Connect with us

Hír

Devin McCourty: Belichick 70 évesen is ugyanolyan energiával edz

Az idei lesz Bill Belichick 48. szezonja az NFL-ben, ebből a 28. főedzőként. Idén betöltötte a 70. életévét, de a jelek szerint közel sincs még ahhoz, hogy szögre akassza a fejhallgatót. A liga történetének legidősebb főedzője egyébként Romeo Crennel volt 73 évesen (2020, Texans), nem elképzelhetetlen, hogy ezt megdönti Belichick (habár Pete Carrollt is egy szezonnal túl kell majd edzősködnie ehhez, ő ugyanis fél évvel idősebb nála).

A liga történetében ráadásul nem volt még olyan HC, aki Super Bowlt tudott volna nyerni a 70. születésnapja után, így ez a cél is lebeghet még a Patriots főedzője előtt, és talán részben épp ezért edzősködik ugyanolyan intenzitással, mint 10-15-20 éve. A csapat safetyje, Devin McCourty beszélt erről, akit 2010-ben draftolt a Patriots és most is Belichick kezei alatt játszik.

“Mindig is mondtam, amikor Billről kérdeznek, hogy ő a konzisztencia mintapéldánya. Minden nap megjelenni a munkahelyen, ugyanazzal a hozzáállással, ugyanazokkal az üzenetekkel, ezt csinálni folyamatosan egymás után, az egy nehéz dolog. Továbbra is idejön az OTA-k első napján, akárhány év után is, és ugyanaz az intenzitása. Az alapokat tanítja, a kis dolgokat újra és újra. Ez a 13. évem és ezeket sosem hagyja ki. Nehéz ezt megismételni, és úgy gondolom, hogy a lehetőség, hogy nála játszhattam, jobb játékossá tett.”

– mondta McCourty az ESPN-nek.

5 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
5 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Fetyke
Fetyke
2022-05-30 10:58

Könnyű neki! Így lehet együtt a családjával!

Vicgeordie
Vicgeordie
Reply to  Fetyke
2022-05-30 19:11

nézőpont kérdése, hogy ez áldás vagy átok

Tibor Cseh
Tibor Cseh
2022-05-30 15:20

A cím szerint BB saját magát edzi ugyanolyan energiával,valójában pedig a játékosait.

d zoli
d zoli
Reply to  Tibor Cseh
2022-05-31 06:46

Vagy a cím szerint a játékos, mc Courty aszondja, hogy őt edzi Böbi ugyanolyan energiával.

Tibor Cseh
Tibor Cseh
Reply to  d zoli
2022-05-31 14:03

De nem azt mondja a cím szerint.

5
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x