Szokásunknak megfelelően ezúttal is jelentkezünk a szezon eleji nyeretlen és veretlen csapatok boncolásával. Ahogy azt eddig is hangoztattuk, a mérleg tud csalni, viszont soha nem volt annyi lehetőség javítani mint most, elvégre egy meccsel többet játszanak a csapatok – igaz, ezzel rontani is lehet ezen.
A veretlenek
Kezdjük a cikket az eddig veretlen csapatokkal, mert talán meglepő módon csak hét van belőlük két forduló után. Vannak olyan nevek, akiktől vagy így, vagy úgy, de elvártuk ezt, akadnak meglepetések, akik rászolgáltak erre, illetve olyan is, aki még nem került nagy próbatétel elé. Növekvő sorrendben haladunk, méghozzá a “legérdemtelenebbtől” a teljesen megérdemeltig.
7. Denver Broncos
Rossz leírni egy veretlen csapatra a nem megérdemelt jelzőt, főleg ahhoz a Broncoshoz, amely eddig kvázi hibátlanul játszik. A gond csak az, hogy ez a Giants és a Jaguars ellen jött össze, míg a harmadik fordulóban a Jets következik – vagyis megkapták a liga három leggyengébb csapatát, így azért nem akkora feladat tündökölni.
De ne vegyük el teljesen az érdemeket, mert Shurmur sémái nagyon ülnek most, Bridgewaternek nem ritkán olyan társnak kell passzolnia, akinek egy négyzetkilométeres körzetében nincs védő, de nyomás alatt sincs megszeppenve. A védelem meg úgy karcol, ahogy azt egy Fangio vezette egységtől elvárhattuk, még a sérültek ellenére is. Az viszont a szememben sokat számít, hogy ezt kik ellen érték el. Akad más meglepő csapat is, akik bár nem ennyire fölényesen nyertek, viszont sokkal jobbnak gondolt ellenfelek ellen tették meg mindezt. Ha az a kérdés, hogy a PO-ra kinek van a legkisebb esélye, akármennyire jól játszanak, most a Broncost mondanám.
[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]
6. San Francisco 49ers
Valamire ráéreztek ezzel a Trey Lance drafttal, mert megint elkezdtek hullani a játékosok sérülések miatt mint a legyek, és csak abban nem hasonlít a korábbi évekhez az idei, hogy Garoppolo ezúttal egészséges, és van mögötte egy nagyon jó csere. Ez Shanahannek bőven elég ahhoz, hogy a víz felett tartsa a 49erst, de a meggyőzőtől egyelőre még messze van.
Az, hogy megveri valaki a Lionst, az nem nagy fegyvertény, ráadásul majdnem sikerült elszórakozniuk egy agyonnyert meccset, de az Eagles ellen sem az volt az érzésünk, hogy ez a csapat jobb mint bárki, tie breaker szempontból ezek inkább kötelező győzelmek voltak mintsem rájátszást befolyásolók. Ahogy az AFC-ben, úgy az NFC-ben is a csoportrangadókról fog szólni a nyugat, de a harmadik heti Packers elleni meccs is egy komoly lépést jelenthet a rájátszás felé – egyben akár előrébb lendíthetné a csapatot ezen a listán.
5. Las Vegas Raiders
A felülteljesítés csúcspéldája amit Grudenék művelnek, két underdog meccset is behúztak. Mint csapat nagyon rendben van ez a Raiders, csak a játékuk színvonala azért nem hasonlítható más nyeretlen gárdáéhoz. Persze ezzel a kerettel nem is az a cél, de akkor ne lepődjünk meg azon, hogy ilyen kezdés ellenére sincs meg bennünk a kellő hit egy playoffhoz.
A leginkább túlteljesítő egység egyértelműen a védelem, ahol több játékos egyéni teljesítménye is nem várt magasságokban van, Crosby és Hayward posztjuk legjobbjaihoz tartoznak jelenleg. Én Gus Bradley-ben egyáltalán nem hiszek, így nem érzem a védelem jó szereplését hosszú távon fenntarthatónak, amivel megkapnánk azt a Raiderst, amit az elmúlt két évben láttunk: átlag fölötti offense, ami a rájátszáshoz kevés. Grudennek jár a Milka csoki azért, amiért jobban nyit a passzjáték felé, hiába nem dúskálnak jó célpontokból, Carr számai ragyognak eddig.
