Aaron Rodgers ugyan aláírta a három évre szóló $150 milliós hosszabbítását, ez azonban nem jelenti azt, hogy minden edzésen részt venne a holtszezonban. Tom Silverstein (Milwaukee Journal Sentinel) információi szerint ugyanis a veterán irányító várhatóan nem lesz ott a Packers önkéntesnek titulált edzésein és foglalkozásain a holtszezonban. A júniusi kötelező minitáborban már ott lesz, de előtte nem várható a jelenléte.
Rodgers tavaly az edzőtábor előtti teljes időszakot kihagyta, ennek ellenére lett MVP zsinórban másodjára, tehát a Packers vezetőségének és szurkolóinak nem igazán kell aggódnia amiatt, hogy nem lesz formában, tavaly is eledzegetett magában és nem lett semmi probléma. Az egyetlen aggálya az lehet a csapatnak, hogy most már nem lesz ott Davante Adams a keretben, így Rodgersnek ki kellene alakítani a kémiát a többi elkapóval, főleg hogy várhatóan új arcok is érkeznek majd a draftról.
Előnye az egésznek, hogy Jordan Love-ot tovább értékelheti a csapat, több lehetőség jut neki az edzések során – a CEO Mark Murphy úgyis arra panaszkodott, hogy nem láttak még belőle eleget.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Robert Tonyan mind a négy NFC North csapatot kipipálta
- Ennyit arról, hogy Tua Tagovailoa nem fog holdoutolni
- Újabb Chiefs játékosokat tartóztattak le
- Csak az erő számít – Titans draftértékelő
- Micah Hyde: Bills vagy visszavonulás
- A 49ers minden mecccsen favorit, a Patriots és a Panthers egyen se
- Hosszabbított a centerével a Patriots
- Már 163 újonc aláírta a rookie szerződését
- Michael Brockers visszavonul
- Nem seahawksos – Seahawks draftértékelő
- Triple Coverage #532 – A nagy holtszezon-értékelő
- Új szerződést akar a Steelers elit védőfalembere, nincs ott a csapat edzésein
- A Chiefs kedd kivételével a hét minden egyes napjára kapott meccset
- Kész a roster – Packers draftértékelő
- A Jets, a Cowboys és a 49ers kapta a legtöbb éjszakai meccset, a Panthersnek egy sem jutott
Legutóbbi hozzászólások