Már bő egy hónapja került nyilvánosságra, hogy Aaron Rodgers elégedetlen Green Bayben, és a Packers elnöke, Mark Murphy is elismerte, hogy már hónapok óta próbálják megoldani a dolgokat az irányítóval és az ügynökével. Azonban a mai napig nem sikerült ezt megtenni, Rodgers pedig továbbra sem jelent meg a csapatnál (egyelőre még nem is köteles erre, de ilyenkor már rendelkezésre szokott állni, ráadásul ezzel fél millió dollárt bukott).
Azt már itt a kis magyar mikroközösségben is láttuk, hogy a szurkolókat is megosztja a Rodgers-helyzet: van aki szerint az irányítót lehet inkább okolni, van aki szerint meg a vezetőséget. Ezt Murphy is elismerte:
“A szituáció, ami Aaron Rodgers körül kialakult, megosztja a szurkolói bázist. Az emailek és levelek, amiket kaptam, ezt bizonyítják.”
– mondta a Packers elnöke a csapat hivatalos oldalán.
Murphy elmondta azt is, hogy dolgoznak a helyzet megoldásán, de megegyeztek abban, hogy mindkét fél számára jobb, ha minél kevesebbet beszélnek nyilvánosan erről. Murphy állítása szerint a Packers továbbra is elkötelezett Rodgers irányába 2021-re és a későbbiekre egyaránt.
A szurkolói bázis egyébként akkor is nagyon megosztott volt, amikor épp Rodgers vette át a visszavonuló-visszatérő Brett Favre helyét, most is hasonló a helyzet bizonyos szempontokból. Meglátjuk, mi lesz a történet vége.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Robert Tonyan mind a négy NFC North csapatot kipipálta
- Ennyit arról, hogy Tua Tagovailoa nem fog holdoutolni
- Újabb Chiefs játékosokat tartóztattak le
- Csak az erő számít – Titans draftértékelő
- Micah Hyde: Bills vagy visszavonulás
- A 49ers minden mecccsen favorit, a Patriots és a Panthers egyen se
- Hosszabbított a centerével a Patriots
- Már 163 újonc aláírta a rookie szerződését
- Michael Brockers visszavonul
- Nem seahawksos – Seahawks draftértékelő
- Triple Coverage #532 – A nagy holtszezon-értékelő
- Új szerződést akar a Steelers elit védőfalembere, nincs ott a csapat edzésein
- A Chiefs kedd kivételével a hét minden egyes napjára kapott meccset
- Kész a roster – Packers draftértékelő
- A Jets, a Cowboys és a 49ers kapta a legtöbb éjszakai meccset, a Panthersnek egy sem jutott
Legutóbbi hozzászólások