Mindössze egy nap telt el azóta, hogy a Cowboys és Kellen Moore közös megegyezéssel felbontotta a szerződését, a támadókoordinátor azonban gyorsan munkát talált magának és a Chargersnél fogja folytatni ugyanilyen pozícióban. Nem nehéz tehát kikövetkeztetni, hogy előre lebeszélt dologról volt szó és már annak tudatában akart távozni Moore, hogy tudta hol fog kikötni.
A korábbi NFL-irányító, és még mindig csak 34 éves Moore az utóbbi négy évet töltötte a Cowboys támadókoordinátoraként (az elsőt még Jason Garrett, a többi hármat Mike McCarthy főedző alatt), ebben az időszakban EPA/play alapján az ötödik legjobb volt a támadósora. A számai tehát elég jól mutatnak, viszont érhette kritika amiatt, hogy túl sokat vár el az irányítótól és nem könnyíti meg eléggé a dolgát, plusz a legerősebb ellenfelek ellen és nagy meccseken nem működött valami jól a támadósor sem.
A Chargersnél Joe Lombardi helyét veszi át, akihez képest egyértelmű javulást várhatunk majd a játék képében, és ami talán legfontosabb az eddigi problémák alapján, átlagos passzmélységben. Érdekes egyébként, hogy Brandon Staley sokáig a Rams-fáról keresett támadókoordinátort és úgy tűnt olyan rendszert szeretett volna, végül mégis egy más szisztéma mellett tette le a voksát és inkább a tapasztalatot választotta.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
- Nem rossz, de nem is extra – Buccaneers draftérékelő
- JJ Watt: Ha a Texans hív, akkor visszatérek
- Kinek mennyi esélye van a Super Bowlra? Így látják a fogadóirodák
- Beköltözik Aaron Rodgershez a Jets újonc elkapója
- A gazdag csak még gazdagabb lett – Chiefs draftértékelő
- Ez bizony egy komplett keret – Browns draftértékelő
- A Commanders csak a világ minden kincséért mondott volna le Jayden Danielsről
- Odell Beckham szinte már fizet azért, hogy játszhasson
- Ki lesz az Év Védő Újonca? Így látják a fogadóirodák
- A Bills leigazolta Chase Claypoolt és két védőt
- A Saints nem igyekszik elcserélni Marshon Lattimore-t
- Ez gyanúsan jól sikerült – Lions draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások