Ali Marpet hét szezont húzott le a Buccaneersnél, azonban idén 28 évesen úgy döntött, szögre akasztja a sisakot – és nem is tér vissza 40 nap után, mint Tom Brady. Meglepő döntés volt, ugyanis felfelé ívelt még a karrierje, egy évvel korábban Super Bowlt nyert, aztán beválasztották első Pro Bowljába is és az NFL egyik legjobb guardjává nőtte ki magát. Ő viszont az egészségét tartotta a legfontosabbnak.
“A legnagyobb indok számomra az volt, hogy nagyon megviselt fizikailag a foci, és nem kértem ebből többet. Voltak dolgok, amiket el akartam érni a karrieremben, és ezeket megtettem. Imádtam focizni. De számomra az egyik legfontosabb érték az egészség, és ha ezt meg akarom tartani, akkor nem volt értelme tovább játszanom. Ott vannak a feji traumákkal kapcsolatos ismeretlenek, de az ízületeid is megviseli, sok fájdalommal jár, műtétekkel és hasonlókkal.”
– mondta Marpet a Guardiannek.
Marpetnek 2020 novemberében volt diagnosztizált agyrázkódása közepes tünetekkel, de szerinte a folyamatos kisebb ütések talán még nagyobb problémát jelentenek. Emellett viszont az is megviselte, hogy támadófalembert játszott, hiszen ugyan amennyire lehetett, egészségesen étkezett, de 136 kilót hordani a testeden nem épp jó dolog.
Marpet 37 millió dollárt keresett NFL-karrierje során, amit a következő két évben még 20 millióval toldhatott volna meg, ha kitölti a szerződését (plusz utána kaphatott volna hosszabbítást stb.). Ő viszont egy egészségesebb életet választott. Most mesterdiplomát szeretne szerezni mentális egészséggel kapcsolatos, vagy családi és házassági terapeutaként. Jelenleg önkéntesként dolgozik egy tampai non-profitnál, amely a hajléktalanokat segíti.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Robert Tonyan mind a négy NFC North csapatot kipipálta
- Ennyit arról, hogy Tua Tagovailoa nem fog holdoutolni
- Újabb Chiefs játékosokat tartóztattak le
- Csak az erő számít – Titans draftértékelő
- Micah Hyde: Bills vagy visszavonulás
- A 49ers minden mecccsen favorit, a Patriots és a Panthers egyen se
- Hosszabbított a centerével a Patriots
- Már 163 újonc aláírta a rookie szerződését
- Michael Brockers visszavonul
- Nem seahawksos – Seahawks draftértékelő
- Triple Coverage #532 – A nagy holtszezon-értékelő
- Új szerződést akar a Steelers elit védőfalembere, nincs ott a csapat edzésein
- A Chiefs kedd kivételével a hét minden egyes napjára kapott meccset
- Kész a roster – Packers draftértékelő
- A Jets, a Cowboys és a 49ers kapta a legtöbb éjszakai meccset, a Panthersnek egy sem jutott
Legutóbbi hozzászólások