Jimmie Wardot rövid távú IR-re fogja tenni a 49ers, vagyis a safetynek legalább négy meccset ki kell hagynia. Ez azt jelenti, hogy Ward az 53 fős rosteren marad a keretszűkítés végéig, ugyanis ha korábban tenné IR-re a csapat, akkor kénytelen lenne kihagyni a szezont. (Balszerencse, hogy nem lehet PUP-listára tenni, megspórolva ezzel egy roster helyet.)
A 31 éves Ward a 49ers első köröse volt még 2014-ben és egész karrierjét a csapatnál töltötte. Karrierje elején egy átlagos játékos volt, de az elmúlt három évben bőven átlagon felül teljesített és az egészségével sem voltak nagy problémák. Tavaly 1197 snapen lépett a pályára a rájátszással együtt, 89 tackle mellé csak két elrontott szerelése volt és mindössze 56,8-as passer ratinget engedett az ellenfelek irányítóinak (bár ez utóbbi inkább anomália, korábban mindig 100-nál nagyobb ratinggel dobáltak rá).
Elég rosszul néz ki nélküle a csapat safety-sora, jó eséllyel a 2018-ban draftolatlan George Odum és a tavaly ötödik körös
Talanoa Hufanga fog kezdeni a Bears ellen az első héten.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
- Nem rossz, de nem is extra – Buccaneers draftértékelő
- JJ Watt: Ha a Texans hív, akkor visszatérek
- Kinek mennyi esélye van a Super Bowlra? Így látják a fogadóirodák
- Beköltözik Aaron Rodgershez a Jets újonc elkapója
- A gazdag csak még gazdagabb lett – Chiefs draftértékelő
- Ez bizony egy komplett keret – Browns draftértékelő
- A Commanders csak a világ minden kincséért mondott volna le Jayden Danielsről
- Odell Beckham szinte már fizet azért, hogy játszhasson
- Ki lesz az Év Védő Újonca? Így látják a fogadóirodák
- A Bills leigazolta Chase Claypoolt és két védőt
- A Saints nem igyekszik elcserélni Marshon Lattimore-t
- Ez gyanúsan jól sikerült – Lions draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások