Kétségtelen tény, hogy az NFL egyre inkább a támadófutball támogatásának irányába mozdult el az elmúlt években, amit a legtöbb támadó természetesen örömmel fogadott. Tom Bradynek ugyanakkor nem tetszik ez az irány, szerinte az offense, és főleg az irányíó hibái miatt a védelmeket büntetik a szabályok.
“Az irányítóknak nem lenne szabad bárhová bedobni a labdát, mert ezzel kockáztatják az elkapóik épségét. Amikor annak idején Ray Lewis ellen játszottam, nem dobtam be a labdát középre, mert ő ott volt, és egyszerűen kiütötte volna az elkapókat a játékból. Ma viszont keményebb szerelésért büntetés jár. Úgy érzem, hogy a támadók hibái miatt a védőket büntetik”
– mondta Brady (via PFT), majd neveket nem említve ugyan, de kitért a Bills linebacker Andre Smith esetére, aki sárgát kapott azért, mert Justin Fieldset keményen ütötte meg (egyébként tényleg, sisakkel találta el a fiatal irányító sisakját).
“Vagy az irányító szúrta el, mert nem látta a blitzet, vagy a támadófal nézte be a játékot. Nem tudom, hogy pontosan ki hibázott, de a védőjátékos érkezett, kiosztott egy nagy ütést, és repült is a zászló. Az irányító feladata, hogy vigyázzon magára és a társaira, de most ez olyan, mintha az ellenfél védőinek a feladata lenne, hogy megvédjenek téged. Ez pedig rossz szokásokat szül, ugyanis azt hihetik, hogy bármit megtehetnek. Futnak a labdával, és nem kell lemenniük a földre, ha jönnek a védők. Oda dobhatják a labdát, ahová akarják, következmények nélkül. Az egyetlen dolguk, hogy egy keményebb ütés után mutogassanak a védőkre. Ez nagyon rossz irány”
Bradynek alapvetően igaza van, még ha a kiragadott példái nem is feltétlenül a legjobbak. Ma rengeteg olyan passzt engednek meg maguknak az irányítók, amik 10 éve még kórházpassznak számítottak. Egyre több a mobilis irányító, aki kihasználja azt, hogy az ellenfelek védői óvatosabban bánnak velük, mert ha pont a csúszás pillanatában érnek oda, az már büntetésnek számít. De egy szabályos szerelést is egyre nehezebb kivitelezni, mert szinte bármire rá lehet sütni, hogy szükségtelen durvaság.
Legfrissebb cikkeink
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – Wild Card kör
- Mi lesz veled, Kirk Cousins?
Legutóbbi hozzászólások
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Ragi on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- atis123juve on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Zotya on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
A végén még a tisztelet mellett meg is fogom szeretni a csókát…
Ez egyszerűen az öregedésről szól. Magam is úgy érzem, hogy sok minden jobb volt régebben, pedig nem mindenre valós ez.. TB igen nagy szerepet játszott abban, hogy az NFL elkezdte szisztematikusan védeni a QB-ket. Mert érdekesebb (vagy legalábbis népszerűbb) a látványos támadó foci mint a kőkemény csontzene, ez szerintem eléggé triviális igazság. Nyilván a védő foci szerelmesei most fanyalognak, de tény ami tény a passzorientált modern foci jobb termék, korszerűbb termék.
Az egyensúly a lényeg, a védelem szerepét kell jól körülírni, megértetni, és nem szabad fajsúlytalanná tenni. Emlékszem egy pár évvel ezelőtti Kansas- Rams meccsre, amin pontzuhatag volt, és szuper támadó foci, de a védelmek is meghatározó módon befolyásolták a játékot. Az a meccs nyilván az ideál típusa volt a korszerű focinak, és nem az, hogy majd újból legázolnak, agyonütnek szabályosan embereket, még ha TB-nek ez egy felelőtlen játék így a maga tekintélyes múltjával. Ám én emlékszem 2008-ra és örülök, hogy Mahomes, és a többiek már valamivel kisebb kockázattal játszhatnak. Így is van sérülés még éppen elég.
