Így bő 20 év után nehéz olyan dolgot találni, ami Tom Bradyvel még nem történt meg az NFL-ben. A Rams elleni vereség alkalmával viszont sikerült egy új, nem túl kellemes élményt szereznie. Ez volt ugyanis az első meccse az alapszakaszban, ahol 400 yardot passzolt, nem dobott interceptiont és mégis veszített – írja Jenna Laine. A Buccaneers QB-ja eddig 304 meccsen lépett pályára az alapszakaszban.
Brady 41/55, 432 yard, TD lőlappal fejezte be a találkozót, illetve volt egy “futott” TD-je is egy QB sneak során. Ennek ellenére a Bucs 10 pontos vereséget szenvedett.
Brady eddig 10-szer dobott legalább 400 yardot egy meccsen, ebből ötször nem dobott interceptiont, ezeket pedig mind meg is nyerte. A Buccaneers színeiben egyébként ez volt az első mérkőzése, ahol elérte a 400 yardos határt, utoljára a Patriots színeiben 2017-ben volt erre képes.
Brady és a Buccaneers jövő héten vasárnap esti rangadót játszik volt csapata, a Patriots ellen, és minden bizonnyal ekkor fogja megdönteni Drew Brees passzolt yard rekordját – ehhez csak 68 egységet kell dobálnia.
Legfrissebb cikkeink
- A Chiefs az egy labdabirtoklásos győzelmek királya
- Súlyos sérülést szedett össze Tank Dell
- Kik okozhatnak meglepetést a rájátszásban?
- A Chiefs legyőzhetetlen, a Ravens pedig megtörte az átkot
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
Ráadásul a csapat legjobb futója is volt ezen a meccsen (legalábbis yardokat tekintve). Ez mondjuk mindent elmond arról, miért kellett ennyit dobnia.
Vajon ugyanúgy megünneplik a rekorddöntést (megáll a játék) mint annó Brees esetében a Dome-ban?
Nekem is eszembe jutott ez. De szerintem igen. Bármi történik, Foxborough az otthona volt 17 évig. Kraft szereti, szóval biztos vagyok benne, hogy lesz. Más kérdés, hogy azon lesznek, hogy több egy yarddal se legyen neki :D.
Szerintem meg nem lesz hacacáré, mivel szeretik és tudják hogy pont ott nem szeretné a cirkuszt(és máshol sem), elvégre meccs van… 😊