Tom Brady idén már pár hétre visszavonult, hogy aztán nagy csinnadrattával mégis folytassa a karrierjét. Jelenleg talán még ő maga sem tudja, hogy mi lesz vele jövőre, a Tampa Bay Times-nak például azt nyilatkozta, hogy “55 százalék az esélye annak, hogy folytatja”.
A 45 éves irányító jelenlegi szerződése az idény végén lejár és a hírek szerint már van egy 10 éves, $375 millió dolláros tévés szerződése a FOX-szal (ez konkrétan 70 millió dollárral több, mint amennyit egész karrierje során keresett a játékával). Programja tehát lenne a pályán kívül, ellenben a folytatással kapcsolatban is akadnak érdekes elméletek: amíg Brian Flores be nem perelte a Dolphinst és az NFL-t, addig a riportok szerint volt realitása annak, hogy Brady Sean Paytonnal karöltve Miamiba költözik.
A Bucs nem tehet franchise taget Bradyre, így ha a veterán irányító folytatni akarja a karrierjét, akkor szabadon válogathat az ajánlatok közül. A Miami például még mindig opció lehet (hacsak Tua fel nem támad), de Mike Vrabel és Josh McDaniels miatt a Titans és a Raiders sem elképzelhetetlen (jövőre Derek Carr és Ryan Tannehill is elküldhető), és még nagyon sok hidegebb helyen játszó csapat is biztos megkínálná egy ajánlattal.
Legfrissebb cikkeink
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
Pont 55% esély.érdekes
Azt nem értem, miért cserélné le a Raiders Carrt Bradyre.Semmi értelme.
Tua lesz lapáton. A Miami épít most erős csapatot…
Kíváncsi vagyok,mi lesz ebből.
Mondjuk nem ugyanaz a kávéház a kettő 😀
Az igaz.De Carr bevitt egy olyan csapatot a rájátszásba,amiről mindenki azt gondolta,h fikarcnyi esélyük sem lesz odajutni.
49-51-53
Most az SB 55 jön, csak úgy mondom.
55% persze. Biztosan nem úgy értette :)
féreg
Miért nem tag-elhetik?
benne van a szerződésében
Köszi!