Nem kellett sokáig várni arra, hogy Bobby Wagner kivívja magának a tiszteletet a címvédő Los Angeles Ramsnél. A csoportrivális Seahawks legendája pár hónap alatt az öltöző meghatározó egyénisége lett és ennek köszönhetően megkapta az egyik csapatkapitányi címet is Sean McVaytől.
Wagner 2012-ben a Seahawks második köröse volt és egész eddigi karrierjét Seattle-ben töltötte. Ez idő alatt nyolcszor lett All-Pro, beválasztották a 2010-es évtized álomcsapatába és egyszer bajnokságot is nyert a csapattal. Idén tavasszal azonban a Seahawks elküldte, így aláírt a Rams csapatához öt évre $50 millióért, ami ösztönzőkkel $65 millióra is rúghat.
A 32 éves linebacker egyébként Los Angelesben nőtt fel, így most hazatért. Ráadásul Aaron Donald és Jalen Ramsey mellett rögtön első évében a védelem egyik kapitánya lett (a túloldalon Matt Stafford, Cooper Kupp és Rob Havenstein kapta ezt a megtiszteltetést).
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- A Patriots támadófalemberének közel halálos kimenetelű maláriája volt tavaly
- A sorsfordítás elmaradt – Bills draftértékelő
- Tipikus saintses draft, egy kis csavarral – Saints draftértékelő
- Most bántalmazás miatt nyomoznak Rashee Rice kapcsán
- A Titans igazolta le Tyler Boydot, a legjobb elérhető elkapót
- Jövő héten jön a 2024-es szezon menetrendje!
- A Patriots elkezdte keresni az új general managerét
- A Vikings elbénázhatta a kompenzációs pickek taktikáját – sokba kerülhet a hiba
- Így nézhetnek ki a jövő évi kompenzációs pickek – a Dolphins jár a legjobban
- A Raiders erősíti a támadósorát, visszavonult Duke Johnson
- Nem azért rossz, amiért gondolod – Falcons draftértékelő
- Nyolc trade ajánlatot utasított vissza a Ravens az első körben
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások