Nagyon szuper fordulónak nézünk elébe, hiszen ebben a körben 9 olyan meccset rendeznek, ahol mindkét csapat nemnegatív mérleggel áll (habár ebből kettőt már lejátszottak csütörtökön), ilyen sokra nem volt még példa az NFL történetében a 12. fordulóban vagy később. A fogadóirodák szerint is megjósolhatatlan a hétvége, hiszen szinte minden spread 3 ponton belüli, mi meg összesen két találkozóra tippeltünk egyhangúlag. Az utóbbi heteket is figyelembe véve ember legyen a talpán, aki itt megmondja, mi lesz itt vasárnap.
19 órás sáv
Tampa Bay Buccaneers @ Indianapolis Colts (GamePass Kandalló Pub)
Szeretem azokat a csapatokat, amelyeknek jól körülhatárolható identitása és terve van, mert könnyebb velük számolni. A Colts ilyen, hiszen nyilvánvalóan futtatni akarják a labdát az elit támadófal mögött, a védelemben pedig zónáznak, nem engednek mélyeket, ellenben a rövidebbeket igen. Na ez a kettő dolog azért szerencsétlen a Buccaneers ellen, mert egyrészt a Tampa ellen a legtöbben meg sem próbálnak futni, annyira ellehetetlenítik ezeket a kiváló frontjukkal és a tömött boxaikkal (főleg hogy Vea is visszatér). A Colts valószínűleg próbálkozni fog, de nem olyan sok sikerrel, ekkor pedig elő kell venni a B tervet, ami Wentz, ez pedig kevesebb jóval kecsegtet, főleg ilyen pass rush ellen (ahol Joe Tryon-Shoyinkát többet kellene játszatni, mert baromi jól nyomja).
Másrészt pedig ez a védelmi felfogás ugyan Mahomes vagy Josh Allen ellen elég hatékony, Brady ellen viszont halálra van ítélve, a GOAT ugyanis könnyűszerrel szedi szét a zónákat és mindig megtalálja a réseket. A Colts amúgy is csak két átlag feletti támadósorral találkozott, de mindkettővel rossz időjárási körülmények közt, szóval összességében a legkönnyebb volt eddig a sorsolása, az eddigi számokba pedig csúnyán belerondíthat Brady. Várhatóan sok labda megy majd Leonard Fournette-nek a backfieldről indulva.
Várakozásaim szerint a Colts most visszaesik kicsit a földre, a Buccaneers pedig visszapattan az elmúlt egy hónap idegenbeli nyeretlenségéből. Az azonban érdekes mutató, hogy míg a Bucs otthon 38 pontot átlagol, addig idegenben csak 23-at. Egyelőre nem tulajdonítanék ennek nagy jelentőséget.
Tennessee Titans @ New England Patriots (Arena4, Kandalló Pub)
Egy hónapja még a Titans számított volna nagy favoritnak, az utóbbi egy-két hétben hasonló erősségűnek gondoltuk volna a két csapatot, most meg a forduló legnagyobb spreadje van ezen a meccsen a Patriots javára. Nem véletlen, ugyanis a Patriots belelendült, a Titans ellenben borzasztóan néz ki Henry nélkül. Egészen konkrétan az utóbbi három meccsen EPA/drive-ot tekintve a 30. helyet foglalják el támadóoldalon. Ebben persze benne vannak a turnoverek, így ennél azért jobbak, de nehezen látom, hogyan fognak haladni konzisztensen a Pats ellen.
A Titans filozófiája, hogy fizikális akar lenni, de a Patriots ellen ez nem igazán fog menni, a futójáték teljesen el van veszve, a falról meg kiderült, hogy pocsék pass protectionben, elkapók és hatékony play action hiányában pedig Tannehill is rosszul néz ki. Védőoldalon a falemberekre támaszkodik a Titans, agresszívan rontanak át a támadófalakon, azonban a New England ellen ez megint csak halva született ötlet, hiszen ezt tökéletesen védi ki a Patriots a trap és wham játékokkal, amikor az ellenfél agresszivitását fordítják ellenük.
A fogadóirodák most már talán túlzottan a Patriots oldalára álltak, így ilyen oddsokkal nem nyúlnék ehhez a meccshez, és elképzelhető az is, hogy a Titans teljesen átnézett a Texanson múlt héten és már a Pats ellenire koncentrált, így itt felszívhatják magukat, főleg hogy Vrabel korábbi mestere ellen vezényli gárdáját.
Philadelphia Eagles @ New York Giants
Emlékezhetünk, hogy a Giants mennyire ki volt akadva, mikor az Eagles tavaly az utolsó körben leadta a meccsét a Washingtonnak, és ezért nem az Óriások jutottak rájátszásba. Szóval most a New York-iak kétség kívül bosszúra szomjaznak. Az viszont jó kérdés, hogyan tudják megállítani az Eagles futójátékát, mert ez a legtöbbeknek lehetetlen küldetésnek tűnik, ráadásul a Giantsnek még átlag alatti is a futás elleni védelme. Ez az Eagles OL hetek óta dominál és nem látom, ki állítja meg az alapszakaszban. A másik falban is nagy előnye van a Sasoknak, ez pedig jót szokott jelenteni számukra. A Giants abban bízhat, hogy Jason Garrett elküldése egyrészt kiszámíthatatlanságot, másrészt fejlődést is hozhat talán Freddie Kitchens “hatalomátvétele”.
Pittsburgh Steelers @ Cincinnati Bengals
Igazából egyik csapaton sem lehet kiigazodni hétről hétre, vagy pontosabban nem lehet bennük bízni, hogy konzisztensen tudják hozni a legjobb játékukat. A múlt heti volt a Steelers legjobb támadóteljesítménye EPA/drive alapján, a védelembe pedig visszatérhet TJ Watt, Minkah Fitzpatrick és Joe Haden is. A Bengals az év elején egyértelműen jobb csapatnak tűnt, de most már ezt nem jelenteném ki, DVOA alapján egyébként 21. és 22. ez a két gárda. Szóval a 4 pontos Bengals spreadet egyértelműen soknak tartom, Tomlin pedig underdogként 40-20-2 a spreaddel szemben, tehát minimum szoros meccset várok, és inkább kevés pontosat, mert mindkét gárda szeretne futni, plusz a Steelers szinte csak rövid játékokkal halad.
Carolina Panthers @ Miami Dolphins
A Panthers múlt héten az idei 3. legjobb támadóteljesítményét tette le az asztalra EPA/drive alapján, ráadásul a 4. hét óta a legjobbat, szóval a vereség ellenére Newtonéknak relatíve jól ment a dolog. De vajon mit kezd Cam és ez a pocsék támadófal a Dolphins egzotikus blitzeivel? A túloldalon is borzalmas a támadófal, amit kihasználhatna a Panthers, de Tua gyors passzai tudják limitálni ezt a hatást és miatta kicsit jobban mutat ez az OL. Védelmi csatát várok, mindkét gárdának ez az erőssége, de talán Floresben jobban bízok, vagy abban hogy Tua eggyel jobban kezeli a blitzeket, mint Cam. Amúgy ha a Dolphins itt nyer, akkor nincs messze a 7-7-es mérleg sem, hiszen a két New York-i csapat következik a menetrendben.
Atlanta Falcons @ Jacksonville Jaguars
A DVOA mutató alapján 32. csapat látogat a 28.-hoz, tehát nem várható magas színvonal. Ha mindenképp ezt akarjátok nézni, akkor arra figyeljetek, hogy Trevor Lawrence egyáltalán nem olyan rossz, mint ahogy a Jaguars győzelmei, a támadósor pontjai, vagy épp az ő egyéni statjai mutatják. Nagyon sok fejlett dolgot csinál, ha valaki nem felületesen figyeli, akkor látni fogja, hogy Lawrence nem véletlen volt 1/1-es generációs tehetség, mert ott vannak ennek a jelei a játékában. Egyszerűen annyira nulla minden körülötte, hogy teljességgel lehetetlen helyzetben van. Érted, Dan Arnold a legjobb támadófegyvere (és az edzői stáb is katasztrófa).
New York Jets @ Houston Texans
A DVOA mutató alapján 31. csapat látogat a 29.-hez, tehát nem várható magas színvonal. Ha mindenképp ezt akarjátok nézni, akkor arra figyeljetek, hogy Zach Wilson hogyan tér vissza a kényszerpihenőjéből, sikerült-e mentálisan előrébb lépnie és tanulnia valamit, miközben nem kellett ezer másik dologra figyelni a pályán.
22 órás sáv
Los Angeles Rams @ Green Bay Packers (Arena4, Kandalló Pub)
A vereség ellenére a múlt heti volt a Packers legjobb támadóteljesítménye EPA/drive alapján és Rodgers is kiváló volt, ellenben már nagyon nehéz figyelmen kívül hagyni a sok sérültet. A támadófalban Bakhtiari és Jenkins hiányában okozhat galibákat Donald, Von Miller és a többi védő, ez pedig alaposan megnehezítheti Rodgers dolgát. A Packersnek is hasonló helyen kellene nyomnia, hiszen a Rams belső támadófala eléggé sebezhető, Clarkék benyomhatják ezt az egységet és akkor meg Stafford lehet bajban.
