Odell Beckham még decemberben nyilatkozta azt, hogy nem látja értelmét pályára lépni az alapszakaszban. Akkor még úgy tűnt, hogy a rájátszásra azért aláír valamelyik contenderhez (többek között a Cowboys, a Giants, a Chiefs, a Bills és a Ravens is érdeklődött iránta), de ebből végül nem lett semmi, így a kiváló elkapó kihagyta a 2023-as szezont. A Dallas viszont továbbra is érdeklődik iránta, jelentette ki Jerry Jones.
“Okkal hívtuk el tavaly magunkhoz vizitre. Akkor még nem állt készen a játékra, de úgy engedtük el, hogy amint ez megváltozik, akkor ismét ellátogat hozzánk. Nem kérdés, hogy meg fogjuk őt keresni a piac nyitása előtt”
– mondta a Cowboys tulajdonosa.
Beckham 2021-ben a szezon közben aláírt a Ramshez, jól is játszott, majd Super Bowlt nyert, ám a nagydöntőn elszakadt a térdszalagja. Ezúttal viszont nem akart hasonló utat bejárni, így most 100 százalékos állapotban tesztelheti a piacot (sőt neki szabadügynökként nem kell megvárnia az FA nyitását), ami jó eséllyel egy igazán vaskos szerződést jelenthet neki – és úgy tűnik, hogy a Cowboys ezúttal is ott lesz a kérők között.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
- Nem rossz, de nem is extra – Buccaneers draftértékelő
- JJ Watt: Ha a Texans hív, akkor visszatérek
- Kinek mennyi esélye van a Super Bowlra? Így látják a fogadóirodák
- Beköltözik Aaron Rodgershez a Jets újonc elkapója
- A gazdag csak még gazdagabb lett – Chiefs draftértékelő
- Ez bizony egy komplett keret – Browns draftértékelő
- A Commanders csak a világ minden kincséért mondott volna le Jayden Danielsről
- Odell Beckham szinte már fizet azért, hogy játszhasson
- Ki lesz az Év Védő Újonca? Így látják a fogadóirodák
- A Bills leigazolta Chase Claypoolt és két védőt
- A Saints nem igyekszik elcserélni Marshon Lattimore-t
- Ez gyanúsan jól sikerült – Lions draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások