Connect with us

Hír

Whitney Mercilus a Packersbe igazol

A Texans a héten küldte el Whitney Mercilust, de a defensive end nem marad sokáig csapat nélkül. Aaron Wilson információi szerint a védő meggyőzte a Packers vezetőségét és hamarosan alá is ír a Green Bayhez.

Mercilus 2012-ben első körös játékos volt, de ennek a nívónak nem tudott megfelelni. Egész eddigi karrierjét a Texansban töltötte és 142 meccsen lépett pályára, ezeken 57 sacket szerzett, ami a második legtöbb a franchise nem oly’ hosszú történetében (lejátszott meccsekben pedig a harmadik). 2015-2016-ban volt két nagyon jó éve 19,5 sackkel és 140 nyomásgyakorlással, azóta viszont összesen nem szerzett ennyit egyikből sem, idén hat meccs után 12 tackle és három sack került a neve mellé.

A Packersnek szüksége is van az erősítésre. Za’Darius Smith IR-en van egy hátműtét után, de hasonlóan járt Chauncey Rivers is, miközben Preston Smith mindössze nyolc snapet játszott egy hasizomsérülés miatt az előző fordulóban. A csapat két legjobbja jelenleg Rashan Gary és Jonathan Garvin, vagyis nemcsak a mélységgel, de a minőséggel is vannak problémák, legalábbis az elérhető játékosok közt.

1 Comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
1 Comment
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Gáspár Bollók
Gáspár Bollók
2021-10-21 07:41

Azért Rashan Gary minőségileg nem rossz (80,4 pff grade, 15/105 ED), csak egyedül kevés.

1
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x