Connect with us

Hír

Elcsábulhat a Ravens, ha kap egy nagy trade ajánlatot Lamar Jacksonért

Nagyon ritka, hogy top irányítók közel kerülnek a szabadügynök-piachoz, hiszen a csapatok igyekeznek hamarabb lekötni őket hosszú távon. A Ravens és Lamar Jackson között azonban nem jött létre egyezség, ugyanis az irányító teljesen garantált szerződést szeretne, a Hollók pedig ezt az opciót kizártnak tartják. Így patthelyzet alakult ki és megkérdőjelezhető a közös jövő. A franchise taget mindenképp rá fogja tenni Jacksonra a Ravens és az a szándékuk, hogy megtartsák, azonban Ian Rapoport információi szerint elcsábulhatnak egy nagy trade ajánlat esetén arra, hogy elcseréljék.

A szezont lezáró sajtótájékoztatón John Harbaugh főedző azt mondta, hogy 200%, hogy Jackson maradni fog, és a támadókoordinátor-keresést is vele konzultálva hajtják majd végre, így sikerült megnyugtatni a Ravens szurkolóit. Azonban a teljesen garantált szerződésen való vita továbbra is megakadályozza az üzletet. Lamar úgy érvel, hogy ha Deshaun Watson kapott 230 milliót teljesen garantáltan, akkor neki is legalább ennyit kellene, és lássuk be van is alapja ennek a logikának. Ugyanakkor a Ravens ezt az üzletet abszolút kivételnek tekinti és egyszerűen a Browns hülyeségének, így hallani sem akarnak ilyesmiről.

A franchise tagek kiosztásának határideje idén március 7, ha eddig egyik fél sem enged az akaratából, akkor Lamar meg fogja kapni a taget. A várakozás továbbra is az, hogy Jackson a Ravens játékosa lesz 2023-ban, azonban az biztos, hogy sokan érdeklődnek majd a csapatnál, hogy mennyi az annyi, milyen ellenértéket kellene fizetni a QB-ért, hogy megfontolják az eladását a szerződés körüli frusztráltság közepette. A NFL Network insidere szerint pedig van az az ár, amiért elcsábulhat a baltimore-is együttes.

A Ravens egyébként jövőre is tagelheti még Jacksont, sőt még elméletileg utána is, bár az már rendkívül drága lenne, így minden bizonnyal legkésőbb 2025 tavaszán pont kerül majd a saga végére.

5 csapat, ahol szívesen látnánk Lamar Jacksont

5 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
5 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
atis123Juve
atis123Juve
2023-02-12 09:07

Azért itt azt is figyelembe kell venni, hogy ki az aki cserélne érte? Gondolom Jackson ugyanilyen szerződést kérne az új munkaadójánál is. Franchise tag lesz itt, akárki meglássa! Kivárnak néhány másik szerződést. Herbert esetleg Prescott, és abban nem lesz megint garantált tartalom, amire majd lehet mutogatni.

Fetyke
Fetyke
Reply to  atis123Juve
2023-02-12 10:20

Na igen! Csak éppen Herbert és Burrow biztosan meg fogják dönteni ARod évi 50 milliós rekord fizuját. Nem is kevéssel! Szóval megint csak nem lesz beljebb ám ezzel a Ravens. :D

Péter Polgár
Péter Polgár
2023-02-12 07:51

Én kimondom basszátok meg: Lamas Jackson jó irányító, de nálam az elitbe véletlenül sincsen benne. Teljesen garantált hosszú távú szerződést egy ilyen kaliberű irányítónak, akinek a stílusbában a sérülés ennyire benne van nem szabad adni. Lamar pont ezért akar ilyen szerződést a Ravensnek meg van esze úgy néz ki.

Tuskó Hopkins
Tuskó Hopkins
2023-02-12 07:30

Falcons-szal is van már spekuláció.

“Ugyanakkor a Ravens ezt az üzletet abszolút kivételnek tekinti és egyszerűen a Browns hülyeségének, így hallani sem akarnak ilyesmiről”

És teszik ezt nagyon helyesen.

frankovics.andras
frankovics.andras
2023-02-12 07:13

Tua-ról és a Dolphins-ról olvastam, mint cserepartner. (Van egyáltalán első körük?) De eléggé valószínűtlennek tartom, hogy szerencsétlen srác játszana még, pláne, hogy valaki bármit is adjon érte.

5
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x