Patrick Mahomes és a Chiefs a hétvégén a 49ers ellen játszik, ami visszahozhatja a 2020 februári emlékeket, amikor a Chiefs magasba emelhette a trófeát Miamiban – azóta nem is csaptak össze a felek. Úgyhogy értelemszerűen Mahomest arról a Super Bowlról kérdezték, és hogy milyen mentalitás szükséges ahhoz, hogy ismét eljusson oda.
“Mindig is Super Bowlokért akartam küzdeni. Aztán amikor nyersz egyet, akkor vissza akarsz oda jutni, mert már tudod, milyen jó érzés. Azóta azt is tudom, milyen veszíteni a nagydöntőben, de vissza akarok oda jutni. Azt hiszem most jobban értékelném, mikor amikor még fiatalabb voltam. Hogy a karrierem olyan korai szakaszában nyertem és MVP is lettem, azt hittem ez az alap – ha Reid mester kezei alatt focizol, akkor MVP leszel és Super Bowlt nyersz. De most már látom a mindennapos küzdelmet, és azt hogy nem nyerünk Super Bowlt, nem sikerül elérni a célunkat. Ha megint lehetőségem lenne nyerni, akkor szerintem még jobban értékelném, mint az elsőt”
– mondta Mahomes, via PFT.
Az irányító mindössze második kezdő évében lett bajnok, az elsőben pedig MVP. Aztán viszont Super Bowl vereség, majd konferenciadöntős vereség jött, így mondhatni lefelé tendál a csapat, még ha furcsán hangzik is. Mahomeséknak most arra kell törekedniük, hogy megfordítsák a trendet és ismét bejussanak a Super Bowlba. Nem lesz egyszerű dolguk a konferenciában, ráadásul a másik nagy favorit Billstől épp múlt héten kaptak ki.

Legfrissebb cikkeink
- Ma útjára indul a HFL 2025-ös idénye!
- A Combine alatt a Giants majdnem felcserélt az 1/1-re
- Így néz ki pontosan Stefon Diggs szerződése
- A Ravens hosszabbított John Harbaugh-val
- Kivágta kezdő linebackerét a Patriots
- Filozófiaváltás Cincinnatiben – Bengals FA-értékelő
- Nagy nevek, kis előrelépés? – Commanders FA-értékelő
- Visszatérne Hunter Renfrow
- Négy csapattól is 11+ győzelmet várnak Vegasban
- Hét nemzetközi meccs lesz idén az NFL-ben
- Brock Purdy: Az egész történetem arról szól, hogy alábecsülnek
- Az idei drafton elkelhet minden idők legnehezebb játékosa
- A jövő sztárjai – Abdul Carter
- Legalább Garrett maradt – Browns FA-értékelő
- Russell Wilson csak akkor keresheti meg a $21 millióját, ha a Giants veretlen lesz idén
Legutóbbi hozzászólások
- u97gergo_ on Filozófiaváltás Cincinnatiben – Bengals FA-értékelő
- Everlast77 on Így néz ki pontosan Stefon Diggs szerződése
- Cseh Tibor on Filozófiaváltás Cincinnatiben – Bengals FA-értékelő
- Pedro44 on Filozófiaváltás Cincinnatiben – Bengals FA-értékelő
- Hurrá Torpedó on Így néz ki pontosan Stefon Diggs szerződése
- Everlast77 on Kivágta kezdő linebackerét a Patriots
- Everlast77 on Így néz ki pontosan Stefon Diggs szerződése
- Jani_Kovacs on Így néz ki pontosan Stefon Diggs szerződése
Asszem TB is nyilatkozott valami hasonlót egyszer
A Féreg folyamatosan ezt mondja
akkor most jöhet a divisional loss
Nyilvánvaló. Ha bekerülsz egy jó csapatba az tűnik természetesnek. Nincs vizsonyítási alap.A lefelé tendálás meg nem is kétséges, a cap rendszerben nehéz évekig fenn tartani egy jó csapatot, illetve úgy általában véve is. Mahomes is ezt erősítette most meg.