek, de szinte biztos, hogy a következő történt:

Suh szerződés

 

Fent látható Suh alap szerződésének struktúrája. 25,5 millió dollár aláírási bónuszt kapott, amit 5 évre elosztottak. Ezenkívül a 2015-ös, 2016-os és 2017-es alapfizetése teljesen garantált, tehát legkésőbb 2018-ban tudták volna vállalható keretek között elküldeni.

[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]

A Dolphins azt csinálta, hogy a kollektív szerződésben foglalt legnagyobb értéket, azaz 22,75 millió dollárt átírt aláírási bónusznak. Mivel Suh szerződése 2016-ben úgy is teljesen garantált volt, így a játékos nem kap kézhez több pénzt, viszont az idei évre 18 millió dollárt felszabadít. Az más kérdés, hogy így a későbbi években megint borzasztóan nehéz lesz Suh miatt kibontakozni. Visszatérve a szerződéshez, a fent írt 22,75 millió dollár aláírási bónuszt a csapat 5 évre leosztotta 4,54 millió dollárjával. Az új szerződés így néz ki:

Suh szerződés2

 

Piros színnel jelöltem a teljesen garantált részeket. Immár 2020-ra is megjelent egy garantált tétel, valamint 2018 és 2019 között 26 és 28 millió dollárt fog foglalni Suh a sapkából. Tehát az idei problémát eltolták két évvel és bíznak abban, hogy nagyon megnő majd a fizetési sapka. Az utolsó oszlopban vannak a régi szerződés éves bérezései. A zölddel jelölt évben ugye 18 millióval csökkent a cap hit, viszont az előző szerződéshez képest a későbbi években nőtt a védő okozta teher.

 

Ezenkívül a Dolphins átstrukturálta Koa Misi szerződését, de mivel a játékos alapból 4,8 milliót foglalt a sapkából, legfeljebb 1-2 milliós spórolásról beszélhetünk. Illetve ki lett vágva Greg Jennings, akin további 4,5 millió dollárt spórolt a csapat. Mivel Olivier Vernon miatt mínuszban voltak, a kivágásoknak és szerződésmódosításoknak köszönhetően jelenleg 17 millió dollárnyi tiszta költőpénzük van.

 

3 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
3 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Bence
Bence
2016-03-06 17:52

Ez a Suh-szerződés annyira… érdekes. :) Szerintem semmilyen körülmények közt nem ér többet évi 14-16 milliónál, ehhez képest 20+ millákkal fogja terhelni a sapkát… Nem tudom, Tannehill szerződése hogy áll (lejárt már a rookie szerződése egyáltalán?), de amíg Suh ott van, addig nem fog Ryan fiú elit szerződést kapni.

renningan
renningan
Reply to  Bence
2016-03-06 20:25

Neki már elit van :D Évi nem tudom, 16-18 milla :)

polo62
polo62
2016-03-07 12:50

és jövőre mit akarnak majd csinálni? Suh és Tannehill elvisznek majd 40 millió dollárt a sapkából, és a többiek még sehol. értem, hogy a cap space drasztikusan növekszik évről évre, és hogy a Dolphinsnál is ebben bíznak, de ezzel a Suh szerződéssel könnyen a Saints sorsára juthatnak

3
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x