A Commanders kiváló elkapója, Terry McLaurin nem vett részt a csapata minitáborában, miközben új szerződésről tárgyal a franchise-zal. Az idei holtszezonban több sztár receiver is csapatot váltott, így természetesen McLaurin esetében is felmerült ez az opció az újságírók közt. A Commanders főedzője, Ron Rivera elmondása szerint viszont ez nem fog megtörténni.
“Nem cseréljük el Terryt.”
– mondta Rivera a PFT-nek, aki hozzátette, hogy jól haladnak a tárgyalások a hosszabbításról és csak idő kérdése, hogy tető alá hozzák az egyezséget.
Persze láttunk már hasonló nyilatkozatot, ami után mégis elcseréltek egy játékost, gondoljunk csak Mike Vrabelre, aki konkrétan azt mondta, hogy amíg ő a Titans főedzője, addig AJ Brown a csapat tagja lesz – aztán pár héttel később Philadelphiába cserélték.
McLaurin két 1000+ yardos szezonon van túl, de újoncként is közel volt hozzá (919 egységgel magasan vezette a házi ranglistát), miközben olyan irányítóktól kellett elkapnia a labdákat, mint Alex Smith, Dwayne Haskins és Taylor Heinicke.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
- Nem rossz, de nem is extra – Buccaneers draftértékelő
- JJ Watt: Ha a Texans hív, akkor visszatérek
- Kinek mennyi esélye van a Super Bowlra? Így látják a fogadóirodák
- Beköltözik Aaron Rodgershez a Jets újonc elkapója
- A gazdag csak még gazdagabb lett – Chiefs draftértékelő
- Ez bizony egy komplett keret – Browns draftértékelő
- A Commanders csak a világ minden kincséért mondott volna le Jayden Danielsről
- Odell Beckham szinte már fizet azért, hogy játszhasson
- Ki lesz az Év Védő Újonca? Így látják a fogadóirodák
- A Bills leigazolta Chase Claypoolt és két védőt
- A Saints nem igyekszik elcserélni Marshon Lattimore-t
- Ez gyanúsan jól sikerült – Lions draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások