Továbbra sem sikerült megállapodnia a Chiefsnek a holdoutoló Chris Jonesszal. Néhányan már egy cserét sem tartanának kizártnak, de a GM Brett Veach igyekezett megnyugtatni mindenkit, hogy a csapat az elit DT-vel tervezi a jövőjét.
“Mindenkinek az lenne a legjobb, ha a Chiefsben fejezné be a pályafutását. Egy nagyszerű játékos és megérdemli a nagy szerződést, de még van pár bukkanó, amin át kell mennünk. Van még időnk, továbbra is optimista vagyok. Remélhetőleg hamarosan megoldjuk a problémát, egyáltalán nincs szándékunkban elcserélni őt”
– mondta Veach (via Kansas City Star).
A szakember továbbá azt is elárulta, hogy tavaly többek között azért kellett elcserélni Tyreek Hillt, mert már akkor is Jones volt a prioritás és két top szerződés már nem fért volna be a büdzsébe. Ez persze nem jelenti azt, hogy a védő helye garantálva van, ugyanakkor Jones maradása mellett szól, hogy hozzá hasonló kaliberű játékosokat nem nagyon szoktak elcserélni az adott évi draft után, illetve őt sokkal nehezebben pótolható, mint Hill.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Chandler Jonest akarata ellenére vitték mentálegészségügyi intézménybe
- Itt a megoldás? Trevor Siemiant igazolta le a Jets
- Chicago Bears – Ez mindennek a legalja
- Touchdown Week3 – 6 pont és egy sikertelen extra
- Garrett Bolles: Hét éve vagyok Denverben és mást sem csinálunk, csak veszítünk!
- Davante Adams: Nincs időm egy elvesztegetett szezonra!
- Alvin Kamara a héten visszatérhet
- Letartóztatási parancsot adtak ki JC Jackson ellen
- Szárnyal a Texans újonc irányítója
- Jimmy Garoppolo bekerült az agyrázkódás-protokollba, veszélyben a hétvégi játéka
- A Steelers OC olyan pocsék teljesítményt nyújt, hogy előléptették
- Az Eagles könnyebben, a Bengals nehezebben nyert hétfő éjjel
- Triple Coverage #487 – Nagyon érdekes fordulón vagyunk túl, most jól ki is beszéltük
- Véget ért Mike Williams szezonja
- Sam Howell is úgy nyeli a sackeket, mintha kötelező volna
Legutóbbi hozzászólások