James Conner az utóbbi éveket a Steelers első számú futójaként töltötte, most azonban a Cardinalshoz szerződve ennél visszavontabb szerepe lesz, hiszen meg kell osztania a backfieldet Chase Edmondsszal. Az On The Fly adásában beszélt Conner arról, hogy milyen szuper játékos Edmonds és milyen jó tandemet fognak ők ketten alkotni.
“Egy tandemként látom magunkat és szerintem a liga egyik legjobbja lehetünk. Ő várt a lehetőségre eddig, pedig megmutatta már korábban, de többet akar mutatni, ahogy én is. Nagy lehetőség áll előttünk kettőnkkel, Kylerrel, a szélső fegyverekkel, a támadófallal, mindenkivel. Chase-szel egymástól fogunk energiát nyerni és haladni fogunk előre.”
Connernek a tavalyi éve nem sikerült valami fényesre, hiszen a liga legrosszabb futóegységében (ami nem csak az ő hibája) hozott össze 169 futásból 721 yardot és 6 TD-t. Edmonds tavaly lépett elő Kliff Kingsbury alatt, elsődlegesen passzjátékoknál használták, tehát azt még nem tudta megmutatni, hogy egy workhorse RB lehet – a tavalyi 97 labdacipelés volt a legtöbb karrierje során, előtte két év alatt jutott 120-ig. Feltehetőleg a szezon elején megosztják majd a feladatokat, az idény második felére pedig az kaphat nagyobb szerepet, aki egyrészt egészséges, másrést jobban teljesített addig.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
- Nem rossz, de nem is extra – Buccaneers draftértékelő
- JJ Watt: Ha a Texans hív, akkor visszatérek
- Kinek mennyi esélye van a Super Bowlra? Így látják a fogadóirodák
- Beköltözik Aaron Rodgershez a Jets újonc elkapója
- A gazdag csak még gazdagabb lett – Chiefs draftértékelő
- Ez bizony egy komplett keret – Browns draftértékelő
- A Commanders csak a világ minden kincséért mondott volna le Jayden Danielsről
- Odell Beckham szinte már fizet azért, hogy játszhasson
- Ki lesz az Év Védő Újonca? Így látják a fogadóirodák
- A Bills leigazolta Chase Claypoolt és két védőt
- A Saints nem igyekszik elcserélni Marshon Lattimore-t
- Ez gyanúsan jól sikerült – Lions draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások