Connect with us

Játékos Portré

Aki el akarta vinni a hullaházból a halott apja fejét – Richie Incognito

Kisgyerekként csúfolták, aztán 30 évesen rájött, hogy ő is tud piszkálni másokat. Megkeserítette az edzői és a csapattársai életét, az ellenfelekkel úgy bánt, mint egy zacskónyi kutyaszarral, civilben pedig megfenyegetett hullaházi dolgozókat azért, hogy elvihesse a halott édesapja fejét. Bemutatjuk a liga legnagyobb taplóját, Richie Incognitót.

Incognito Arizonában töltötte gyermekkorát és a Mountain Ridge középiskolába járt. Itt kezdett el focizni a támadók és a védelem soraiban egyaránt. Nagyon jól ment neki a játék, sokan felfigyeltek a fiatal tehetségre. Azonban egy elég pufók kisgyerek volt és ez tiniként is rajta maradt, ezért pedig nagyon sokat piszkálták. A pályán próbálta levezetni a benne felgyűlt haragot, ami nem mindig sikerült túl jól.

Ő volt mindig a duci gyerek, aki mindenki lábtörlőjévé vált. Sosem állt ki saját magáért, és a kevés barátja sem próbálta megvédeni a piszkálóktól. Egy alkalommal annyira besokallt, hogy képen törölte a nála kétszer nagyobb srácot a gimiben, de annyira megijedt, hogy rögtön elfutott, nem állt bele egy bunyóba.

A gimnáziumban erőemelő tehetségét is megcsillantotta, valamint atletizált is, mindkettőt elég szép eredményekkel. Amit a focipályán nyújtott, mint falember, egyszerűen meghökkentő és elképesztő volt egyszerre. Termete ellenére gyors volt, ezen kívül pedig rendkívül erős, emiatt pedig nehezen tudta őt bárki a földre vinni.

Balhés Richie 

2001-ben a nebraskai egyetemre került, ahol kezdetben csak a kispadról figyelte a csapatát. Miután viszont lehetőséget kapott bizonyítani, nem akart senkinek sem csalódást okozni. Jobb tackle pozícióban kapott helyet, és mindenkit letarolt, aki az útjába került. Azonban a pályán lévő kiemelkedő teljesítményt elhomályosította az a szégyenteljes viselkedés, ami a mai napig kíséri az életét.

A cikk még nem ért véget. Hogy tovább olvass, fizess elő vagy jelentkezz be!

Havi előfizetésÉves előfizetés
ÉVES ELŐFIZETÉSSEL OLCSÓBB!
Előfizető
havonta
egy évre
HUF249024 900
Prémium cikkek
Reklámmentes böngészés
Discord hozzáférés
Havi flag foci
Egyéb időszakos események (mock draft, dynasty liga)
ElőfizetekElőfizetek
Reklámmentes
havonta
egy évre
HUF349034 900
Prémium cikkek
Reklámmentes böngészés
Discord hozzáférés
Havi flag foci
Egyéb időszakos események (mock draft, dynasty liga)
ElőfizetekElőfizetek
Támogató
havonta
egy évre
HUF499049 900
Prémium cikkek
Reklámmentes böngészés
Discord hozzáférés
Havi flag foci
Egyéb időszakos események (mock draft, dynasty liga)
ElőfizetekElőfizetek

Click to comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
0 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x