Cassius Marsh egyetlen évet töltött New Englandben még 2017-ben, de az élmény azóta is kísérti. A 29 éves védő rendre be-beszól korábbi csapatának és ilyenkor nem nagyon fogja vissza magát.
“A Patriots Way extrém módon lenyűgöző. Éjjel-nappal dolgoznak, a munkamoráljuk legendás, ugyanakkor úgy bánnak a játékosokkal, mint egy darab szarral. Nincs semmi vidámság, a játékosok nem érzik jól magukat. Még ebédszünet sincs a megbeszélések között. Szó szerint 5-10 perced van, amikor be tudsz lapátolni némi kaját magadba, mielőtt kezdődik a következő megbeszélés. Persze a bajnoki címekkel nem lehet vitatkozni”
– mondta a pass rusher Tom Segura podcastjében.
Marsh egy csere után került Seattle-ből New Englandbe 2017-ben, ahol kilenc meccsen lépett pályára, egyszer volt kezdő és mindössze egyetlen sacket szerzett, innen az élmények. A teljesítménye nem győzte meg Belichikéket, így kivágták az idény végén, azóta igazi vándormadár lett: megfordult a 49ersben, a Cardinalsban, a Jaguarsban, a Coltsban, és eltöltött egy kis időszakot a Seahawks gyakorlócsapatában is, jelenleg a Steelers játékosa.
Legfrissebb cikkeink
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
Megnyugodtam, a Patriotsban még mindíg senki nem szeret játszani. Még mindíg a Pats a leggonoszabb csapat a világon… A fű zöld az ég kék…
olvasni több ilyen véleményt is, meg az ellenkezőjét is. nyilván ez azon múlik, hogy a játékos, aki nyilatkozik, milyen attitűd. ő valószínűleg olyan aki szarik rá, csak menjünk a gyepre focizni, lesz, ami lesz, azt élvezem, hagyjanak a szabályokkal, meg a meetingekkel.
ezt nagyjából erősíti, hogy máshol sem tartottak rá igényt, gondolom nem véletlenül nem ragadt meg sehol sem utána.
Valahogy mindig azok szájalnak arról, hogy mennyire rossz a Patriotsban, akinek epizódszerep (sem nagyon) jutott ott…
Azért ha logikát keresel a dolgokban nem meglepő. Te is azt szidod amivel nem vagy elégedett, nem azt amivel igen.
Ez a faszi, a tetovált fejével a mérsékelt IQ-val, állandóan ekézi a Patst. Már nagyon szeretném elfelejteni ezt a suvernyákot. Egy nagy nulla, de osztja az észt, hogy milyen szar egy dinasztiában focizni. Kicsit savanyú a szőlő. Ez olyan mint amikor a Szakállberci a maga karrierjét nem cserélné el TB -ével. Ja persze, a spotban a siker az semmi, bezzeg azok a jó hangulatú vereségek.
Szerintem Torpedó kolléga leírta az igazságot. Valószínűleg van alapja Marsh nyilatkozatának, mert mát több játékos is nyilatkozta, hogy a Patriotsban jóval szigorúbb körülmények vannak mint a liga többi csapatában, és mivel a játékosok is különböznek, ezért ez valakinek nem fekszik.
Semmi elítélendő nincs abban szerintem ha kikel magából amikor a Patriotsról van szó, elvégre mi is szapuljuk azt a munkahelyet, amit utáltunk mint a szart, mert nem volt jó ott dolgozni. Nála ugyanez a helyzet, csak ő olyan vállalatot szid, aminek komoly rajongótábora van. Neki nem jött be ez a stílus, de ettől még nem kell szidni ha az ő negatív tapasztalatait így ossza meg a világgal.
jó, csak közben még egy fogpiszkálót sem tett le az asztalra!……..és nem csak a Patriotsnál.
egy évig megtartották, ha jól tudom vannak jópáran, akik eddig se jutottak el
Nincs köze a kettőnek egymáshoz szerintem.
na, persze! ilyen komoly pályafutással inkább a visszafogottság az ildomos.
Viszont elmenyekrol csak az tud beszelni aki atelte. Neki ezek nem voltak jok, ennyi, nem kell ezt tulreagalni szerintem.
Fura egy világlátás. Az ipse úgy gondolja, hogy jókat röhögcsélve fog a világ legjobbja lenni és lazulgatva dollármilliókat keresni? Kínában sem röhögött senki az elmúlt harminc évben, de ennyi idő alatt lekörözték a világot. Most meg már lazulgatva röhögnek, mint Tibibácsi Tampa bay-ben, mert még rutinból is jobbak, mint a többiek.
Nem hiszem hogy ezt gondolta, mivel odacserélték, tehát akaratán kívül került a Patriotshoz. És persze mondhatja hogy jó akkor fuck off és én ide be nem teszem a lábam, de valószínűleg ő is tisztában volt azzal, hogy egyrészt nem olyan jó játékos hogy ő válogasson csapatok közül és megengedje magának a holdoutot, másrészt meg a bajnoki cím a CV-ben nem rossz még perememberként sem, és ez lebegett a szeme előtt.
Drága Chester, tök mindegy, hogy odacserélték, vagy sem. Itt a minősítésről van szó. A ficere azt nehezményezi, hogy szarnak nézik, semmi vidámság, semmi jókedv, kényszerű zabálásra van csak idő, etc. Ilyenkor csak azt nem értem, hogy mijaszarnak akart az NFL-be menni? Még egy középszar ürge is szeretne eccer legalább bajnok lenni, hogy érezze a siker ízét és a saját fontosságát, még ha rohattul nincs így. Az meg ugyebár hajtás nélkül nem működik. Akkor meg mit kifogásol?
Az én értelmezésemben arról van szó, hogy a csávó átkerült Seattle-ből Foxborough-ba, ahol teljesen mást vártak el a játékosoktól, teljesen más szokások voltak. Majd a csávó játszott még 4 másik csapatban, és egyikben sem tapasztalt olyat, amit a Patriotsnál.
Hogy ebből miért gondolod azt, hogy ő azt hitte kolbászból van a kerítés azt nem tudom.
Montaménolyat, hogy a ficere aszitte, hogy kóbászbó van a kerítés? Mé bántasz te azzal, hogy rámfogod, amit nem montam? Én csak azt nem értem, hogy miért lepődik meg azon, hogy BB kitapossa az emberei belét? Részint köztudott volt, sokan elmondták már, részint nem annyira unikális, legfeljebb léptékekben van eltérés.
“Az ipse úgy gondolja, hogy jókat röhögcsélve fog a világ legjobbja lenni és lazulgatva dollármilliókat keresni?”
Így kezdted. :D
A kolbászból van a kerítés arra utal, hogy mindent megkap valaki a semmiért. Én ezzel a mondattal ezt nem mondtam, mindössze annyit, hogy kevesebb energiabefektetéssel jut el valaki a csúcsra. Csak a pontosság kedvéért…
De, pontosan ezt mondtad. Már nem először játszod el ezt itt, hogy valami „nagyot mondasz”, aztán ha valaki(k) ezt árnyalja, akkor utólag magyarázod a bizonyítványt. Nem mellébeszélni kell, hanem vagy bele kell állni (persze nehéz azután, ha az embert szembesítik) vagy azt kell mondani, lehet, hogy ezt benéztem. De te egyikre sem vagy képes, inkább utólag tekeregsz, mismásolsz kétszínű módon.
Neked üldözési mániád van pajti? Ha ismernéd a megszólalásaimat, akkor tudhatnád, hogy én vagyok az, aki nemegyszer írja le ezen a fórumon is, ha valamit benéztem. A legkisebb szégyenérzet nélkül vállalom fel, ha hülyeséget írtam, mert ez nem kirívó eset senkinél sem, így nálam sem. De speciel ebben nem azt mondtam, amit kiérzett belőle Chester: ő egy szélsőségesebb kifejezést gondolt bele a mondandómba, én meg nem. Ennyi. Igyál valami hideget ebben a kánikulában, majd megnyugszol szépen, meglásd.
És csodálnám, ha Chesternek támogatóra lenne szüksége, hogy megvédje magát. Nem olyannak ismerem…
Te az ügynöke vagy? “Szerintem”, “meg ezt gondolta”…
Semmivel nem jobb mint elküldeni az anyjába mert negatív tapasztalata van a Patriotsszal.
Mondjuk ha ők most lazulgatva röhögnek akkor én inkább itt húzom az igát.
Az ipse úgy gondolja, hogy jókat röhögcsélve fog a világ legjobbja lenni és lazulgatva dollármilliókat keresni?