A Rams offense amúgy érdekes, hogy mennyire megváltozott a Goff-Stafford cserével, hiszen McVay most jóval kevésbé segíti ki az irányítóját, hiszen tudja (vagy reméli), hogy megoldja a nehezebbeket is. Kevesebb az under center play action, több a sima shotgun dropback, és mivel az utóbbi hetekben annyira nem hozott ez jó eredményeket, így elképzelhető, hogy újra leporolják a Goff-gameplant és csak azt turbózzák fel kicsit Staffordra. Ha így döntött a bye week alatt McVay, azzal akár nagyot is nyerhet a hajrára.
A két csapat támadórendszere ugyebár alapvetően ugyanarra épül, hiszen LaFleur McVay alól ment át Green Baybe, ahogy egyébként a védőoldalon Joe Barry is a Ramstől ment a Packershöz, szóval elő lehet venni a Spiderman meme-et. Ami még nagyon várós ezen a meccsen, az a Davante Adams vs. Jalen Ramsey párharc.
A Packers teljes ereje teljében szerintem jobb csapat, de most jóval sérültebb, így a Ramsnek adom az előnyt, főleg a bye week miatt. A Green Bay-ieknek viszont jó hír, hogy hamarosan visszajönnek majd a legfontosabb embereik (David Bakhtiari, Za’Darius Smith, Jaire Alexander), ilyet pedig egyik másik csapat sem mondhat el magáról a contenderek közt.
Minnesota Vikings @ San Francisco 49ers
Nagyon fontos mérkőzés a wild card helyek szempontjából, és mivel a Vikings lesz az egyik csapat a pályán, így fixen szoros végjátékot várhatunk. A minnesotaiak rájöttek, hogy ha Justin Jeffersonnak passzolnak, abból jó dolgok sülnek ki. Azt viszont még nem realizálták, hogy ezt a taktikát nem csak hátrányban vagy egyenlő állásnál lehet bevetni, hanem vezetésnél is, hogy ne kelljen feltétlen a végén is izgulni. Majd ha erre is rájönnek, akkor tudok velük igazán komolyan számolni.
De a túloldalon a 49ers offense is nagyon beindult, ami Kittle visszatérésével egyidőben történt meg (meglepő, mi?). Azóta konkrétan a 49ers a legjobb támadósor EPA/play alapján, és egész évet tekintve is már a 8. helyen vannak, sikerességi rátában a hatodikok, DVOA-ben a negyedikek. Szóval jól megy ez az offense, és Garoppolo is jól játszik, mióta Shanahan majdnem leültette a padra egy hónapja. Nem látom, hogy a Vikings hogyan tartóztatja fel ezt a futójátékot, hiszen Danielle Hunter IR-en, Everson Griffen mentális gondokkal küzd, Dalvin Tomlinson meg Covid-IR-en van. A 49ers támadófalában pedig Trent Williams olyan jól játszik és úgy pusztít el mindenkit az útjából, hogy élmény nézni.
Los Angeles Chargers @ Denver Broncos
Mester és tanítványa csata! Brandon Staley Vic Fangio kezei alatt került a ligába és onnan fejlődött főedzővé, úgyhogy nem lepődünk meg, hogy két szinte ugyanolyan védelmi sémát fogunk látni ezen a meccsen. A Broncos emberállományban jobb ilyen téren, szóval náluk jobban működik a védelem, ellenben a Chargersnél ott van egy bizonyos Justin Herbert, aki mindezt teljességgel kompenzálja támadóoldalon – bárcsak ne fognák vissza a tehetségét. Ezt a két ellentétes erőt kell valahogy súlyozni, és szeretek az irányító felé tendálni ilyenkor, habár akkora bizodalmam nincs ebben a Chargersben, mint amit a tippjeink összessége mutat.
