Szombaton rendezik a Veolia Hungarian Football League (HFL) döntőjét, a XVII. Hungarian Bowlt. A magyar bajnokság első osztályának fináléjába a Budapest Wolves és az Újpest Bulldogs jutott be, akik a Kincsem Parkban a Budapest Rugby Centerben mérik össze tudásukat holnap 17 órától.
A tavalyi ezüstérmes Wolves veretlenül, 6-0-s alapszakasszal jutott be a rájátszásba, majd az elődöntőben a Budapest Titans gárdáján át vezetett az út a fináléba. A Bulldogs tavaly a Divízió 2-t nyerte meg, idén újoncként szerepelt a legfelső osztályban, és 4-2-es mérleggel a második kiemelést szerezte meg magának, majd az elődöntőben a Football Armoury Cowbellst megverve jutott be a döntőbe.
Érdekes ellentét, hogy a Wolves nagy aranygenerációjának vélhetően ez az utolsó nagy futása, míg a Bulldogsnál a rendkívül jó utánpótlás érik most be ezzel a döntős szerepléssel. Közel két hónapja egyébként a Wolves magabiztosan, 35-16 arányban nyerte meg az egymás elleni meccsüket, ráadásul idegenben, a Kincsem Park pedig számukra igazából hazai pályát jelent, hiszen itt játszották a szezonban a mérkőzéseiket.
Jegyek még vásárolhatók az Eventim oldalán, de a HFL TV Youtube-csatornáján online is következő lesz a Hungarian Bowl. További érdekesség, hogy a félidőben iktatják be a Hungarian Hall of Fame két új tagját, Faragó Richárdot és Schwarz Ferencet.
Kiemelt kép: Kardifoto
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Justin Simmons még mindig szabadügynök, de a Broncos nem érdeklődik iránta
- Jared Goff nagyon örülhet a Lions menetrendjének
- Young új arzenálja – Panthers draftértékelő
- A sebesség megszállottjai – Dolphins draftértékelő
- Robert Tonyan mind a négy NFC North csapatot kipipálta
- Ennyit arról, hogy Tua Tagovailoa nem fog holdoutolni
- Újabb Chiefs játékosokat tartóztattak le
- Csak az erő számít – Titans draftértékelő
- Micah Hyde: Bills vagy visszavonulás
- A 49ers minden mecccsen favorit, a Patriots és a Panthers egyen se
- Hosszabbított a centerével a Patriots
- Már 163 újonc aláírta a rookie szerződését
- Michael Brockers visszavonul
- Nem seahawksos – Seahawks draftértékelő
- Triple Coverage #532 – A nagy holtszezon-értékelő
Legutóbbi hozzászólások