Matthew Stafford hosszú idő után nem a Detroit Lionsben kezdi meg az idényt és karrierje során most először olyan csapatban van, amelyiknek reális esélye lehet akár a Super Bowlra is. Az irányító már korábban is gondolt a váltásra, de a végső lökést Tom Brady adta meg neki.
“Úgy gondolom, hogy képes leszek jól teljesíteni egy új csapatban, ez nem is kérdés. Elég megnézni, mit ért el tavaly Tom Brady: bár más volt a forgatókönyv, de ő is egy teljesen új csapatba került, ahol új edzői voltak és mindent másképp csináltak, mint korábban, mégis sikeres lett. Ez jó érzéssel tölt el a döntésemmel kapcsolatban, hisz vannak olyanok, akik hasonló utat jártak be és sikeresek lettek. A belemet is kidolgozom, hogy én is közéjük tartozzak, olyan lehetőségeim vannak, amilyenekre mindig is vágytam”
– nyilatkozta a QB a Los Angeles Timesnak.
A fogadóirodák szerint a Rams ott van az öt legesélyesebb csapat között a Super Bowlra, ami üdítő újdonság lehet Staffordnak azok után, hogy 12 év alatt csak háromszor sikerült rájátszásba jutnia a Lionsszel, ahol ráadásul egy meccset sem nyert a csapat.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
- Nem rossz, de nem is extra – Buccaneers draftértékelő
- JJ Watt: Ha a Texans hív, akkor visszatérek
- Kinek mennyi esélye van a Super Bowlra? Így látják a fogadóirodák
- Beköltözik Aaron Rodgershez a Jets újonc elkapója
- A gazdag csak még gazdagabb lett – Chiefs draftértékelő
- Ez bizony egy komplett keret – Browns draftértékelő
- A Commanders csak a világ minden kincséért mondott volna le Jayden Danielsről
- Odell Beckham szinte már fizet azért, hogy játszhasson
- Ki lesz az Év Védő Újonca? Így látják a fogadóirodák
- A Bills leigazolta Chase Claypoolt és két védőt
- A Saints nem igyekszik elcserélni Marshon Lattimore-t
- Ez gyanúsan jól sikerült – Lions draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások