A kapcsolat Michael Thomas és a Saints között közel sem felhőtlen, miután az elkapó három hónapig fel sem vette a telefont a csapatnak a rehabilitációja közben, ami oda vezetett, hogy csak későn műtötték meg a lábát, ami miatt ki kell hagynia a szezon elejét. Thomas megsértettnek érzi magát és szerinte az éremnek két oldala van, habár nem fejtette ki, mit is csinált a Saints rosszul. Feltehetőleg arról van szó, hogy tavaly a szezon közben nem akarták megműttetni a lábát, hátha egészséges tud maradni a rájátszásra, hogy megpróbáljanak utoljára gyűrűt nyerni Breesszel – legalábbis egy erről szóló tweetet lájkolt az elkapó.
A rossz viszony miatt pedig felvetődtek a pletykák, hogy a Saints akár el is cserélheti Thomast, például épp a Jaguarsnál trade blockra kerülő cornerbackért, CJ Hendersonért. Azonban erre elég kevés esély van, méghozzá a pénzügyek miatt.
A Saints elég sokat manőverezett a fizetési sapkában átalakításokkal, hogy beférjen a plafon alá. Thomas szerződésén is módosítottak, ráadásul tavaly és idén is (mindkét évben az alapfizetését alakították aláírási bónusszá, amit elosztottak öt évre a sapkában). Összesen $16,7 milliót tolt el a csapat a következő évekre, ami azt jelenti, hogy Thomas elcserélése összesen $31,6 millió halott pénzt hagyna maga után – $8,9 milliót idén és $22,7 milliót jövőre. Idén ez még nem okozna problémát, jövőre viszont már enélkül is negatívban van a csapat, így pedig körülbelül $56 millióval lépné túl a lehetséges keretet. Persze a Saintsnek ez gyerekjáték, idén $100 millió feletti deficitet sikerült eltüntetni, de franchise irányító nélkül nem lehet ezt sokáig csinálni.
A másik probléma, hogy ha elcserélnék, akkor egy év játékért fizettek volna ki neki $43,1 milliót. Az elkapóval 2019-ben, utolsó újonc szerződéses évében hosszabbítottak, így ha úgy nézzük, akkor csak tavaly lépett életbe az új szerződése, és már kifizettek neki ennyit. Ez azt is jelentené, hogy elkapásonként bő 1 millió dollárt fizettek ki Thomasnak és elkapott yardonként közel 100 ezer dollárt – írja Ari Meirov.
Persze be lehet nyelni ezt a békát, de azért keveseknek van meg hozzá a gyomruk.
Legfrissebb cikkeink
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – Wild Card kör
- Mi lesz veled, Kirk Cousins?
Legutóbbi hozzászólások
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Ragi on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- atis123juve on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Zotya on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
“Persze a Saintsnek ez gyerekjáték, idén $100 millió feletti deficitet sikerült eltüntetni, …”
Persze, meg a cap sem számít. Csak épp a cikk meg arról szól, hogy mégis. Mert ennek az eltüntetésnek az ára, hogy a játékos némi túlzással azt csinál a csapattal, HC-val, GM-el amit csak akar.
És még kitolni sem tudsz vele, mert a lóvé nagy része zsebben. Elcserélni bivalybasznádra, hogy szenvedjen 1 gyönge csapatban… Sose nyerjen semmit,nos itt sem fog… Tehát …? Mi legyen? Tartsuk meg, hátha 1x vmelyik barom ad érte vmit. Merthogy úgyis olyan csapatbarát játékos.😁😖
békát lenyelni, nem benyelni szokás egyébként
Jó kis tankolós évnek nézünk elébe…Már várom a híreket Kamara-ról.