Connect with us

Hír

TRADE: Cornerbacket szerzett a Steelers

A Seahawks tavasszal a piacon szerezte meg a korábbi 49ers-játékost, Ahkello Witherspoont, aki saját elmondása szerint egészségesen a liga legjobb cornerbackje lehet. Nos, Seattle-ben annyira nem sikerült ezt bizonyítani, hogy el is cserélte a csapat. A Steelers csapott le rá és egy 2023-as ötödik körös picket adott érte (mivel jövőre már csak egy hetedik körös cetlije van a harmadik napon) – írja Ian Rapoport.

A Steelers oldaláról azért érdekes a csere, mert Witherspoon beleszámít a kompenzációs pickek formulájába, és ezzel a lépéssel a csapat kiüti azt a jövő évi ötödik körös picket, amit Matt Feiler elvesztéséért kaptak volna jövőre – tehát ha úgy nézzük, akkor két ötödik körös cetlit adtak a cornerbackért (ráadásul a Steelers figyelni is szokott ezekre a dolgokra, azért furcsa).

UPDATE: Az elsődleges információkkal ellentétben ez a rész mégsincs így a szabályok szerint, a Steelers megkapja majd azt a kompenzációs picket.

A pittsburghieknél a leggyengébb pont a védelemben egyértelműen a cornerback (volt?), Joe Haden túloldalán ugyanis a tavalyi draftolatlan James Pierre számított eddig kezdőnek, vele küzdhet meg most Witherspoon.

A Seahawks oldaláról azt tudjuk elmondani, hogy a csapat $2,5 milliót fizetett ki a játékosnak, így részükről ennyi lett az ára egy ötödik körös picknek. Ugyan Witherspoon nem mutatott jól Seattle-ben, a csapat CB-sora elég rosszul néz ki, hiszen Tre Flowers, DJ Reed, Tre Brown és a hatodik körös pickért nemrég megszerzett Sidney Jones alkotják a névsort.

3 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
3 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
DrBaji Mihály
DrBaji Mihály
2021-09-04 05:28

2,5 milliót kidobtak az ablakon…jól megy nekik…

peter szabo
peter szabo
2021-09-03 19:23

A Seattle cb sora elég tré ..😁 Amennyiben vasasok jobban figyelnek,Callahan vagy Gilmore is megkapható lett volna egy kis plusszért.

apollo
apollo
2021-09-06 12:42

Az lehet a Seattle taktikája idénre, hogy az ellenfél irányítói a bőség zavarában nem tudják eldönteni melyik szabadon hagyott elkapónak paszoljanak és közben odaér Adams a safety sorból.

3
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x