Tipikus, elnagyolt, rossz következtetés, amely ráadásul meg sem állja a helyét, ha az ember figyelmesen elolvassa a nyilatkozatot.
Őőőőő… de.
“Kínában sem röhögött senki az elmúlt harminc évben, de ennyi idő alatt lekörözték a világot. ”
Miben? Az egyetlen dolog a népesség, amiben elsők. Még 1-2 évig…
Hát a gazdaságuk fejlődése eléggé hogy úgy mondjam unikális, nemde, kedves cimborám?
Azért volt honnan fejlődniük…
Épp ezt mondom. Ahonnan jöttek és ahova elértek koszos 30 év alatt, az világcsodája.
Jajaja es azok a munkasok elvezik a gyumolcset akiket szarra hajtottak ezert az erdobe rejtett gyaraikba es egy marek rizs/evtizzedert dolgoztak. Ne akarjunk mar osszehasonlitani egy kortet egy csavarlazitoval.
Bocs, kedves Pritek, de ezt most nem értem.
pont akartam írni hogy most engedik a 3, gyerek vállalását hogy visszaelőzzék Indiát :D
nem, India már meghaladta Kína lakosságát
Akkor már ebben sem…
Azért, ha hirtelen eltűnne a környezetedből minden ami arra készült , lehet nem tudnánk beszélgetni és lennének más problémák is…
Az meg, hogy a túlñépesedést is megfékezték, fájdalmasan elég durván, de megfékezték, ez is mutatja, hogy nem máról holnapra gondolkodnak. Amiben mindkettő meglepő itt ahol a hülyeség rekeszti a Dunát.
ez így nem igazt, akkor India vagy Bangladesh gyártaná ugyanazt kb ugyanolyan áron, max egy kicsivel többért
ez a népesedés probléma leginkább abban jelentkezett, hogy családonként 1 gyermeket engedélyeztek. Főleg vidéken a leány az nem gyerek és képesek voltak “el is tüntetni”, hogy lehessen fiú gyermek.Így aztán mára sokkal több a férfi, mint a nő
Az Audi sem lesz magyar és nem verhetjük rá a mellünket csak azért mert Győrben gyártják. Sok közünk nincs hozzá…
A második pont ékes példája annak, hogy mennyire rövidlátó vezetők vannak ott is. Annyira sikerült ugyanis megfékezniük a túlnépesedést, hogy át is estek a ló túloldalára, és most törik a fejüket azon, hogy hogyan lehetne mindezt visszacsinálni. A válasz nagyjából most már sehogy…
Ugyan. Audit és más autót se lehetne legyártani jelenleg kelet-ázsiai beszállítók nélkül egy darabot se.
Az meg hogy hályogkovácsolták a témát az teljesen igaz, de az egyetlen ország voltak akik ezt is komolyan vették, hát nem mondanám sikeresnek, de jól jelzi hogy legalább próbálkoznak komolyan venni a valós problémákat.
https://www.youtube.com/watch?v=_axvIddxc6Y
Miben nem, a hadseregen kívül?
Mondjuk ha hadseregben nem te vagy a legelső, akkor valójában semmiben sem…
Fura nézőpont. Mondanám, hogy vicces, de nem az. Mondjuk a ķínaiak szerencsére inkábbfalat építettek, hogy ne kelljen háborúzni,nekem ez szimpatikusabb.
Jelenleg a kínaiaknál van minden zseton, úgyhogy kénytelenek finanszírozni a többiek fogyasztását keményen. Az USA a 2. VH utáni helyzetéhez hasonlít a szitu. Csak a kínaiak nem fordulnak a hatalmas belső piacuk felé, mert abba mindannyian beledöglenénk. Úgyhogy lehet őket is ekézni, de elég felesleges, mert heti 7 nap napi 10-12 órában legyártják a luxus életünk kellékeit az általuk finanszírozott hitel terhére, két marék rízsért, baromira ez a valóság jelenleg.
Fura vagy nem fura, a kíméletlen valóság ez. Akinek hadserege van, annak mindene van, és fordítva. Csak egy példa: slowmotion80 is említette, hogy a kulcsfontosságú fémek és nyersanyagok kitermelése jórészt kínai kézben van. Ez igaz. Csak épp ezeknek a lelőhelyeknek egyre nagyobb hányada fizikailag Afrikában található. Mi lenne, ha Kína holnap azt mondaná, hogy nem ad el több ilyet az USA-nak? Amerika küld három anyahajtót “kísérettel” Afrika partjaihoz és megköszöni a sárgák eddigi tevékenységét.
