Connect with us

Hír

Ugyan lecserélték, továbbra is Sam Darnold a Panthers kezdője

A Panthers tegnap a borzasztó teljesítménye miatt a Giants elleni 25-3-as vereség negyedik negyedében lecserélte az idén megszerzett kezdő irányító Sam Darnoldot. A padoztatás azonban nem végleges, Matt Rhule főedző a mérkőzés után elmondta, hogy csak egy kis szikrára volt szükség, de amúgy marad Darnold a csapat kezdője jövő héten és a továbbiakban is.

A szikra egyébként nem jött, PJ Walker sem volt jobb, 3/14, 33 yard lett a mutatója, meg még 13 futott yard. Előtte Darnold 16/25, 111 yard, INT lőlapot tudott felmutatni, plusz volt egy intentional grounding büntetése a saját célterületén, ami safetyt eredményezett. Az interceptionje pedig már a hetedik volt tőle az utóbbi négy meccsen, ez is nagy szerepet játszott abban, hogy a 3-0-s kezdés után most 3-4-gyel áll a Panthers.

Rhule azt is hozzátette egyébként, hogy ez nem befolyásolja majd a csapat hozzáállását a jövő keddi trade határidővel kapcsolatban, azonban olyan belsős információk láttak napvilágot, hogy a Panthers újra becsatlakozik a Watsonnal kapcsolatos tárgyalásokba. A csapat egyébként tavasszal lehívta Darnold ötödik éves opcióját, tehát az irányítónak jövőre fixen ki kell fizetni közel 19 millió dollárt.

2 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
2 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Fetyke
Fetyke
2021-10-25 07:52

“A csapat egyébként tavasszal lehívta Darnold ötödik éves opcióját, …”

Nagy ötlet volt…

peter szabo
peter szabo
Reply to  Fetyke
2021-10-25 18:04

Főleg ha Watson megérkezik… A kispadon jó az a 19 Milla. Legfeljebb elcserélik 1 első körért. Jaaa nem….😁

2
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x