Mivel a kérdés a rájátszás részvétel, két komoly AFC riválist legyűrve jó eséllyel mennek majd a tie breakerekért, ami például a Broncos elé helyezi őket jelenleg. A lényegi kérdésre majd a 4. és 6. fordulóban kapunk választ, amikor a Chargers és a Broncos ellen lépnek pályára.
4. Arizona Cardinals
Kliff Kingsbury végre szabadjára engedte az eddig féltve őrzött potenciált ami ebben az offense-ben végig ott volt, ráadásul kapott hozzá pár extra játékszert. Nézőként élmény nézni ezt a támadósort, látványos, pontgazdag meccseket játszanak, még ha ez a Vikings ellen csak nagy mázlival lett is W a végén, de nem rajtuk múlt. A defense-re leszek még kíváncsi a jövőben, Vance Joseph alatt összességében erre nem lehet panasz, de ez a secondary mindig képes megbüntetni magát.
A Titans ellen erődemonstrációt tartottak, pechükre az a tie breakernélnem sokat jelent, a Vikings elleni győzelem meglátjuk felértékelődik-e később. A 49ersnél abszolút jobb játékot produkáltak, de még ennek ellenére sem gondolnám nemhogy a Ramsnél, de a Seahawksnál sem jobbnak őket. Egyelőre…
3. Carolina Panthers
Matt Rhule fiai a Jets és a Texans ellen egy kevésbé, a Saints ellen egy meglepőbb győzelmet arattak, viszont mindháromban van egy közös: hogy egy másodpercig nem éreztük azt, hogy itt vesztesként távoznak, hála a Joe Brady vezette támadósornak, amely Darnolddal egyelőre meglepően jó. Ehhez hozzátartozik egy olyan szintlépés a védelemtől, amit még a legelvakultabb szurkolók sem vártak, EPA mutatók alapján ez a defense jelenleg a legjobb a ligában. Persze itt is elő lehet venni, hogy Zach Wilson, Jameis Winston és Davis Mills ellen nem nehéz, cserébe meg sikerült nekik az, ami a fölöttük lévőknek nem (még ha nem is tehetnek róla), vagyis nyerni egy csoportmeccset, ami a rájátszásért folytatott harcban kulcsfontosságú.
Ráadásul a sorsolásuk sem tűnik vészesnek, ami szintén fontos egy ilyen összevetésben. A 9. fordulóig a Cowboys és a Patriots elleni meccs az, ahol nem őket mondanám favoritnak, a többi minimum határeset, de utána is a Cardinals, a Washington, a Dolpins és a Bills az elbizonytalanító, a többin nem mondanám esélytelennek őket. Nagy mázlijuk, hogy a Bucsszal csak az utolsó három játékhétben találkoznak, ha csak a kötelezőket húzzák be, már az is elég győzelmet jelenthet egy wild cardhoz.
2. Los Angeles Rams
Itt van egy határvonal a fenti csapatok és a maradék között, mert náluk nem meglepő, hogy veretlenül kezdtek. A relációs jelet nehéz kitenni, de én most a Ramst érzem gyengébbnek, de ez is húsz idézőjeles gyengébb.
Nem igazán attól vagyok hanyatt esve, hogy Stafforddal ez az offense jobban néz ki mint Goffal, mert azon talán senki nem lepődik meg. Ellenben azon nagyon is, hogy mintha észre sem vennénk Brandon Staley távozását a védelem éléről, Raheem Morris ugyanolyan hatékony egységet fabrikált össze eddig, még ha nem is a legkomolyabb teszteken kellett átesnie. Nagyon imponáló volt a Rams a labda mindkét oldalán, még ha a Colts ellen majdnem sikerült megégni egy rossz long snap miatt. Az igazi próba vasárnap lesz számukra, ahol nem más lesz az ellenfél, mint…
1. Tampa Bay Buccaneers
…az első helyre rangsorolt Bucs, amely ugyanolyan bicepsz mutogatást tartott eddig mint a Rams. Ha valamibe belekötnék itt, az a defense. Várható volt, hogy a rájátszásban látottakat nem fogja visszaidézni, de így sem arról kell beszélni, hogy fej nélküli csirkék mintájára szaladgálnak a pályán.
