Az elmúlt két idény nem sikerült jól Von Miller számára. Az előző évtized talán legjobb pass rushere 2019-ben mindössze nyolc sacket jegyzett, míg tavaly sérülés miatt nem játszott, már 32 éves, így sokan megkérdőjelezik a jelenlegi értéket. A Broncos főedző Vic Fangio szerint ugyanakkor nem kérdés, hogy Miller még mindig képes top játékra, bár ehhez azért most már sokat kell tennie.
“Nincs kétségem, hogy még mindig tud a korábbi szintjén teljesíteni. Ugyanakkor még a hozzá hasonló tehetséggel rendelkező játékosoknak is muszáj extra erőfeszítéseket tenniük ahhoz, hogy 30 fölött is jól játszanak. Egyre keményebben és keményebben kell dolgozniuk, de Vonnál ez nem lesz probléma”
– nyilatkozta a főedző (via PFT).
Miller 2011-ben 1/2-es volt, egész eddigi karrierjét a Broncosban töltötte. Az alapszakaszban 135 meccsen 106 sacket jegyzett, hétszeres All-Pro és nyolcszoros Pro Bowler, nem mellesleg Super Bowl MVP. A szerződése még egy évre szól, idén 18 millió dollárt fog keresni.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
- Nem rossz, de nem is extra – Buccaneers draftértékelő
- JJ Watt: Ha a Texans hív, akkor visszatérek
- Kinek mennyi esélye van a Super Bowlra? Így látják a fogadóirodák
- Beköltözik Aaron Rodgershez a Jets újonc elkapója
- A gazdag csak még gazdagabb lett – Chiefs draftértékelő
- Ez bizony egy komplett keret – Browns draftértékelő
- A Commanders csak a világ minden kincséért mondott volna le Jayden Danielsről
- Odell Beckham szinte már fizet azért, hogy játszhasson
- Ki lesz az Év Védő Újonca? Így látják a fogadóirodák
- A Bills leigazolta Chase Claypoolt és két védőt
- A Saints nem igyekszik elcserélni Marshon Lattimore-t
- Ez gyanúsan jól sikerült – Lions draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások