Tavaly Kareem Hunt több pénzt szeretett volna a Brownstól (edzéseket is kihagyott, tehát holdoutolt), azonban ezt nem kapta meg a csapattól. Később árulták is állítólag egy negyedik körös pickért, amit meg a csapat nem kapott meg, így végül a futó szabadügynök lett most márciusban, és még mindig nem kelt el. Az viszont biztos, hogy nem fog visszatérni Clevelandbe, ugyanis a Brownsnál úgy gondolják, hogy veszített a sebességéből – írja a cleveland.com.
Hunt jelenleg 27 éves, ami azért annyira idősnek nem tűnik, bár az is igaz, hogy a futók hamarabb megöregszenek a sok ütés következtében. Tavaly karrierje legrosszabb 3,8 yardos átlagát hozta a földön, és karrierje legrosszabb 6 yardos átlagát a levegőben, úgyhogy azért lehet valami abban, amit a Brownsnál látnak. Plusz a piacon nem volt még csak érdeklődésről sem szó az esetében, ami szintén ezt erősítheti meg – habár hátrányból is indul a pályán kívüli múltja miatt.
A futóknak úgy összességében nem volt valami jó piaca idén, csak Miles Sanders és David Montgomery kapott évi $4 milliónál többet, Austin Ekeler sem kell senkinek egy csere keretében, Ezekiel Elliottot és Leonard Fournette-et kivágták és még nem találtak új csapatot, plusz továbbra is szabadügynök Jerick McKinnon vagy JD McKissic.
Legfrissebb cikkeink
- Súlyos sérülést szedett össze Tank Dell
- Kik okozhatnak meglepetést a rájátszásban?
- A Chiefs legyőzhetetlen, a Ravens pedig megtörte az átkot
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
Úgy látszik, idén helyére került a futó piac.
Ez már az inga kilengésének túlfele is lehet akár ha egy ilyen játékos nem kel el. Vagy az említettek mindannyian magas fizetési igényekkel léptek fel azért van ez a helyzet?
Ezek a futók a posztjukhoz mérten mind benne vannak a korban már vagy inkább úgy mondom, hogy már rengeteg snappet voltak a pályán. 2 éves szerződésnél többet akármelyiknek adni balgaság (1 preferált). Nagy összeggel szintén. Vélhetően nekik nem felelt meg a kínált szerződés.
Nekem is van kicsit olyan érzésem, hogy a tulajok azon kívül, hogy nem adnak eszement garantáltakat a QB-knek, még egyéb dolgokat is megbeszéltek. ;) Hogy Hunt kell-e valakinek, az egy dolog, de pár éve elképzelhetetlen lett volna, hogy egy Ekelerre ne csapjanak le.