Connect with us

Hír

Mahomesnak tetszene, ha Rodgers az AFC Westben kötne ki

Ugyan Brian Gutekunst general manager ragaszkodik ahhoz, hogy nem fogja elcserélni Aaron Rodgerst, az irányító távolmaradásával és elégedetlenkedésével ezek a hangok nem fognak halkulni még egy ideig. A leglogikusabb kérő a Denver Broncos lenne abban az esetben, ha mégis eladnák az irányítót, ez pedig azt jelentené, hogy évente kétszer láthatnánk Mahomes vs Rodgers ütközetet. Erről kérdezték a Chiefs irányítóját, aki épp Hawaii-n golfozik.

“Elég király lenne. Nagy kihívás lenne kétszer minden évben. Nagyon szuper lehetőség lenne. Ő egy rendkívüli játékos, nagyon régóta csinálja és sokat tanultam abból, hogy néztem a játékát. Persze ha az AFC Westbe kerülne, akkor kicsit nehezebb lenne a dolgunk, de állunk a kihívás elébe.”

– mondta Mahomes, via PFT.

Rodgers állítólag a 49ers, a Broncos és a Raiders csapatait nézte ki (erről korábban számolt be a PFT), amiből a 49erst kilőhetjük a frissen draftolt Trey Lance miatt, a másik két gárda pedig az AFC Westben van, így ha valóra válna Rodgers kívánsága, akkor garantált lenne a kétszeri találkozó közte és Mahomes közt (hacsak nem sérül meg valamelyikük).

Ők ketten még sosem néztek farkasszemet egymással, hiszen mikor 2019-ben játszott a két csapat, akkor Mahomes épp térdsérüléssel bajlódott. Idén létrejöhet az összecsapás akkor is, ha nem cserélik el Rodgerst, hiszen a Chiefs és a Packers a 9. héten megmérkőzik egymással.

24 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
24 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Bélabá a csótány
Bélabá a csótány
2021-06-01 09:05

Ja,király lenne.
A féreggel is milyen király mindig találkoznia.

bjeela
bjeela
2021-06-01 07:44

Esélytelen. ARod marad.

saintsfan
saintsfan
Reply to  bjeela
2021-06-01 13:44

Az új asszony nem hiszem, hogy Green Bay-ben akar egész évben fagyoskodni. :)

bjeela
bjeela
Reply to  saintsfan
2021-06-01 18:48

Majd közelebb ül a fondütálhoz…

Fetyke
Fetyke
Reply to  saintsfan
2021-06-01 18:04

Nem egész évben. Nyáron egész meleg van ott is. :D

Caselele
Caselele
Reply to  saintsfan
2021-06-01 16:50

Chicagónál biztos jobban szereti.

Krisztian Fekete
Krisztian Fekete
Reply to  saintsfan
2021-06-02 09:23

Most sincsenek ott. :)

Fetyke
Fetyke
Reply to  bjeela
2021-06-01 09:09

Visszavonulás lesz az.

bjeela
bjeela
Reply to  Fetyke
2021-06-01 18:48

Csodálnám.

Krisztian Fekete
Krisztian Fekete
Reply to  Fetyke
2021-06-02 09:23

Reménykedj csak! :D

Caselele
Caselele
2021-06-01 16:52

Amúgy srácok, mindenki ARod trade-et pletykál, arra alapozva, hogy hawaii-n van az újdonsült feleségével. Majd megkérdezik erről Mahomest, aki éppen golfozik HAWAII-n!! Nem érzik az emberek, hogy ez totálisan blikk sport kategória?

katonadani
Reply to  Caselele
2021-06-01 17:13

itt csak az a bökkenő hogy nem arra alapozva pletykálják ARod cseréjét, mert Hawaii-n van :D

bjeela
bjeela
Reply to  katonadani
2021-06-01 19:13

De. A vulkáni hamuból jósolta meg egy helyi polinéz cigányasszony és ezt ma már minden felvilágosult ember tuggya.

Caselele
Caselele
Reply to  katonadani
2021-06-01 19:24

Jó hát tényleg nem csak amiatt, hanem az utólag megcáfolt draft előtti infók alapján, valamint mert nincs ott az edzéseken (hanem pl hawaii-n van helyette az asszonnyal).

katonadani
Reply to  Caselele
2021-06-02 05:30

nem voltak megcáfolva azok az infók.

katonadani
Reply to  Caselele
2021-06-02 09:10

ez nem cáfolat.
ez csak annyi, hogy nagyon régóta megy már ez a sztori a színfalak mögött és Schefter a legnagyobb elérés érdekében épp a draft reggelén hozta le.

Vicgeordie
Vicgeordie
Reply to  katonadani
2021-06-02 06:14

Packers-drukerek az aktuális Rodgers-hírnélcomment image

Fetyke
Fetyke
Reply to  katonadani
2021-06-01 18:05

Ne légy már ilyen kegyetlen. :D

ahanem
ahanem
2021-06-01 12:20

S T A T E F A R M B O W L
T
A
T
E
F
A
R
M
B
O
W
L

Fontos_Vidra
Fontos_Vidra
2021-06-01 09:27

talány miért akarna arod pont a raidersbe menni, messze a leggyengébb kerettel rendelkező csapat a csoportbon belül. gruden filozófiája se illik az övéhez, és ott aztán abszolút leszarnák hogy mit akar a drafton. érzésre a “jól értesült” insider csak a hasára csapott azt bebögögött egy csapatot.

RvBalazs
RvBalazs
Reply to  Fontos_Vidra
2021-06-01 10:48

én adózásra tippelek. Vegas kedvező lehet (de ez tipp, nem néztem utána)

Fontos_Vidra
Fontos_Vidra
Reply to  RvBalazs
2021-06-01 11:20

elvileg nevada államban nincs adózás a jövedelem után, lehet igazad lesz, bár én inkább mennék akkor is jobb csapatba
de azt irja a zinternet, hogy wisconsinban most duplázták meg 7+%ra az adót, coloradoban meg 4,5%ra csökkentették, szóval coloradoval is jobban járna mostmár mint green bay-jel fiskális szempontból

Fetyke
Fetyke
Reply to  Fontos_Vidra
2021-06-01 10:10

Lehet, hogy ARod kedvenc színe a fekete…

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

24
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x