Sunday Night Football
Cleveland Browns @ Baltimore Ravens
Ha mindkét csapat ereje teljében lenne, ez egy baromi színvonalas és izgalmas összecsapás lenne, de hát mindkét gárda tele van sérültekkel, így ez a rivalizálás is vesztett potenciális fényéből. A Brownsba visszatérhet Kareem Hunt és Jack Conklin, ami nagy segítség lehet, és ha Mayfield teljesen egészséges lenne és tavalyi formáját hozná, akkor valószínűleg rájuk is tennék, csak hát Mayfieldnek egy ép porcikája sincs és nagyon gyengén játszik – jól mutatja ezt, hogy a Browns az utóbbi 19 támadásából 20 pontot tudott csak szerezni. Lamar úgy tűnik egészséges lesz a betegsége után, és akkor nagyon nehéz megállítani, főleg hogy a Browns védelme sem néz ki olyan jól, mint vártuk. Arra azért kíváncsi vagyok, hogy az újonc Jeremian Owusu-Koramoah-t ráállítják-e spy-ként az irányítóra, és ha igen, mire lesz képes.
Szerkesztőségi tippverseny állása
Múlt heti eredmények:
- chester 11-4
- alatriste 10-5
- kronikk 10-5
- renningan 10-5
- Támogatók 10-5
- Höri 9-6
- katonadani 9-6
- leonidasz 9-6
- balentin 8-7
- jarred 8-7
- löfli 7-8
Straight up:
- Höri 106-59
- chester 104-61
- kronikk 104-61
- Támogatók 104-61
- leonidasz 102-63
- renningan 102-63
- jarred 100-65
- alatriste 96-69
- katonadani 96-69
- löfli 96-69
- balentin 94-71
Oddsokkal kiigazított:
- chester 168,73
- Höri 165,78
- kronikk 165,43
- jarred 162,33
- leonidasz 159,9
- Támogatók 155,97
- alatriste 155,55
- renningan 153,28
- balentin 143,67
- löfli 142,04
- katonadani 141,04
Legfrissebb cikkeink
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – Wild Card kör
- Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Lamar Jackson elérte a 6000 futott yardot, még idén rekorder lehet
- Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
- Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
- Úgy néz ki Trent Williams idén már nem játszik
- A Dolphins elengedheti Calais Campbellt egy contenderhez
- Rájátszásba jutó csoportellenfelek csütörtök esti rangadója
- Playoff Ranking #15
- A héten újra Aidan O’Connell kezdhet a Raidersben
- Visszakapja legjobb tight endjét a Rams
- Nem valószínű, hogy idén még látjuk Derek Carrt a pályán
- A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Átalakul a jövő heti menetrend, megvan milyen meccsek lesznek szombaton
- Hosszabbított legjobb védőjével a Cardinals
Legutóbbi hozzászólások
- renningan on Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Kopi3.14 on Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
- Cseh Tibor on Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
- atis123juve on Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- atis123juve on Lamar Jackson elérte a 6000 futott yardot, még idén rekorder lehet
- bjeela on Playoff Ranking #15
- bjeela on Playoff Ranking #15
- F.Krisztian on Playoff Ranking #15
Utálom amikor all int mondtok ránk..
Van valami statisztikatok rola h az all in es fogadasok hany szazaleka jott be?
Nem az a baj , hogy all int mondtak, hanem az hogy Hunt és Chubb szét fog futni minket ha cambell nem tud jàtszani.
Tavaly Dani tett be egyet szezon vége felé, hogy megtévesztő mert elég nagy arányban jönnek be azok de nyilván mindenki arra emlékszik amikor éppen nem mert az feltűnőbb.
Elgondolkodtatott, a Colts meccs kapcsán, hogy mondjuk a Bucs védelem mennyire biztos, hogy megállítja majd a futást. Szerintem is ez lesz a meccs kulcsmozzanata, viszont nem vennék mérget arra, hogy ez biztosan a Tampa felé dől majd el. Ez mindenképpen érdekes lesz.
A többit majd meglátjuk, csak az a biztos, hogy lesz pár meglepő eredmény. Megmondom őszintén leginkább a Broncosnál érzem a bravúr lehetőségét (a Colts mellett).
”a Buccaneers pedig visszapattan az elmúlt egy hónap nyeretlenségéből” ebből a mondatból gondolom kimaradt az “idegenbeli” mert tudtommal a Giants-t hétfőn legyőzték.
yes
Azt szerette volna írni igen: hogy a 2 egymást követő idegenbeli vereséget követően Tampán kívül is nyerhet most a Bucs.
2.chester 104-61
9.katonadani 96-69
https://www.youtube.com/watch?v=SrDSqODtEFM
A Green Baynal csak én nem értem, mi van a várossal az Adams-Ramsey mondatban?
várós akart lenni
Azt szerette volna írni, hogy nagyon várja az Adams-Ramsey párharcot.