Már eddig is valószínű volt, hogy Aaron Rodgers távozik a Packerstől, de most már szinte pontot is tehetünk az ügy végére. Persze még a hivatalos cserét meg kell várni, de most már ott tartunk, hogy a Packers CEO Mark Murphy jelentette ki kerek-perec, hogy nem akarják a jövőbeli Hall of Famert a csapatban tudni.
Murphy-t a WBAY-TV munkatársai kérdezték meg arról, hogy van-e olyan forgatókönyv, ahol Rodgers lesz a csapat kezdője 2023-ban.
“Igen, ha a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy mi akarjuk.”
Tehát a Packers nem akarja megtartani Rodgerst és Jordan Love-val akar tovább menni, attól függetlenül, hogy Rodgers maradni szeretne vagy sem. Szóval gyakorlatilag ahogy 15 évvel ezelőtt Brett Favre esetében, úgy most Rodgers esetében is a csapat végül meghozza a döntést a játékos helyett. Meg is kérdezték Murphyt erről a Favre-Rodgers a párhuzamról.
“Nagyon kevés játékos van, aki csak egy csapatban játszik. Brettnek nyilván kiváló karrierje volt, és Aaronnak is kiváló karrierje volt itt. Akárhogy is lesz, Aaron Hall of Famer lesz, visszaigazoljuk egy napra és visszavonultatjuk a mezét.”
Itt is múlt időben beszél már Murphy, tehát gyakorlatilag biztosra vehető, hogy Rodgers távozik, és mivel csak a Jets kapott engedélyt, hogy tárgyaljon az irányítóval, és a csapat mindenképp le akarja ezt zongorázni a szerdai ligaév kezdetéig, hogy ne kelljen a bónuszát kifizetni, így az is szinte biztos, hogy Rodgers New Yorkban folytatja majd.
Esetleg még visszavonulhat, de meglepő lenne, ha lemondana 60 millió dollárról.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Nyolc trade ajánlatot utasított vissza a Ravens az első körben
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
- Nem rossz, de nem is extra – Buccaneers draftértékelő
- JJ Watt: Ha a Texans hív, akkor visszatérek
- Kinek mennyi esélye van a Super Bowlra? Így látják a fogadóirodák
- Beköltözik Aaron Rodgershez a Jets újonc elkapója
- A gazdag csak még gazdagabb lett – Chiefs draftértékelő
- Ez bizony egy komplett keret – Browns draftértékelő
- A Commanders csak a világ minden kincséért mondott volna le Jayden Danielsről
- Odell Beckham szinte már fizet azért, hogy játszhasson
- Ki lesz az Év Védő Újonca? Így látják a fogadóirodák
- A Bills leigazolta Chase Claypoolt és két védőt
- A Saints nem igyekszik elcserélni Marshon Lattimore-t
Legutóbbi hozzászólások