Az utóbbi években a Washington nagyon odafigyelt arra, hogy a védőfalát felépítse, és ez sikerült is, hiszen elit egységgel rendelkeznek a fővárosiak. A két szélen két első körös játékos, Montez Sweat és a tavalyi 1/2-es Chase Young rohamoz, és ők alkotják a liga egyik legfélelmetesebb duóját. Pozíciós rangsorunkon a negyedik helyet kapták meg, de tisztán duót nézve akár az első helyet is kiérdemelhették volna (mögöttük nagyon nincsen mélység Ryan Kerrigan távozásával).
Young és Sweat tavaly 16,5 sacket szerzett együtt, idén viszont jóval többet tűztek ki célul, méghozzá a valaha volt legtöbb sacket egy duótól. Ezt a rekordot 1989-ben állította fel a Vikings két kiválósága, Chris Doleman és Keith Millard, akik 39 zsákolást tudtak felmutatni abban az évben – mindketten egyénileg is többet szereztek abban a szezonban, mint Sweat és Young együtt tavaly.
“Mindig erről beszélünk, a rekordok döntögetéséről és hasonlókról. Személy szerint a kombinált sack rekordot szeretném megdönteni. Tényleg mindig erről beszélünk.”
– mondta Sweat az NBC Sports Washingtonnak.
Segíti a dolgukat az a tény is, hogy a fal belsejében is kiváló játékosok játszanak, mint Jonathan Allen, Da’Ron Payne vagy Matt Ionnidis. A rekord megdöntése nagyon nehéz feladatnak tűnik, nem véletlen, hogy nem sikerült megdöntenie senkinek bő 30 éven keresztül. Akár sikerül, akár nem, azt nehéz elképzelni, hogy gyengén muzsikáljon ez a védőfal és ez a pass rusher duó.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- A sebesség megszállottjai – Dolphins draftértékelő
- Robert Tonyan mind a négy NFC North csapatot kipipálta
- Ennyit arról, hogy Tua Tagovailoa nem fog holdoutolni
- Újabb Chiefs játékosokat tartóztattak le
- Csak az erő számít – Titans draftértékelő
- Micah Hyde: Bills vagy visszavonulás
- A 49ers minden mecccsen favorit, a Patriots és a Panthers egyen se
- Hosszabbított a centerével a Patriots
- Már 163 újonc aláírta a rookie szerződését
- Michael Brockers visszavonul
- Nem seahawksos – Seahawks draftértékelő
- Triple Coverage #532 – A nagy holtszezon-értékelő
- Új szerződést akar a Steelers elit védőfalembere, nincs ott a csapat edzésein
- A Chiefs kedd kivételével a hét minden egyes napjára kapott meccset
- Kész a roster – Packers draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások