A Bears szép győzelmet aratott a hétvégén, de ami sokkal fontosabb, hogy Justin Fields nagyon jól nézett ki a kezdőben. A szurkolók lelkesedését azonban gyorsan letörte Matt Nagy, aki kevesebb mint 24 órával a mérkőzés után már arról beszélt, hogy egészségesen továbbra is Andy Dalton a csapat kezdője.
A főedző elmondta, hogy a következő két napban kiderül, hogy Dalton térde hogyan bírja a terhelést, ez pedig sokat elmond majd a helyzetről. Ha jól bírja, akkor vissza fog állni a kezdőbe és Fields mehet ismét a padra. Szerdán kapunk majd friss infókat Nagytől ezzel kapcsolatban.
Érdekes lehet azt is megemlíteni, hogy Nagy szép csendben a Lions elleni meccs előtt átadta a játékhívásokat Bill Lazor támadókoordinátornak, de erről nem igazán akart beszélni és annyira nem akarta elismerni Lazor munkáját, mondván minden úgyis rajta keresztül megy át. Hogy ennek a váltásnak köszönhető-e a jobb teljesítmény, vagy az ellenfél gyengeségének, vagy a jobb felkészülésnek, az már jó kérdés (minden bizonnyal ezen faktorok valamilyen kombinációjának eredménye).
A Bears vasárnap Las Vegasba látogat, hogy a 3-1-es mérleggel rendelkező Raiders ellen szerepeljen.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
- Nem rossz, de nem is extra – Buccaneers draftértékelő
- JJ Watt: Ha a Texans hív, akkor visszatérek
- Kinek mennyi esélye van a Super Bowlra? Így látják a fogadóirodák
- Beköltözik Aaron Rodgershez a Jets újonc elkapója
- A gazdag csak még gazdagabb lett – Chiefs draftértékelő
- Ez bizony egy komplett keret – Browns draftértékelő
- A Commanders csak a világ minden kincséért mondott volna le Jayden Danielsről
- Odell Beckham szinte már fizet azért, hogy játszhasson
- Ki lesz az Év Védő Újonca? Így látják a fogadóirodák
- A Bills leigazolta Chase Claypoolt és két védőt
- A Saints nem igyekszik elcserélni Marshon Lattimore-t
- Ez gyanúsan jól sikerült – Lions draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások