Frank Reich-ot kisebb meglepetésre a héten kivágta Jim Irsay. A korábbi főedző már 60 éves, a Coltson kívül soha nem irányított egyetlen csapatot sem, de ennek ellenére továbbra is nyitva hagy minden opciót.
“Csalódott vagyok és fáj a döntés. Fáj, hogy így történt, a szezon közben, de közben meg is értem, ilyen az üzlet. Tisztelem Mr. Irsay-t és tudom, hogy a legjobbat akarja a Coltsnak. Beleadtam a szívemet és a lelkemet a munkába és még mindig imádom a játékot. Mindent imádok, ami a futballal kapcsolatos és minden lehetőségre készen állok. Egyértelmű, hogy szeretnék még főedző lenni “
– nyilatkozta Reich. (via PFT)
Reich 2018-ban lett a Colts főedzője és nem is végzett rossz munkát. A sérült Andrew Luck mellett Jacoby Brissettel, a kiöregedő Philip Riversszel és Carson Wentzcel kellett együtt dolgoznia, ennek ellenére kétszer is rájátszásba vezette a csapatot, ráadásul DVOA mutató szerint a 10., a 19., a 12. és a 13. legjobb támadósort tudta felmutatni négy teljes éve alatt . Idén aztán érkezett az egyre inkább kiöregedő Matt Ryan, akivel csak 3-5-1-es mérleget sikerült felmutatni és az egész offense a liga végén kullogott, ez pedig már túl sok volt a tulajdonos Irsay-nek, de az eddigiek alapján nem lenne meglepő, ha kapna még ajánlatokat más csapatoktól.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
- Nem rossz, de nem is extra – Buccaneers draftértékelő
- JJ Watt: Ha a Texans hív, akkor visszatérek
- Kinek mennyi esélye van a Super Bowlra? Így látják a fogadóirodák
- Beköltözik Aaron Rodgershez a Jets újonc elkapója
- A gazdag csak még gazdagabb lett – Chiefs draftértékelő
- Ez bizony egy komplett keret – Browns draftértékelő
- A Commanders csak a világ minden kincséért mondott volna le Jayden Danielsről
- Odell Beckham szinte már fizet azért, hogy játszhasson
- Ki lesz az Év Védő Újonca? Így látják a fogadóirodák
- A Bills leigazolta Chase Claypoolt és két védőt
- A Saints nem igyekszik elcserélni Marshon Lattimore-t
- Ez gyanúsan jól sikerült – Lions draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások