Connect with us

Hír

Urban Meyer kimondta, amit mások nem: számított a keretszűkítésnél, ki nincs beoltva

A pandémia továbbra is tombol, így a csapatok és az NFL szempontjából egyértelműen fontos, hogy minél nagyobb legyen a ligán belül az átoltottság. Az oltás ugyanakkor nem kötelező a játékosoknak, és elméletileg nem is nagyon lehetne emiatt bárkit is diszkriminálni, de Urban Meyer most eloszlatta az illúziókat. Ő nyíltan beismerte, hogy az oltottság igenis szempont volt a végső keretszűkítésnél.

Természetesen ezt nem mindenki fogadta jól, a játékosok szakszervezete például rögtön jelezte, hogy emiatt vizsgálatot indított. Nem mintha ez üres szavaknál többet jelentene, ugyanis nincs olyan rubrika az elbocsátólapon, hogy “oltatlanság miatt lett kivágva”. A csapat ilyenkor a teljesítményt jelöli meg okként, ami egy végtelenül szubjektív dolog, és bizonyíthatatlan, hogy bárkit is konkrétan az oltottsági státusza miatt küldtek el.

Persze ettől még a tény tény marad: két roster végi játékosok közül az esetek többségében azt választják a csapatok, aki be van oltva. Ennek oka, hogy amennyiben egy oltatlan játékos miatt  kialakul a csapaton belül egy Covid-para, akkor az NFL nem fog meccseket halasztani, hanem automatikusan beír egy vereséget az adott gárdának. Emellett az oltatlanokat naponta vizsgálják, még a meccs előtti napon is, így az utolsó pillanatokban is kikerülhet valaki a keretből a koronavírus miatt, ráadásul egy oltatlannak közeli kontakt esetén is kötelező öt napra karanténba vonulnia.

12 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
12 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Sestertius
Sestertius
2021-09-01 14:50

Ilyenkor mindig kijönnek a demokrácia hülyeségei…. szimplán kötelezővé kéne tenni, vagy tudomásul venni, hogy aki nem hozza meg ezt a … hogy is mondjam… egyértelműen jó döntést akkor hátrányok érik… ez egy ilyen bicikli…
és most a sok okostojás miatt mindenkinek mosakodnia kell, hogy ő ezt nem úgy gondolta, meg nincs is ilyen meg stb…

Tibor Cseh
Tibor Cseh
Reply to  Sestertius
2021-09-01 17:08

Az USA-ban nem lehet kötelezővé tenni védőoltásokat.Embereknek kísérleti gyógyszereket,oltásokat beadni pedig a Nürnbergi törvényekbe ütközik az egész világon és halálbüntetéssel jutalmazzák.Ezért nem kötelező még Magyarországon.

Sestertius
Sestertius
Reply to  Tibor Cseh
2021-09-01 17:16

Te milyen hülyeségről beszélsz?

Everlast77
Everlast77
2021-09-01 15:00

Hát ja, Meyernek még szoknia kell a ki*aszott képmutató NFL lékört :D

László
László
Reply to  Everlast77
2021-09-01 17:43

Teljesen nyilvánvaló hogy mindenhol számított az hogy ki van beoltva és ki nincsen. Szerintem nincsen olyan edző aki ettől el tudna vonatkoztatni és ha belegondolunk akkor ez így logikus. Ha telepakolod a keretedet oltatlanokkal, akkor jóval nagyobb eséllyel problémába fogsz ütközni a szezon során a jelenlegi covid szabályok mellett. Olyan esetben mikor van választása az edzőnek, nyilván olyat fog választani aki beoltott. Az az egészben a legnagyobb gáz, hogy erről látszólag tilos beszélni.

Vicgeordie
Vicgeordie
2021-09-01 14:25

A helyi sajtóssal elfelejtette ezt leegyeztetni :)comment image

Farubcek
Farubcek
Reply to  Vicgeordie
2021-09-02 06:17

Amúgy abba, hogy “decisions are based on a player’s ability to help the Jaguars win”, még akár az is beletartozhat, hogy egy játékos az oltatlanságával nem kockáztatja, hogy meccs nélkül írjanak be a csapatnak egy vereséget.

Fetyke
Fetyke
2021-09-01 13:10

“…számított a keretszűkítésnél, ki nincs beoltva…”

Sőt! Nálunk a Vikingsnál szerintem annyira számított, hogy még lehet sakkozni is kellett, hogy meg legyen a csapat előírt átoltottsága, mivel a kezdő egy igen jelentős része nem oltatta be magát. Őket meg ugye kivágni nem lehet. Így már a rotációs játékosok esetében is az maradhatott, akinek van oltása, nem pedig esetleg az, aki jobb.

LG
LG
2021-09-01 12:30

Tegyük fel Covid para alakul ki vhol és kihullik az egész CB sor, meg pár olyan DB, akik teljesen fel tudnák tölteni a hátsó részleget (értsd PS-ból felhozott emberekből sem lenne meg a teljes sor). Lehetséges pl. hogy azt mondják néhány védőnek, mondjuk atletikusabb LB-nek, h Te fiam ma akkor is CB-t fogsz játszani, ha akarod, ha nem, mert nem engedjük, h automatikusan L-t kapjunk? Akkor legalább szenvedjünk egy kicsit!
Elméletben lehetne ilyet csinálni?

Tibor Cseh
Tibor Cseh
2021-09-01 11:21

Gratulálok a cikk első mondatának,első részéhez.

Hm
Hm
Reply to  Tibor Cseh
2021-09-01 16:52

Szerintem mar egyszer emlitettem, hogy jobb ha csendben maradna. 🤔 Legalabbis ebben a temaban.

peter szabo
peter szabo
2021-09-02 15:27

Megpróbálom röviden. Én,pl.,igyekeztem a hozzászólások során kizárólag a játékos,a csapat ésvagy a tulajdonos szemszögéből, esetleg érdekéből tekintve reagálni. Talán sikerült, talán nem. Amúgy érdekesek a tudományos eszmecserék,de azt olyan oldalon tartom érdemesnek megtekinteni, ahol szakemberek cserélnek eszmét. A legjobb talán az lenne,ha inkább a fenti 3 csoportot(covid által) közvetlenül érintő meglátások kerülnének napvilágra, ugyanilyen magas színvonalon. Csupán a fölösleges polemizálás elkerülése végett, hiszen, ahogy látom, úgysem tudja meggyőzni egyik a másikat. Bár van aki nem is akarja… Üdvözlettel: 1 focit szerető,ám azt csak ugató (és
tudatlan) lelkes rajongó! Aki reméli, senkit sem sértett meg ezzel a pár sorral.😊

12
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x