A Colts támadófala nem nézett ki valami jól az első fordulóban a Seahawks ellen, és most az Aaron Donald vezette Rams ellen kellene helyt állniuk. Tovább rontja a helyzetet, hogy a jobb oldali tackle Braden Smith most nem lesz bevethető, ellenben érkezik egy kis erősítés: az idén igazolt Eric Fisher ugyanis bemutatkozhat ma a Los Angeles ellen a bal szélen – írja Ian Rapoport.
Fishernek az AFC-döntőben szakadt el az Achillese, és a legtöbb jóslat szerint csak októberben lett volna várható a visszatérése. Indianapolisban viszont úgy tűnik elérhető valami gyógyital, ugyanis Carson Wentz és Quenton Nelson is a vártnál hamarabb vissza tudott térni a sérüléséből, és ez most igaz Fisherre is. Meglátjuk, hogy milyen játékra lesz képes, elképzelhető hogy még kissé rozsdás lesz, de Julie’n Davenportnál rosszabb nem lehet.
A probléma ugyebár az, hogy Davenportnak kell majd kezdenie a túloldalon Smith kiesése miatt, tehát a múlt hetihez képest egyáltalán nem biztos, hogy jobb lesz ez a támadófal. Persze Fisherrel még mindig jobb, mint nélküle.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Nyolc trade ajánlatot utasított vissza a Ravens az első körben
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
- Nem rossz, de nem is extra – Buccaneers draftértékelő
- JJ Watt: Ha a Texans hív, akkor visszatérek
- Kinek mennyi esélye van a Super Bowlra? Így látják a fogadóirodák
- Beköltözik Aaron Rodgershez a Jets újonc elkapója
- A gazdag csak még gazdagabb lett – Chiefs draftértékelő
- Ez bizony egy komplett keret – Browns draftértékelő
- A Commanders csak a világ minden kincséért mondott volna le Jayden Danielsről
- Odell Beckham szinte már fizet azért, hogy játszhasson
- Ki lesz az Év Védő Újonca? Így látják a fogadóirodák
- A Bills leigazolta Chase Claypoolt és két védőt
- A Saints nem igyekszik elcserélni Marshon Lattimore-t
Legutóbbi hozzászólások