Há há, Tomi megint jól be*opatott mindenkit! Érzi már most az öreg, hogy döcögni fog a szezonban, szóval hagyják szépen pusztítani a Bucs védelmet, amúgy is a D nyeri a bajnokságot :D Na meg két hónappal ezelőtt megmondta, hogy úgyis mindig hazudik :DDD
A trash talk büntetés meg rátesz egy lapáttal
mondjuk én már az ütés pillanatában néztem, hogy Fields szépen lejjebb rugózott éppen, ha normálisan áll, marhára nem a fejét találja el, most arról meg a védő repülve csak nem gondolkodik, hogy vajon összehúzza-e magát az irányító
Ha Dzsámál Kexxon tudna olvasni,most nagyon mérges lenne!
Köszönöm. Végre. Ráadásul Flacco után újra egy támadó mondja. Very nice. Lehet ám csatlakozni a többieknek is, #dontkillfußball.
Igaza van Tibinek! Tessék visszaállítani a szabályokat, mielőtt még valaki képes és megdönti a rekordjait! Na nem azt a gyűrűset, mert azt soha senki nem fogja, hanem a többit…
Mert ugye szinte saját maga ellen beszél… de… A régi szabályok módosításában erősen szerepet játszott,ám Ő sem gondolta, hogy idáig fajul a dolog. Szépen lement,mikor látta hogy jön a gyorsvonat szemben. Most meg az irányító az utolsó pillanatig kivár, mert a védő szinte lelassít, nehogy szabálytalan legyen. Régebben azért nem kevés pályafutást lezáró, sokszor indokolatlan erősségű,irányú szerelés volt,(-15 yardért…)mellette persze nagyon sok szabályos,ám kemény ütközés. A határ a lényeg,amit nehéz meghúzni. Mindenki másképp látja,a bíró,a védő és a támadó is. Amikor a háttal álló irányítót telibe gerincen fejeled a sisakkal,na ott lehetne másképp is,(hiszen belerokkanhat,gondolkozz!!) ha szemben vagy vele és mellbe vered,mert megvárja hogy odaérj, (olyan hülye…) rendben van. Egyébként, szerintem,ahogy minden más sportágban itt is megvannak a keményen játszó,ám néha a ló túlsó oldalára (véletlenül) áteső delikvensek,meg a “kinemszarjale,ha nincs labda,jó lesz a baba is” szintű játékosok. Mert utóbbiak azok,akik lehet egész évre,ne adj isten, tovább tartó sérülést okoznak,minimális büntetésért cserébe… Mondjuk bárki döntse el, hogy a cikkhez tartozó képen mi történt… Lecsúszott szerelési kísérlet,vagy szándékos lábra menetel? Ehhez a védő fejébe kellene tudni látni….
Tibibácsi, most már tessék szépen betenni a protkót a pohárba és villanyoltás. Na, jó, fogja meg a seggem, aztán álmodjon szépeket.
Végre elaludt. Hogy ez a vén trottli mennyi ökörséget képes összehordani…
Hát nem tudom. Van igazsága Bradynek ezt nem vitatom. De azért Ray Lewisék is mészároltak annak idején, ha kellett ha nem. A kettő között kéne valami. Mondjuk nekem mindegy, nem nekem lesz CTE-m
Én azt tudom, hogy annak idején, amikor ment a Steelers-Ravens meccs, azt jobban vártam, mint két jó támadósoros csapat meccsét. Nem éreztem úgy, hogy akkor visszaéltek volna azzal, hogy a védők zúzhatnak. Mentek a nagy ütések, de valahogy az alattomosság mégsem volt jellemző. Engem ezek a mostani WTF ítéletek sokkal jobban idegesítenek. Ray Lewis és Rodney vagy James Harrison lehet, hogy ezt a focit már nem is nézi, mert megőrülne, hogy ez vagy azt miért nem lehet.
A Forma-1-ben is ez idegesít. Ha esik az eső, jönnek az ilyen-olyan zászlók. Kisodródik egy autó, 10 percig köröznek a többiek, mert van valami veszélyes, például a bukótérben, 30-40 méterre a pályától egy kocsi. Nem tudom, készült-e felmérés arra vonatkozóan, hogy az NFL-meccsek nézettségcsökkenése összefüggésben áll-e azzal, hogy “puhítják” a szabályokat, és nem engedik azokat az ütközéseket, blokkokat stb.-ket, amiket mondjuk 10-15 éve.