A 49ers közzétette az első, papíron nem hivatalos depth chartját, amely a várakozásoknak megfelelően Brock Purdyt jelölte meg első számú irányítóként. Ugyanakkor egyelőre nincs döntés a második számú QB kilétéről, Sam Dardnold és Trey Lance között teljesen nyitott a verseny, míg Brandon Allen a negyedik a listán.
A 2022-es draft Mr. Irrelevantja tavaly 10 meccsen lépett pályára, ebből nyolcszor kezdőként. Ez idő alatt 66,5 százalékos pontossággal 1943 yardot, 16 TD-t és négy INT-t passzolt, valamint volt öt extra dobása és hét turnovert érő labdája. A 49ers extrán sikeres volt és egészen az NFC-döntőig menetelt a fiatalt irányítóval, ahol viszont Purdy összeszedett egy csúnya könyöksérülést, ami megpecsételte a csapat sorsát. Szerencsére a rehabilitációja jól haladt és a várakozások szerint már az első héten ő fogja vezetni a támadósort.
A csereposzt már érdekesebb. A riportok szerint Sam Darnold folyamatosan jobban teljesített a holtszezonban az egyre inkább bust Lance-nél, és nagyon úgy tűnik, hogy már csak elveszíteni tudja a QB2 szerepkört. Mivel Purdy jó eséllyel nem lép pályára az előszezonban, így a két irányító élesben meccselheti le a párharcot.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Egy új remény – Patriots draftértékelő
- A Panthers az első csapat, amely minden draftoltjával szerződést kötött
- TRADE: A Ramstől szerzett elkapót a Texans
- A Giantsben próbál szerencsét Allen Robinson
- Gyors elkapót igazolt a Steelers
- Joe Burrow nincs a 18 meccses alapszakasz ellen, de feltétellel
- Felszállásra készen – Jets draftértékelő
- Pénzfeldobással döntött a Raiders, hogy kit válasszon az első körben?
- Az NFL-ben elkapóként megbukott, most profi kosarasnak állt
- A Patriots támadófalemberének közel halálos kimenetelű maláriája volt tavaly
- A sorsfordítás elmaradt – Bills draftértékelő
- Tipikus saintses draft, egy kis csavarral – Saints draftértékelő
- Most bántalmazás miatt nyomoznak Rashee Rice kapcsán
- A Titans igazolta le Tyler Boydot, a legjobb elérhető elkapót
- Jövő héten jön a 2024-es szezon menetrendje!
Legutóbbi hozzászólások