“…a ķínaiak szerencsére inkább falat építettek, hogy ne kelljen háborúzni,nekem ez szimpatikusabb.”
Szimpatikusnak lehet szimpatikus, de hogy egyáltalán nem volt hatékony, az is tény. A nagy falukkal ugyanis egyetlen komolyabb inváziót (hunok, mongolok, stb.) sem tudtak feltartóztatni. Ez itt a bökkenő. És természetesen a háborúkat sem tudták elkerülni.
A zsetonról és a pénzügyi rendszerről tett kijelentéseket nem tudom hova tenni. Ki ne találjuk már, hogy a pénzügyi rendszert is a kínaiak tartják kézben! Ha Kína a belső piaca felé fordulna akkor abba csak egyetlen ország, maga Kína döglene bele. Ahogy ahanem is mondta, az USA ugyanúgy legyártatna mindent Indiában, Törökországban, vagy egyszerűen kibékülnének az észak-koreiakkal és közvetlenül termeltetnének velük…
“Akinek hadserege van, annak mindene van, és fordítva.”
Észak-Kóreának 1millió 200 ezer fős hadserege van……..! A többi meg elképzelhető.
a hadsereg ma már inkább technológiai fejlettséget jelent, mintsem humán erőforrást, a hidegháború óta ennek elég nyilvánvalónak kéne lennie, mret előtte is lehetett így, de akkor még részben lehetett kompenzálni
A sok “katona” még nem biztos, hogy hadsereg. :)
na,ja!
azt hiszem nem voltam érthető!
Észak-Kóreában a hadsereg mindenek feletti előnyöket élvez! akkor is ha emberek 10 ezrei halnak éhen!
és a kis trottyosnak atom rakétái is vannak.
technológiában
Oltásban is milyen korszakalkotóak voltak…
Mé, elatták azt a szart a fél világnak, nem? És a legjobb, hogy az egész biznict ők indították el a vírussal! Hozzájuk rohangált mindenki lélegeztetőgépért, maszkért, minden szarért. Zsenik…
szerintem meg férgek
Ez nem zárja ki a zseniségüket…
jók azok a laborok, na! :D
“Zsenik…”
Ezt aláírom!
addig örülj, amíg ezt így látod/láthatod. az USÁ-t csak azért nem döntik be, mert a legnagyobb felvevőpiacuk, de óriási állományuk van államkötvényből, simán megtehetnék. ezen kívül kézben tartják az elektronikához szükséges nyersanyagok piacát is, a fél világ az övék már, mert kisebb-nagyobb mértékben eladósodott feléjük. erősebben gyarmatosítanak, mint az európai hatalmak a 19-20. században, csak ők ezt nem fegyverrel csinálják, hanem tőkével.
Most rövidesen Afganisztánt kebelezik be gazdaságilag, már egyezkednek a tálibokkal…
azért na, az usát azért nem döntik be, mert szükségük van rá. amíg Kína gazdaságilag az első a világon, addig az usa a világ bankrendszerének a központja. ez addig amíg Kína egy kommunista egypártrendszer nem is fog változni, mert semelyik befektető nem viszi oda a pénzét, amíg az állam einstand felkiáltással bármit magáévá tesz (lásd alibaba és hogy mi történt jack ma-val amikor tőzsdére ment és kritizálta az államot).
“kézben tartják az elektronikához szükséges nyersanyagok piacát is”
úgy nem is nehéz, ha a ritkaföldfémek döntő többsége nálad van
szerinted miért mondtam? :)
énezt tudom, de sokan mások nem
mint ahogy azt is, hogy lehetne függetlenedni ettől az újrahasznosítási technológiák fejlesztésével, csak hát a józan ész meg a gazdasági érdekek nem összeegyeztethetők rengeteg esetben
na majd ha Kína visszatartja a chipeket, akkor rentábilis lesz az újrahasznosítás – csak az meg olyan, hogy nulláról százra nem egy nap alatt épül ki a lánc.
Ja! Hát mert Amerikát csak úgy ki-be lehet döntögetni. :) Véletlenül sem fordítva szokott ez előfordulni. :D
Nagyobb falat tudtak építeni, mint Trump.
aztán a mongol tatárokat még sem állította meg
De azt sem most!
csodás pályafutás! (ha a szájkaratét nézem)