Pláne ha az offense ilyen hatékony, Brady eddig él mint hal a vízben, de a Cowboys és a Falcons védelménél azért komolyabb falat lesz ezt a Ramst szétpasszolni. Hacsak nem lesz döntetlen a meccs, valamelyik csapat kikerül ebből a blokkból, a győztes pedig nem csak egy skalpot és tekintélyt, de fontos tie breakert is szerezhet.
Nyeretlenek
Ahol győztesek vannak, ott mindig lesznek vesztesek is. Mielőtt szétfolynál a képernyő előtt a bölcsességemtől, itt is listába szedtem a legreménytelenebbtől a legreménykeltőbbig az eddig nyeretlen csapatokat. Annyi spoilert elhintek, hogy az előző blokkban még a legutolsónak is láttam a remény minimális szikráját, addig itt már sokkal borúsabb a helyzet.
7. Jacksonville Jaguars
A Trevor & Urban projekt eddig lassan, vagy inkább sehogy sem indult be, és nehéz nem az utolsó helyre tenni azt a csapatot, amit agyonvert az 1/1-re prognosztizált Texans, de cserébe olyan ingadozónak tűnik ez a csoport, hogy még így sincs veszve minden számukra.
Persze ez csak papíron van így, a pályán teljesen mást látunk, jobbára semmit. Temetni azért nem kell Lawrence-t, messze ő a legjobb dolog ami ezzel a franchise-zal történt az elmúlt évtizedben, de összességében ez a csapat sajnos még elég gyenge. Meyer esetében sem vagyok biztos, hogy a helyes döntés volt berángatni az NFL világába, de bőven van még ideje bizonyítani. Viszont a sorsolásukat tekintve nagyon kevés csapat ellen látom őket favoritnak.
6. New York Jets
Zach Wilson ide, Robert Saleh oda, nagyon jól építkezett az offseason során ez a franchise, de a pályán ezt egyelőre nem látjuk. Wilson a rookie mistake minden formáját kimaxolja, mintha a legrosszabb Darnold highlightokat néznénk, ráadásul a sok sérülés sem könnyíti meg az akklimatizációt. Megvannak a wow megmozdulásai, de eddig ezek garbage time-ban jöttek elő.
Szívem szerint őket tenném utolsó helyre, de egyelőre nem tűnik túl acélosnak ez az AFC East, szóval még így is lehet esélyük helytállni, még ha nem is sok, hála a Patriots elleni zakónak. Itt legalább a főedzővel nincs problémám, Saleh keze munkája már most látszik a védelmen, csak egyszerűen kevés benne a jó játékos, hogy produktív legyen.
5. New York Giants
Hivatalosan is levettem a kezem erről a Giants projektről, legyen szó Dave Gettlemanről, Daniel Jonesról vagy Joe Judge-ról. Amelyik csapatnak komoly szándékai vannak, és nem tudja elverni a csereirányítóval felálló csoportriválisát, az nem érdemel meg semmit. És látva hogy megint áll a bál házon belül, nem is nagyon fog, vélhetően még a szezon befejezte előtt távozni fog az edzői stáb, az év végén pedig Gettleman is.
Pedig keret alapján nem itt kéne tartson ez a csapat, de úgy tűnik vagy a stáb tud csak ennyit kihozni egy-egy játékosból, vagy adott játékosban nincs több, vagy mindkettő, de ez így nagyon kevés. És ahogy eddig, úgy itt is csak abban lehet bízni, hogy a csoportban mindenki 1-1-gyel áll, vagyis nincs behozhatatlan hátrány, de én nem vagyok hajlandó tovább szupportálni ezt az építkezést, sajnálom.
