Connect with us

Minden ami NFL

Statisztikák vs. győzelmek: Miért ilyen megosztó Kirk Cousins?

Kirk Cousins annak ellenére számít egy elég megosztó, ellentmondásos játékosnak, hogy az emberek jelentős százaléka jó eséllyel nagyjából ugyanoda lőné be egy irányítórangsorban, valahol a 11-15. hely közé. Mégis, van aki vehemensen védi, van aki pedig vehemensen támadja, és ritka a középút. De miért van ez a kettősség vele kapcsolatban, és miért vált ki ilyen szélsőséges érzelmeket? Miért ilyen megosztó Kirk Cousins?

megosztó Kirk Cousins

Mióta Cousins 2015-ben állandó kezdő lett Washingtonban, mindössze hét játékos volt képes 100-as passer ratingnél jobbra – ő az egyik, méghozzá a hatodik helyen, megelőzve Tom Bradyt. A PFF értékelése is top10-es ebben az időszakban. Mindemellett viszont karrierje során csupán egy 59-59-2-es mérleget tud felmutatni, tehát pont 50 százalékosat – pozitív mérlegű csapatok ellen vagy épp primetime-ban pedig nagyon erősen negatív.

Hogyan lehetséges ez az ellentmondás? Első gondolatunk az lehet, hogy a körülötte lévő csapatot okoljuk, amely annyira rossz volt, hogy egy ilyen jó teljesítménnyel sem tudott kibontakozni, győzelmeket szerezni és rájátszásba jutni Cousins. És persze részben, bizonyos években ez is közrejátszott, de a Vikingsnál konkrétan konferenciadöntős csapatot vett át. És mivel az irányító messze a legfontosabb poszt nem csak a fociban, de minden sportot nézve, egy idő után az eredményeknek korrelálniuk kellene az irányító-teljesítménnyel – nagyon ritka az, hogy ez nem történik meg.

Cousinson kívül ez gyakorlatilag minden 100+-os passer ratinggel vagy top10-es PFF értékeléssel rendelkező irányítónál megmutatkozik: évről évre az adott szezon top10-es irányítói 63-73% közötti győzelmi mutatót tudnak felmutatni. Ez 16 meccses alapszakasznál 10-11 győzelmet jelent évente, 17 meccsesnél pedig 11-12-t. Ehhez képest Cousins hozza a 8 győzelmet átlagban.

Na de akkor mi az oka annak, hogy Cousins ennyire jó statisztikailag, a PFF is nagyon jóra értékeli, mégsem tud sikeres lenni?

The data misses 100% of the shots you don’t take
avagy a statisztikák nem mutatják meg az el nem eresztett labdák 100%-át

A cikk még nem ért véget. Hogy tovább olvass, fizess elő vagy jelentkezz be!

Havi előfizetésÉves előfizetés
ÉVES ELŐFIZETÉSSEL OLCSÓBB!
Előfizető
havonta
egy évre
HUF249024 900
Prémium cikkek
Reklámmentes böngészés
Discord hozzáférés
Havi flag foci
Egyéb időszakos események (mock draft, dynasty liga)
ElőfizetekElőfizetek
Reklámmentes
havonta
egy évre
HUF349034 900
Prémium cikkek
Reklámmentes böngészés
Discord hozzáférés
Havi flag foci
Egyéb időszakos események (mock draft, dynasty liga)
ElőfizetekElőfizetek
Támogató
havonta
egy évre
HUF499049 900
Prémium cikkek
Reklámmentes böngészés
Discord hozzáférés
Havi flag foci
Egyéb időszakos események (mock draft, dynasty liga)
ElőfizetekElőfizetek

2 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
2 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
d zoli
d zoli
2022-05-29 21:01

Számomra ez értelmezhetetlen. Egy nfl irányítónál elég komoly esélye van maradandó egészségkárosodásnak. Tehát per definíció, nem a kockázat kerülő ember megy erre a pályára. Ezzel szemben akkora mentális blokkja van a kudarc elkerülésére, mint a kurvaélet. Eljön a kínos beszélgetések kora. Erre syntax errort ad az ember. Ott a szezon vége. Egy driveon múlik a minden. Erre a szűk ablakot meglátva a 35 millás szupercomputer elkezd nullával osztani. Hihetetlen.

Fetyke
Fetyke
2022-05-30 07:07

Köszönjük Dani a cikket!
Egy csapatsportágban, amit “W”-re játszanak, nem igen lehet vitatkozni azok számával tény és való. Vagyis teljesen adom, hogy hiába néz ki jól Cousins statja (és játszik is többnyire ennek megfelelően jól), ha ebből nem lesz megfelelő számú győzelem csapat szinten, akkor az nem ér semmit sem.
Az egyetlen rész, amiben nagyon nem értünk egyet:
“Egy ilyen környezetet egyébként is gyakorlatilag lehetetlen összehozni, de nem-újonc szerződéssel meg aztán pláne. Cousins egy újonc szerződéssel a legértékesebb játékosok közt lenne a ligában, azonban évi 35 milliókat keresve már messze áll ettől.”
Ha a 49ers a 27.5 milliós Garoppoloval folyamatosan contender lehet (már amikor egészséges), akkor egyelőre még nem fogadom el, hogy egy jobb, de kicsit drágább irányító köré ne lehetne egy ugyanilyen környezetet és csapatot felhúzni. (Már ha drágább Cousins, mert ne felejtsük el, hogy ő csak jövőre fog a 35 milliós szerződésébe lépni, míg Jimmy már 2018-as szezon óta játszik a 27,5 millióssal).

2
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x