Zsinórban negyedik vereségét is elszenvedte a Fehérvár Enthroners a kontinens elitligájában, az European League of Footballban. Az újonc magyar gárda most a Wroclaw Panthers otthonában kapott ki 63-33 arányban.
Az Enthronersnél hét közben QB-váltás történt, Jerod Evans távozott a csapattól, a helyét pedig Hegedűs Máté vette át. A támadósor számára nem indult valami jól a mérkőzés, hiszen két puntra futotta csak az első negyedben, a másodikban viszont megérkezett Hegedűs első TD-passza az ELF-ben, Jay Griffint találta meg a célterületen. A félidő további részében még két punt, egy interception és egy turnover on downs volt az offense mérlege, azonban Griffin egy 88 yardos kickoff return TD-vel tett fel pontokat a táblára.
A második félidőt egy pick6-szel nyitotta Hegedűs, így legközelebb 49-13-as hátrányban sikerült pontokat szerezni. Előbb az irányító futott futott touchdownt, majd még két passzolt TD került a neve mellé – mindkettőt Benjamin Plunak osztotta ki, az egyik ráadásul egy 84 yardos játék volt.
A fehérvári védelem nem sok mindent tudott kezdeni a Panthers támadósorával, amit persze jól mutat a 63 kapott pont, még ha volt benne pick-6 is. Különösen Tony Tate volt elemében a hazaiaknál, aki négy elkapott touchdownt szerzett, ami holtversenyben ELF-rekord. Mellette Dawid Brzozowskinak volt két futott- és egy elkapott hatpontosa is, illetve az utolsó pontok Michał Goszczyński nevéhez fűződtek.
Az Enthroners így 0-4-es mérleggel áll, jövő héten vasárnap pedig hazai pályán, a First Fielden fogadja a tavalyi bajnok Vienna Vikings gárdáját.
Legfrissebb cikkeink
- A Chiefs az egy labdabirtoklásos győzelmek királya
- Súlyos sérülést szedett össze Tank Dell
- Kik okozhatnak meglepetést a rájátszásban?
- A Chiefs legyőzhetetlen, a Ravens pedig megtörte az átkot
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
Nem akarom bántani, de Hegedűs egy jó csere QB ezen a szinten nem több, ha komoly célokat tűz ki a csapat kellene valakit keresni akinek jobb a hozzáállása mint Evansnek volt
Vmi gáz van ott, a teljes holtszezonban QB-mizéria volt, már váltottak szezon előtt és most szezon közben is, de nagy kuss van róla, sem a honlapjukon, sem máshol nem adtak ki semmilyen infót.
A Cunninghamról az a pletyka terjedt, hogy sokat füvezett illetve nagyon rossz volt a hozzáállása és mindenkivel összeveszett. Evans meg elvileg meg más játékokat hívott be, mint amiket az OC hívott. Illetve látva, hogy Hegedüs mit tudott a támadósorral annyira a játéka se volt jó, hogy megérje a pénzt.
Fu, pedig a seggét kinyalták annak a Cunningham gyereknek.
Nem tudnám biztosan kijelenteni, hogy Evans jobb volt, mint Máté. Teljesen korrekt játékot hozott így elsőre. Nyilván nem lehet kezdő, de a válogatott szempontjából bíztató a fiú. Akinél azt sem szabad elfelejteni, hogy 3 éve ilyenkor még nem volt futball mérkőzés a lábában.
Magyar amerikai fociról újabban miért jön ilyen kevés cikk? :O
Már csak ez a heti egy ELF-eredmény van, HLF-ről tavaly nyár óta nem írtatok, pedig akkor még szezon előtti beharangozók is voltak.
egyrészt a HFL nívója is visszaesett azért, másrészt pedig már nem dolgozok/dolgozunk benne, így őszintén megmondva nem is követem/követjük annyira. Döntőről mindenképp lesz majd valami.
Az idei HFL nyilván kuka a színvonalat tekintve. Bár a korábbi 2 év meg hiába volt színvonalas, ha 3 ill. 4 mérkőzésből állt az alapszakasz. ELF-ről sztem írhatnátok többet. Lehet elsőre nem lenne túl nagy olvasottsága, de sztem idővel ez felépíthető lenne az NFL nélküli időkben. :)