4. Detroit Lions
Bizony, nem képzelődsz. Bármennyire is látom magam előtt Józsi reménytelen arcát ha a Lions lesz a beszédtéma, ez a csapat az elmúlt két fordulóban nyújtottak alapján a hasonló erősségű csapatokat szerintem simán elkapná, nekik nem a 49ersszel meg a Packersszel kell versenyezni és meccset nyerni. A baj csak az, hogy kevés olyan találkozójuk lesz, ahol hasonlóan gyenge csapatok ellen találkoznak.
A rájátszástól így is távol vannak, de én sokkal rosszabb összképre számítottam a szezon előtt, leginkább a támadóknál. Persze könnyen lehet, hogy a mérlegeket tekintve tényleg ott lesznek az 1/1 körül, mert nem sok nyerhető meccsük van első blikkre a sorsolást böngészve.
3. Atlanta Falcons
A szezon előtt nagy elvárásaim voltak a franchise felé, de eddig ez arcpirítóan pocsék. Arthur Smith mint a támadófutball keresztes lovagja érkezett Matt Ryan karrierjének életben tartására, de eddig inkább csak elvette tőle az ásót, hogy helyette ássa ki a sírgödrét. Egészen siralmas sajnos, és bár messze a Falcons hozta össze statok alapján a legrosszabb produktumot eddig, még így is több meccsen gondolom őket favoritnak, mint a fenti hármat összesen.
Hogy konkretizáljak is, mind a négy felettük lévő csapattal játszani fognak (a Jetsszel és a Giantsszel elég hamar ráadásul), és mindegyiken a Falcons a favorit, még így is. Persze ez nem jelenti azt, hogy a rájátszás innentől realitás lehet, a Bucs elleni megsemmisülés, illetve a Panthers ilyen jó kezdése miatt nem sok lehetőséget látok erre. Persze a következő csoportmeccsig lehet még fejlődni, és látom is a csapatban a lehetőséget erre.
2. Indianapolis Colts
Ahogy a veretleneknél, úgy itt is az első kettő jóval távolabb van a többiektől. Túlzás lenne azt állítani, hogy ez a Colts ha minden rendben van, akkor egy bottom 7 csapat lenne, mert nem az. Ugyanakkor ha Jacob Easonnel kell felállnia Wentz kérdéses állapota miatt, ott bizony nem ők lesznek a favoritok.
Az Eaglestől megszerzett irányító bár közel sem jó, de messze jobban teljesít mint a tavalyi katasztrofálisra sikerült évében, ráadásul visszatértek a klasszik wentzes menekülések is egy pontos rakétával az akció végén, amiket jó nézni. Ha egyben marad, a Colts még mindig simán mehet a csoportelsőségért is, nélküle viszont ez a csapat nem fog a rájátszásért menni, kérdés vajon mennyi meccset kell így lejátszani, már ha lesz ilyen.
1. Minnesota Vikings
Nyugodtan elmondhatjuk a Vikingsról, hogy nem az ellenfelek verték meg őket, hanem ők verték meg saját magukat. A Bengals ellen én ennyi zászlót támadó oldalon még életemben nem láttam, és így is csak hosszabbításban kaptak ki, míg a Cardinals ellen egy mezőnygólon múlt minden. -4-es pontkülönbséggel nyeretlennek lenni bosszantó, de nem reménytelen dolog.
Keretet tekintve messze a többi csapat fölött állnak ebből a blokkból, és összességében a pályán látottakra sem lehet panasz, szimplán balszerencsések, de ugye ez forgandó dolog az NFL-ben. Ráadásul a csoport sem tűnik masszívnak, simán visszakapaszkodhatnak a csoportelsőségért, ami rájátszást ér. Csak kérdés hogy mikor, mert a sorsolásuk első ránézésre egy horror, és szükség lehet arra a szerencsére egy-két találkozó alkalmával.
[/ppp_patron_only]
Legfrissebb cikkeink
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”